Bendl Vera: Berci nem megy iskolába – 8. fejezet
Bendl Vera a Pagony egyik legújabb szerzője, Mihályi Csongor és az időgyurma című meseregényét már eléritek a webshopban! Most viszont Berciről ír, aki, hozzátok hasonlóan, most nem mehet iskolába – és, valljuk be, Berci ennek igencsak örül. De aztán kiderül, hogy azért mégiscsak van iskola, csak nem úgy, ráadásul Mamóval sem lehet találkozni – csak grannykype-on. Hogy erről még sohasem hallottál? Mi sem. Bercinek ugyanis nem mindennapi nagymamája van, hanem olyan, aki sokkal többet tud, mint hinnéd. Lehet, hogy még varázsereje is van?
Az előző részért kattints ide, ha pedig már tűkön ülve vártad a folytatást, olvass tovább!
Elkezdődik a nagy antiká-teszt
„Csaba, maradj itthon, mondd, hogy beteg vagy, teljesen szükségtelen annyi emberrel találkoznod”, kérlelte anya apát még ott, jóganadrágban, miután egy mérges mozdulattal kikapcsolta az összes tanítványát a telefonján, majd megállt apa előtt csípőre tett kézzel. „Mártikám, tudod, hogy ez nem úgy megy, ha egyszer a Vastag Jankó mond valamit, akkor kész. Csak egy délelőtt lesz egyébként is, szerintem nem kell annyira aggódni. Leálltak a szerverek – bejelentkezem, tudod, az én jelszavam nélkül nem indulnak el, meetingelünk egyet Jankóval meg a kollégákkal, de csak tíz percre, aztán annyi”, és Berci szerint igazán valószínűnek tűnt, hogy apára szükség van, hiszen rendszermérnök volt egy erőműben, a rendszermérnökök pedig esetenként nélkülözhetetlenek, viszont anya tett a rendszerekre, egy fikarcnyit sem törődött velük, ezt mondhatjuk, mert csípőre tett kézzel így folytatta, „De, kell aggódni, én felhívom a főnöködet most, és megmondom, hogy nem mehetsz”, közölte nagy komolyan, de erre meg apa legyintett, „Mártikám, te annyira vagy szigorú és határozott, mint egy pici póni, ezt mindketten tudjuk, a Jankó csak kinevetne”, amivel Berci nem annyira értett egyet, mert anya igenis határozott tudott lenni abban, hogy például most azonnal fel kell állni a számítógép elől, és abbahagyni a mesenézést, de legfőképpen, hogy MINDENKÉPPEN tiszta ruhát kell venni akkor is, ha csak online járunk iskolába és legfeljebb a pólónkat látják a többiek (ennek TÉNYLEG mi értelme?), vagy hogy hajat kell mosni alkalmanként, sőt, még vágni is!, na, ebben anya megrögzött és tántoríthatatlan volt, és Bercinek sosem sikerült lebeszélnie a szándékairól – maximum csak ideig óráig. De anya apával nem járt sikerrel, mert apa folyton a Vastag Jankóra hivatkozott, meg arra, hogy elveszítheti az állását, és végül bedobta azt is, hogy ha már elmegy, akkor ő bevásárol Mamónak. Anyát ez nem nyugtatta meg, azt mondta, a boltba inkább elengedi, de a munkahelyére nem, erre viszont apa azt válaszolta, hogy most ebben, amit anya magyaráz, nincsen semmi logika, mert tudja meg, hogy a boltban nyüzsögnek a gyanúsabbnál gyanúsabb, ki tudja, honnan jött emberek, a munkahelyén meg legalább ismeri a lakhelyüket. Anya szerint ezzel nincsenek előrébb, az anyjuk neve sem számít, ha vírusról van szó, a vírus nem a lakcímkártyát nézi, de aztán innen igazából abbahagyta az ellenérveket, és kikészítette a vacsorát, majd végül hárman jó hangulatban megették – Jusztinak persze halaszthatatlan videochatje akadt, és még apa fenyegetéseire sem hagyta abba –, viszont másnap reggel apa tényleg fogta magát, és elindult dolgozni.
