Home office a kulisszák mögött – 5. rész
A hatalmas változásokat most mindannyian ugyanolyan intenzitással éljük meg. Ugyanúgy nem kapunk lisztet a boltban, nem léphetünk be a gyógyszertárba és maszkot húzunk tömegközlekedés előtt. Éppen ezért szerettük volna neked megmutatni, hogy hogyan is alakult át az életünk, mióta a boltokban nem fogadhatunk vásárlókat, és amióta szinte az egész hálózat home office-ra állt át. Most Hunor, az Óbudai Pagony ikonikus alakja tálal ki arról, milyen is otthon lavírozni a gyerekek, a munka és a háztartásbeli teendők között. Kattints ide naplójának első részéért, és olvasd el most a másodikat!
9:15
Ülök a konyhában, három chat-ablak van éppen nyitva a Facebookon, pedig csak annak az egy vásárlónak akartam válaszolni a kérdéseire, aki bejelentkezett. Közben viszont jöttek a kollégák is, új változásokkal, kérésekkel. A böngészőben nyitva még a Pagony online rendszere, onnan nézem, van-e készleten amit kérdez, vagy amit ajánlok, egy másik böngészőben meg a Pagony webshopja, úgy, hogy oda nem vagyok bejelentkezve, hogy tudjak neki linkeket kimásolni és küldeni, hogy mire gondoltam. Meg még a Moly, az nagy segítség lehet pl. könyvsorozatoknál (melyik után melyik jön a sorban). A reggel készített fotók is utómunkára várnak, ezért kiáll egy kártya a laptopom oldalából. Ezt még elintézem, gondolom ekkor, aztán elindulok. A lakás másik vége felől ugyanis egyre erősödik a zsivaj; a kanári gondolta, hogy beszáll a birkózó gyerekek zsibongásába és teli torokból ordít, a mongol futóegerek botokkal zörögnek, éppen átépítik a lakásukat, vagy a fene tudja, öreg, süket kutyám pedig egyre hangosabban emlékezteti a feleségemet, hogy még mindig nem vitte le senki. Amióta nem hall, egyre hangosabban tutul.
Stressz egy csepp se, mert mindjárt indulok. Egy hete rájöttünk ugyanis, hogy úgy dolgozni kettőnknek itthonról, hogy közben a nagynak folyamatos IT supportot kell nyújtani, meg segíteni neki, miközben az óvodást is le kell foglalnia valakinek, nem lehet. Leosztottuk a hetet, az ügyeleti beosztásom is igazodott hozzá: amikor én dolgozni megyek, ő marad itthon, és csak a gyerekekre figyel, aztán fordítva. Őt is várja egy üres iroda, a Pagony boltjai is üresek. Mert telefonos és online ügyeletet tartani még csak-csak lehetne itthonról, de most, hogy nem tudunk személyesen ajánlani a vevőknek, sokkal több írott tartalomra van szükség. Ügyelet alatt, két hívás között ajánlókat írok az új könyvekről, bejegyzéseket készítek a közösségi média oldalainkra, az újdonságokat fotózom. És hát írni, azt nem tudok ha percenként megszakítanak, teljesen szétesek tőle az első óra után.
Öt perc múlva el is búcsúzunk az elégedett vásárlóval, köszöni, hogy jókat ajánlottam, közben feltettem egy új bejegyzést is a tegnapi fotókkal, mehetek.
9:36
A Margit-hídon bosszankodom kicsit a futókon, mint minden ilyen reggelen, mert húszméterenként kivág elém egy a bringaútra, hogy kikerülje a gyalogosokat, anélkül hogy hátranézne. Most is erőt veszek magamon, és nem hagyom, hogy beforgassam magam ebbe, terápiás jelleggel visszagondolok arra az időre, amikor a Critical Mass mozgalom hajnalán olyan nagy divat volt szitkozódva bringásozni meg autósozni, és hogy azt mennyire utáltam. Erősen gondolok. Nagyjából működik. Jólesik a mozgás Óbudáig. Sehol egy lélek a híd és a Kolossy között.
12:40
Pattogok a polcok között mint a nikkelbolha, leveszek egy-két dolgot, kézből fotózom telefonnal és küldöm is. Aztán vissza a géphez és írom, hogy milyen. Ugyanaz a beszélgetés van megnyitva a laptopon és a telefonon is. Pittyegésparádé, putying, putying, ez megy. És tök jó.
Amikor otthonról próbáltam ügyelni, rettenetesen kiszívott. Attól fáradtam el, amire nem számítottam: a játékoktól. A könyv tiszta sor, de amikor játékot kell ajánlani, és otthon ül a gép előtt az ember, kiderül, hogy nem addig van az. A nevük. A társasjátékok hagyján, de a kreatív kézműves játékok, logikai játékok, kicsiknek való babrálnivalók nevét nem tudom fejből. Vagy tudom az eredetit. A franciát, az angolt, ez van a dobozon. A webshopban viszont nem ezt látja majd a vevő, és így linket se tudok róla küldeni. A tizedik keresgélés után olyan volt az agyam, mint egy kifacsart félcitrom. Ezt csináltam amúgy akkor is, csak képzeletben mászkáltam a polcok között. Ha egy kilencévesnek keresel olvasnivalót, fejben elindulok a bolt bal oldala felé, és fejben nézem végig a polcokat. De ha fejben egy játékos szigethez kell mennem, az olyan mint egy rossz álomban: látom, színessel kiemelve, hogy mit ajánlanék a családnak, akik szeretik a Dixitet, csak éppen minden dobozon kitakarták a neveket azzal a homályosítós fotoshop-radírral.
15:20
Befut Laci, a szállító. Gumikesztyű, maszk fel, tartjuk a távolságot. Nem hozza az árut, hanem viszi. Amióta átirányítottuk a vevőket a Pagony webshopjába, onnan fogy az áru, és ami elfogyott, azt a boltoktól kérik vissza. Réka már előző nap összekészített két ládát, Laci azt pakolja fel a kiskocsijára, és közben ingatja a fejét, hogy nem jó világ ez. – Nem hiányoznak a vevők? Olyan jó itt mindig a hangulat. – kérdezi, és míg mondom, hogy de még mennyire, végigsiet az üresen kongó üzletházon egy anyuka, így maszkkal is megismerem, szomorúan integet befelé. Visszaintegetünk. Putying. Kapásom van.
20:00
Sokáig maradtam bent, bőven munkaidő után, előre dolgoztam. Legalább hangosan lehetett döngetni azt a Wesseltoft/Schwarz albumot a bolt hangrendszerén, amivel máskor nem terhelném a vevőket meg a kollégáimat. Hét elégedett szülő, akik elláthatták tartalmas olvasnivalóval a gyerekeiket, egy új könyvajánló, és egy baromi hosszú lista-cikk önállóan játszható játékokról kipipálva, csordogálok hazafelé az üres utcán. Amikor beindul a tapsolás, először az jut eszembe, hogy na, nem vagyok otthon, hogy én is kiálljak a családdal az erkélyre. Aztán rájövök, hogy nekem is szól. Jó, nem vagyok orvos, se gyógyszerész, a lisztet se pakolom a polcokra feszített tempóban naphosszat, de azért nekem is szól. Felemelem az öklöm, mint valami hős ellenálló. Hát köszi.
