Egy szuper beszélgetés Pásztor Emmával

Olvasd el a JEM magazin gyereknapi interjúját!

A gyereknapi szám apropóján kis hazánk legfiatalabb társasjátékszerzőjét, Pásztor Emmát kérdeztük. Nemrég jelent meg az első játéka, a Lokomoto, aminek a bemutatója szintén ebben a számban olvasható.

Olvasd tovább a JEM magazin 2023. májusi számában megjelent interjút!

lokomoto_3d_crop.pngMikor kezdtél el társasjátékozni és mik voltak az első komolyabb játékaid, amikkel játszottál?

Amikor 5 éves voltam és a tesóm meg 3, anyukám kitalált nekünk egy játékot, amivel nélküle is tudtunk játszani (Titkok szigete, később Kuflinyomozókként jelent meg). Anyukám sok játékot lemásolt nekünk, mint például a Kis gyümölcsöskertet, később pedig az ügynököst (Heimlich and Co.) és a Red Novembert. Mikor iskolás lettem, az egyik osztálytársamnak volt egy kígyós kártyája, ahol a kígyófajták tojásszámát és élettartamát kellett összehasonlítani, és ezt lemásoltam magunknak otthonra. Később ki is találtunk játékokat a tesómmal.

Kattints ide és szerezd meg a Lokomotót!

Melyik a kedvenc társasjátékod és miért?

A Munchkin a legkedvencebb, mert nagyon jó játszani vele, mivel olyasmi, mint egy szerepjáték és van benne isteni beavatkozás, bár én nem szoktam pap lenni, inkább tolvaj. A másik kedvencem a Citadella, amit általában a Tátrában a Téli hócsatában (Téryho chata, vagyis Téry menedékház) szoktunk játszani, és a tesóm mindig orgyilkos benne. Szeretem még a sztori-kitalálós játékot, amit a családunkkal teszteltünk (Abszolút képtelen sztorik).

Az osztálytársaid, tanáraid mit szólnak hozzá, hogy társasjátékozol és emellett fejlesztesz is?

Az osztályfőnököm tudja, hogy lett egy játékom, és emiatt sajnos rögtön el is küldött egy társasjátékfejlesztő versenyre. Ha valaki megkér, nem biztos, hogy tudok csinálni játékot, az csak úgy magától jött. Az osztálytársaim nem nagyon szólnak bele, tudomásul veszik.

lokomoto-2.jpgKikkel tesztelted a Lokomotót?

A kitalálás után leteszteltem a családommal, meg néhány barátunkkal. Később, miután bekerült a kiadóba, ők is leteszteltették emberekkel, meg iskolásokkal is, azt hiszem. Ezen kívül a gyerekvasutas csoportommal is teszteltük a téli túrán.

Miért a vonatos témát választottad?

Mert imádom a vasutat, és gyerekvasutas vagyok. Egyébként nem külön választottam a témát, hanem csak úgy jött, mert minden gondolatom a vasút körül forog.

Vannak még társasjáték ötleteid és fejlesztés alatt álló játékaid?

A Lokomoto előtt csináltam egy bárányos játékot, ahol báránycsaládokat kellett összerakni a színük alapján. Ezt szintén beadtuk a Pagonyba, de nem érte el azt a szintet, hogy kiadják. Korábban volt több más ötletem is, most találtam meg őket a fiókomban. Anyukám társasjáték szerkesztő a Pagonyban, és én gyakran meg szoktam rajzolni más szerzők tesztjátékának a grafikáját is.

image.pngA jövőben mivel szeretnél foglalkozni? Esetleg társasjáték tervezői ambícióid is vannak?

Mozdonyt szeretnék vezetni mindenekelőtt, és mellesleg rajzolgatni egy kicsit, írni csak magamnak. Sok dolog van a fejemben, és sosem gondolom ki előre, mit csinálok. Korábban sem akartam tudatosan társasjátékot tervezni, csak úgy jött az ötlet. Lehet, hogy véletlenül fogok tervezni még egy játékot.

Van olyan társasjátéktervező, akire felnézel? Ha igen, miért pont ő?

Amikor társasjátékozom, nem érdekel a szerzője, csak a játék. Szeretném, hogy a Lokomotónál is a játékon legyen a hangsúly, és nem azon, hogy ki vagyok és hány éves.

Mit mondanál azoknak a gyerekeknek, akik szerint jobb elektronikusan játszani, mint társasjátékozni?

Hogy ha szerintük jobb, akkor játsszanak úgy. Például a Wizard of Wor szerintem lehet olyan jó, mint egy társasjáték, ketten kell játszani. Szoktam számítógépes játékokat is programozni Scratch-ben, azok is kétszemélyesek általában.

A Lokomoto grafikáját is te készítetted. Ezek szerint a rajzolás a másik hobbid? Esetleg ezzel is szeretnél foglalkozni a jövőben?

Elvileg. A Kisképzőbe megyek, szóval lesz egy alapom, de most más érdekel. De azért szerintem egész életemben rajzolni fogok.

(Emma rajzai itt láthatók.)

JEM Magazin 2023/5, 122. szám.

Kattints ide a teljes lapszámért!

Kapcsolódó termékek