Bendl Vera: Berci nem megy iskolába – 6. fejezet
Bendl Vera a Pagony egyik legújabb szerzője, Mihályi Csongor és az időgyurma című meseregényét már eléritek a webshopban! Most viszont Berciről ír, aki, hozzátok hasonlóan, most nem mehet iskolába – és, valljuk be, Berci ennek igencsak örül. De aztán kiderül, hogy azért mégiscsak van iskola, csak nem úgy, ráadásul Mamóval sem lehet találkozni – csak grannykype-on. Hogy erről még sohasem hallottál? Mi sem. Bercinek ugyanis nem mindennapi nagymamája van, hanem olyan, aki sokkal többet tud, mint hinnéd. Lehet, hogy még varázsereje is van?
Az előző részért kattints ide, ha pedig már tűkön ülve vártad a folytatást, olvass tovább!
Borka meg a grannykype
„Egy kém lakik a szomszédomban, most jól nézek ki”, morogta Juszti mérgesen, de Borka megint közbevágott, „nem vagyok kém, Juszti, csak túl sokat és túl hangosan beszélsz. Szerinted nem szeretnék néha én is aludni éjjel?”, és ez igaz is volt meg nem is, hiszen Borkát éjjel is érdekelte, mit beszél Juszti, bár néha valóban álmosan hallgatta a gimnazisták hajnalig tartó videókonferenciáit. „Használj füldugót”, mordult rá Juszti, de aztán mégiscsak magyarázni kezdett. „Ez a szemüveg megmutat minden koronavírust, ami csak a közelben van. Az asztalt nem látod jól, de ha lenne rajta vírus, azt észrevennénk. Azt is, ha már bejutott a szervezetbe, csak sajnos akkor már nem tudunk segíteni, viszont ha Borka bőrén találnánk, gyorsan el is távolíthatnánk szappannal vagy fertőtlenítővel. Ez az értelme. Hasznos lehet egyszer. A kilincsen már láttam egyébként néhányat tegnap este, apa hozhatta, amikor lement még élesztőért, amit úgysem kapott, de gyorsan lefertőtlenítettem, és álmában apát is megvizsgáltam. Minden rendben vele.”
„Annyira szeretnék látni egyet, tudni akarom, hogy működik”, mondta Berci, mert egyszerre lett izgatott, kíváncsi, és kezdett el félni egy kicsit, de Juszti leintette, „fogunk még! Mamó úgyis azért küldte, hogy használjuk. Ne aggódj!” „Nekem is mutassátok meg!”, kérlelte őket Borka, de a fiúk csak fintorogtak. „Még csak az hiányzik”, mondta Berci, aki Jusztin látta, hogy nem tetszik neki az ötlet, így hát neki sem tetszett. Blökk volt az egyetlen, aki rögtön megbízott Borkában, mert szagolgatás után nyalogatni kezdte a lábát, utána pedig odadörgölődzött hozzá, mire Borka a kutya fülét vakargatta, és Blökk elégedett morgott közben.
„Nézzük azt az offline életet inkább”, sóhajtotta Juszti, „próbáljuk ki, igaza van-e anyukádnak”, nézett félmosollyal a hatodikos félig kémlányra, így Borka is kapott egy bábut a Ki nevet a végénhez, és szépen végigjátszottak két kört – először Berci nyert, aztán Borka –, ezután activityztek, és olyanokat kellett elmutogatni először, hogy például szájmaszk meg inkubációs periódus, amiről senki sem tudta, mit jelent, csak Juszti hozta fel, de utána áttértek normálisabb dolgokra, mint krumplibogár, cseresznyefa vagy torpedóromboló. Végül még az apa által ajánlott Élő bolygó című könyvet is elővették, és mindhárman végignézték benne a gyönyörű képeket az állatokról és növényekről, Berci pedig megállapította, hogy „tényleg azért jó ez a papíros könyv is a papíros fotókkal. Csak az a kár, hogy nem lehet benne továbbkattintani.” Végül játszottak még egy-két sakkpartit, amelyben Borka mindkét fiút megverte, még a sokkal idősebb Jusztit is.
„Ezt meg hol tanultad? Nem láttam még lányt ilyen jól sakkozni!” hördült fel Juszti, mire Borka halkan megjegyezte, „életemben eddig majdnem minden fiút megvertem sakkban, nem tudom, hol hallottad, hogy a lányok ezt rosszabbul csinálnák”, és egy kicsit vádlón nézett Jusztira, „a nagypapám tanít rá, csak már régen nem találkoztam vele. Figyelj, nem neked van egy speckó programod hozzá? Nem hívhatnám fel tőled Karcsi papát?” Juszti gondolkozott. „Légyszi, Juszti, megtanítalak jobban sakkozni. Ígérem!”
