Vigyázz! Ez nem egy egy hagyományos gyerekkönyv!!!

Az Óraverzum: jó fajta fantasy, rengeteg humor és némi horror egyvelege. Igazi unikum.

cimkék: #jó könyv

Nem szeretem az olyan könyveket, amelyekben egy vagy több gyerek HI-HE-TET-LEN kalandokat él át egy VA-RÁZS-LA-TOS, elképzelt világban. Azokról a történetekről beszélek, amik a gyerekek hiúságára apellálva bátornak és makulátlanul tisztának mutatják őket, akiket még nem korrumpált a felnőttek álságos, szerepjátszó világa. - Milán vallomása Lakatos István Óraverzum című regényéről.

Azokról a történetekről beszélek, amikben néhány beszélő állat a cukiság-faktor fájdalomértékét a benőtt lábujjköröm szintjéről egyetlen pillanat alatt felnyomja a csak többszöri próbálkozásra kitépett orrszőr szintjére. Amikben jó emberek vannak, meg rosszak, akik egymás ellen küzdenek. Azokról a történetekről beszélek, amelyek többek közt a fenti olcsó eszközökkel veszik ki részüket a gyerekek korrumpálási folyamatából, s kárhoztatják a következő generációt is (ál)naivitásra és hiúságra.

És ezért volt az is, hogy amikor következő feladatomként az Óraverzum elolvasását és bemutatását kaptam, nem voltam túlzottan feldobva. Fejem fölött képregénybeli viharfelhővel és koponyával ültem neki a feladatnak, aztán azt vettem észre, hogy a frusztrációm szép lassan szertefoszlik és iszom az oldalakat. Mert bár tény, hogy a történet egy képzeletbeli világban játszódik és (az egyik) főszereplője – Mirkó – mindössze nyolc éve látta meg a napvilágot az Óraverzumban, mégis nagy bakot lő az, aki szokványos gyereksztorinak hiszi a könyvet.

A regény első fele a történet viszonylag lassú beindulása mellett megannyi kis anekdotán keresztül tárja elénk mind a világot, amiben a történet játszódik, mind a főszereplők egymáshoz fűződő viszonyát. Megismerjük Mirkót, a Seon bolygó trónjának nyolcéves várományosát, akinek folyton különböző – altesti poénokat sem nélkülöző – csínytevéseken jár az esze. A visszahúzódó, fiától mereven elzárkózó Pongrác király a történet ezen szakaszában még nem sok szerephez jut, azon kívül, hogy kísértetként járja a palota kihalt folyosóit, illetve remete módjára, elzárva iszogat a tornyában. Minthogy a király alkalmatlan az uralkodásra, jobb híján nővére, Szaffi, aki leginkább újabb találmányokon dolgozik gépzsíros kézzel, illetve Jeromos úr, az élére vasalt komornyik próbálják kormányozni a csőd szélén álló királyságot. Az anekdotákon keresztül belelátunk a Seon történelmébe is: ekkor halljuk Percel, a kétfejű király történetét is, aki annyira utálta egymást, hogy a trónon ülve a bal feje balra, a jobb feje jobbra sutyorogta az embereinek, hogy azok hogyan öljék meg a másik fejet. Bepillantást nyerhetünk az Óraverzum faunájába is: vannak itt nyulak, amik medve méretűre növekednek, majd több tucatnyi apró nyuszira szétrobbanva szaporodnak, halak, amik nagy levegőt véve szaladnak át egyik pocsolyából a másikba, illetve hátaslóként használt harci pulykák is. Valamint megismerhetjük az Óraverzum felépítését is, ami egy végtelenül ötletes világ – egy óramű tengelye a központja, melyből karokon állnak ki a különböző bolygók, s úgy keringenek. Megtudjuk azt is, hogy a világ teremtői rég elhagyták az Óraverzumot, s a régen annyira fejlett technológiát teljesen megsemmisítették; hogy miért, azt senki sem tudja. A könyv írója, Lakatos István ezzel a zseniálisan egyszerű megoldással érte el, hogy egy hiperfejlett világ lakói fogaskerekekkel és gőzgépekkel operáljanak.

És talán ez az Óraverzum című könyv azon tulajdonsága, ami annyira különlegessé teszi: Lakatos István kiváló érzéke a különböző korok, stílusok, nyelvezetek vegyítéséhez. Merthogy a lassú kezdet után bizony beindul a történet. A Seon lakói egy felettébb ritka, de annál látványosabb jelenségre készülnek: hamarosan átszelik felettük az Óraverzumot az úgynevezett légfellérek, ezek a hatalmas, csápos lények, melyek csillagokként ragyognak békésen a légben, de ha valaki az útjukba kerül, azt kegyetlenül elpusztítják.
Nem akarok túl sok poént lelőni, de a kedves-tréfás-fingós bevezetés után nemsokára egy léghajón találjuk magunkat, válogatott szörnyűségek közepette.

Olvasom a könyvet, ami az egyik pillanatban gyerekkönyv, a másikban fantasy, a harmadikban horror és az egészet átszövi egy teljesen egyedi humor.
Mintha Rejtő Jenő és Stephen King összeültek volna Terry Pratchettel, hogy írjanak egy közös regényt.
És ezzel vissza is kanyarodnék epés bevezetőmhöz: az Óraverzum nem egy hagyományos gyerekkönyv. Ez egy valóban kalandos, humoros és veszélyes történet, amiben szépen lassan szinte mindenkiről kiderül, hogy nem fekete, vagy fehér. Le a kalappal, alig várom a folytatását!


Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek