Amíg kirándulunk

Megjelent az Amíg olvasunk folytatása!

Ismered Pannit, az Amíg utazunk sorozat szereplőjét? Akkor itt az ideje, hogy megtanulj a segítségével önállóan olvasni! Géva Csilla népszerű mesesorozatát Baranyai b. András nagyon budapesti rajzai illusztrálták, és mindez most folytatódik! AzAmíg olvasunk a Most én olvasok! sorozatban jelent meg, amiben Panni elkezdi az iskolát. A sorozat lényege, hogy a történet folytatásos, és kötetről kötetre nehezedik a szöveg, módosul a kép - betű arány. Most minden kezdő olvasó folytathatja a kalandot, és Pannival tarthat egy igazi kirándulásra!

Olvass bele az Amíg kirándulunk című kötetbe!

Reggel kukorékolásra ébredünk. Hangosabban szól, mint a Gellért téri villamos csengője. Felriadok, és rémülten keresem a szememmel Noémit! Átaludtam a bátorságpróbát! Kiderült, hogy Noémi is átaludta. Mindenki átaludta! Ezen nagyon nevetünk! Nem baj, majd ma éjjel! Aztán lassan kikászá­lódunk az udvarra. A kacsák odafutnak hozzánk. Jól megnézzük egymást. A tehenek meg elbődülnek. Múúúú! Tetszik nekik a sok színes pizsama.
Itt kút áll az udvaron. Judit néni szerint ha a kút vizében mosunk arcot, nagyon szépek leszünk.
A kút mellett van egy sámli. A sámlin meg egy lavór tele vízzel. Majd megpró­bálom lerajzolni a naplómba.
– Pfuj! Én itt nem mosom meg az arcom! – jelenti ki Zita, a legkényesebb osztálytársam.
Judit néni elmosolyodik. Előveszi a szappanját. Megmossa a kezét és az arcát a lavórban, majd felkiált:
– Hű, de frissítő!
Tényleg az! Noémi és én annyira fel­ébredünk a hideg víztől, hogy nem tudjuk abbahagyni a nevetést. Mindenen nevetünk egész délelőtt. Azon is, hogy Bohóc belehempereg játékból a sárba. Azon is, hogy az egyik tehén egy nagyot pukizik Ede orra alá.
Ebéd után mindenki felveszi a bakancsát. Meg a kis hátizsákját. Meg a napellenzős sapkáját. A hátizsákba rengeteg ropit, kekszet, innivalót és narancsot pakolunk, nehogy éhen haljuk az erdő­ ben. Juhé, kirándulni megyünk! Jani is jön velünk. Ő lesz az idegenvezetőnk. Nála nincs semmi más, csak egy bot.
Mielőtt elindulunk, Judit néni mindenkit befúj kullancsriasztóval. Még Bohócot is. Bohóc erre beveti magát a sárba. Biztos az is véd a kullancsoktól!
Aztán csak megyünk, megyünk és megyünk. Gyaloglunk, nevetgélünk, beszélgetünk. Először egy réten vágunk át.
Nagyon süt a nap. Adrienn néni mindenkit beken naptejjel. Aztán beérünk az erdőbe. Itt jó hűvös van. Judit néni mindenkire hosszú ujjú felsőt könyörög. Tudom! A kullancsok!
Jani mutat nekünk fészkeket a fákon és a földön. Találunk bennük apró tojá­sokat is. Jani olyan sok növénynek tudja a nevét!

amigkirandulunk4.jpg

– Ez páfrány. Az veronikafű. Az meg vérehulló fecskefű – sorolja a növények nevét.
Jani kicsit hasonlít Nanukra, ha nevet.
Néhány osztálytársamból az út alatt vadász lesz. Kurjongatnak, és nagy botokat kapnak fel a földről. Azzal könnyebb kirándulni. Zalán, Lukács és Ede pedig farkassá változik. Persze csak játékból. De olyan jól csinálják! Szaglásznak, nyü­szítenek, előrefutnak és visszatérnek.
A mi titkos társaságunk ma is az éjjeli bátorságpróbát szervezi. Annyira belemelegedünk a tervezésbe, hogy lemaradunk egy kicsit a többiektől.
Arról beszélgetünk, hogy milyen félelmetes lesz éjjel az erdőben. Biztosan lesznek a fákon baglyok meg denevérek. A vadállatoknak meg csillogni fog a szemük a sö­tétben. Közben nem vesszük észre, hogy az ösvény kétfelé ágazik, és mi letérünk az útról.
– Éjjel az erdőben vannak farkasok! – magyarázza Noémi.
– És annyira sötét van, mint egy barlangban! – képzeli tovább Lilla.
– És mi lesz, ha olyan sötét lesz, hogy nem találunk vissza a házhoz? – kérdezem egyre izgatottabban.
– Á, nem lehetünk annyira bénák! – mondja Vera magabiztosan.
– Egy ilyen kis erdőben nem lehet csak úgy eltévedni! – jelenti ki Vanda határozottan.
Egyre meredekebb az út felfelé. Noé­mi lassan megáll és körbenéz. Hallgató­zik, majd felkiált:

3.jpg
– De hol vannak a többiek?
– Eltévedtünk! – állapítja meg Vera.
– Akkor most biztosan jönnek a farkasok vagy a medvék! – rémül meg Olívia.
– Haza akarok menni! – esik kétségbe Lilla.
– Most mi lesz velünk? Bárcsak igazi kutya lennék, akkor most kiszagolnám a hazafele vezető utat! – mondom.
– Most itt kell éjszakáznunk? – kérdezi Vanda.
– Fééélek! – mondom halkan, és szerintem látszik rajtam, hogy mindjárt sírok is.
Ekkor a semmiből ott terem mellettünk Jani. Kiderül, hogy a többiek észrevették, hogy nem megyünk mögöttük.
Jani úgy ismeri az erdőt, mint a tenyerét. Rögtön keresni kezdett minket.
Pár perc múlva ismét a többiekkel járjuk az erdőt. Nagyon jó megint az osztályunkkal lenni. Már nem félek.
Végül kiérünk egy nagy tisztásra. A rét közepén egy akkora fa áll, amekkorát még életemben nem láttam. Jani megsimítja az óriási törzset.
– Ez itten az ősfenyőnk. Nagyon öreg, tán 300 éves is megvan. Ha odarakjuk a törzséhez a tenyerünket, meggyógyít!
Persze mindenki kipróbálja. Én is. Bizsergést érzek a tenyeremnél. Van, aki nem érez semmit.
Aztán Judit néninek jó ötlete támad.
– Fogjuk közre az ősfenyőt!

kir2.jpg

Jó érzés a körben állni. Valaki elkezdi énekelni, hogy „Körben áll egy ősfácska”.
Nevetgélünk. Aztán mindenki szaladgálhat a fa körül. Rengeteg képet csinálunk a fenyőről. Judit néni két tobozt eltesz a zsákjába. A tobozban van az öreg fenyő magja. Hátha kikel az iskolánk kertjében!
Estére érünk vissza a tanyára. Evés, mosakodás, fogmosás. Tudom, a lovakét nem kell megmosni! A lányokkal megbeszéljük, hogy nem lesz több bá­torságpróba. Noémi kölcsönadja a zseblámpáját. Ezért tudok írni még pár sort a naplómba:

kirand1.jpg

Lemaradtál az első kötetről? Olvass bele itt!

Szívesen megismernéd a sorozatot? Akkor lapozz a cikkre!