Amikor mindez megvolt, végre útra kelhettek. Elgyalogoltak a két utcával arrébb levő boltba, (a bejárati korlátnál otthagyták Blökköt, hiszen őt bevinni a közértbe lehetetlen és tilos), majd maszkkal, kesztyűvel, antikáköpennyel és Jusztin a szemüveggel beléptek a zsongó üzletbe, Berci egy gurulós kosarat vett magához, Juszti pedig elégedetten nézett körbe. „Na, itt már jó helyen járunk”, mondta mosolyogva, de a mosolyát senki sem láthatta, hiszen eltakarta a maszk, és hamarosan odaadta a szemüveget Bercinek, aki iszonyodva vette észre, hogy a polcok egy része apró, piros pontocskákkal van teli, valaki jól odakente a vírusát, a levegőben nem csak kószálnak, hanem a parknál jóval sűrűbben terjengenek a pirosas felhők, és bizony, az áruk egy része is úgy tűnik, mintha kiváló helyet biztosítana a koronavírusnak. Jusztival végigtanulmányoztak mindent, de amikor Berci túlzottan belemerült, mert hihetetlenül érdekesnek talált egy köleszacskóra kenődött vírustömörülést, illetve kis híján szólt egy bácsinak, hogy nagyon vigyázzon, mert szerinte sürgősen kezet kellene mosnia, sőt, egy néninek már a mellkasában, belül is felfedezte a piros pöttyöcskéket, „tessék talán felkeresni egy orvost”, akarta javasolni, a bátyja figyelmeztette, hogy „hohó, nem akarunk itt maradni egész délután. Jobb lesz vigyázni magunkra.” Így jól megvizsgálták a tojástartót, amit levettek a polcról, a tejfölt meg a kenyeret – a gesztenyepürét nem vizsgálták meg, mert azt nem találtak, és a kasszához gurították a kosarukat. A szemüveget végül nagyobbrészt Berci viselte, aki – bár nem látott jól a szemüveg természeténél fogva – elborzadva vette észre, hogy a pénztárnál a vírusok egyenesen halmozódnak, különös tekintettel a néni kesztyűjére, ebből kapott is az alsó szomszéd tejföle egy adaggal. Amikor hazaértek, még egyszer áttanulmányozták az árut, és Juszti előkapott a táskájából egy fertőtlenítőt, amivel lefújták a vírusos részeket, így adták át az élelmiszert a kedves néniknek. Ezután Juszti szigorú vizsgálatot rendelt el mindkettejükkel kapcsolatban, még szigorúbbat, mint ami a tejfölre vonatkozott, vagyis mielőtt beléptek volna a lakásba, az antikászemüveggel átnézték egymást, mintha kullancsot keresnének, de nem, vírust kerestek, és csak miután meggyőződtek arról, hogy nem jutott a bőrükre semmi és – szerencsére – az orrukba, szájukba sem, sőt, Blökk szőrére sem, akkor léptek be az előszobába, a köpenyeket pedig azonnal kiterítették az erkélyre, hogy töltődjenek.
Na, és éppen akkor, a szobába való bezárkózás előtt érkezett a hír, hogy apát bent tartották a munkahelyén. Az egyik kollégája hirtelen rosszul lett, és át kellett venni a műszakot. Éjjel is bent lesz. A kollégát most vizsgálják, és ha kiderül, hogy korona, akkor bizony apát is vizsgálni kell majd. Ajvé – anya eléggé kiakadt, pedig egy fél órán át beszélt telefonon apával, majd amikor letette, így szólt elképedve: „unatkozik. Ennyi a baja, hogy unatkozik. Én meg halálra aggódom magam. Mi lesz, ha tényleg megfertőződött? Hazajön, és mindenki megkapja! Ő meg unatkozik! Utálom a Vastag Jankót!”
