„Az üres laptól a kész könyvig hosszú út vezet...."
Kékre színeződött hajú hármasikrek, plüsstolvaj vérszarkák és családi titkok lengik körbe az amúgy teljesen átlagos Szélfútta utcát Maksai Kinga Zseblámpás regényében. Miért ereget kék füstöt Prüszki bácsi kéménye? Mit rejt Nagymama poros padlása? Ki végzett genetikai kísérleteket a ribizlin? Ezekre a kérdésekre és még sok másra választ kaphatunk Maksai Kinga könyvéből. Most az írónőt kérdeztük háziállatokról, inspirációról és persze a Szélfútta utca titkairól. Olvass tovább!
A Rejtélyek a szélfútta utcából nem az első ifjúsági könyved, hiszen több saját köteted és antológiában közzétett rövidebb prózai műved is megjelent már. Mégis megkérdezzük: milyen érzés a saját könyvedet a kezedben tartani? Változott ez az érzés a megjelent könyveid számával?
Egyáltalán nem! Ennek a könyvnek is éppúgy örültem, mint az elsőnek! Az üres laptól/monitortól a kész könyvig azért hosszú út vezet. Fantasztikus érzés, hogy mindaz, ami először csak egy ötlet, gondolat volt, könyvvé válik, amit más is kézbe vehet és olvashat!
A hirtelen divatmániássá vált Polka néni, Félfül, a félig vad házimacska, a titokzatos Prüszki bácsi, vagy akár a kissé dilis hármasikrek: a Szélfútta utca furcsánál furcsább karakterek lakóhelye. Melyikük megalkotását élvezted a legjobban? Van, akit egy általad ismert emberről mintáztál meg?
Egy az egyben nem szoktam senkit megírni. Az viszont előfordul, hogy írás közben rádöbbenek, hogy ez vagy az a figura hasonlít valakire az ismerőseim közül. Prüszki bácsival volt viszont egy érdekes dolog. Miután már kész volt a szöveg, és megkaptam néhány karakterrajzot (Orbán) Orsitól, másnap láttunk a családommal egy idősebb férfit a balatoni strandon, ahová járunk, aki kiköpött Prüszki bácsi volt! Egyszerűen tátva maradt a szánk. Azóta kicsit sajnálom, hogy nem kérdeztem meg, csinálhatunk-e egy közös fotót. Minden 
karaktert szerettem építgetni egyébként, de ha választani kell, azt hiszem a négy fiú volt a legnagyobb kihívás, így a legizgalmasabb feladat is. Ami Félfül karakterét illeti, egyszer csak megjelent, és helyet kért a történetben.
Félfül, a vérszarka, Róza hörcsöge, Biznisz Benőék Hádész mopsza – a Szélfútta utca tele van állatokkal. Neked van valamilyen háziállatod, aki inspirál az írásban?
Gyerekkorunkban mindenféle háziállatunk volt a testvéreimmel. Voltak hörcsögeim is többek között, Pandának és Picurnak neveztem el őket, a barátnőm lepett meg velük a gimiben. Folyamatosan kiszöktek a lakhelyükről, volt, hogy a húgommal napokig nem találtuk őket, de aztán mindig meglettek. De volt kutyánk, tengerimalacunk, az egyik húgom tartott gekkókat is egy időben. Mióta felnőttem, nincs háziállatom, de nagyon vágyom egy kis tacsira és néhány alpakára is.
Tanári karriered során mint nap találkoztál gyerekekkel és kamaszokkal. Hogyan hat a pedagógusi múltad arra, ahogyan a gyerekeket ábrázolod a könyveidben?
Inkább a fiam és a környezetemben lévő gyerekek hatottak erre a könyvre, de persze sok tapasztalatom, élményem van, amit az iskolában szereztem. Talán abban segít leginkább, hogy bizonyos viselkedéseket, reakciókat tudok társítani egy-egy életkorhoz, életszakaszhoz, és ez hitelesebbé teszi a karaktereket.
Volt olyan rész a könyvben, ami az első vázlatban még benne volt, végül elvetettétek a szerkesztés folyamán, de izgalmas volt megírni? 
Az első verzió nagyon más volt, de aztán a szerkesztőmmel, Grancsa Gergővel addig csiszolgattuk, amíg elérte a mostani, végleges formáját. Az eredeti koncepció szerint lett volna benne egy komolyabb, mélyebb szál is. Szerettem azt is írni, de úgy gondoltuk, jobb lesz, ha az majd egy külön történetet kap.
A Szélfútta utca mennyire egy létező hely mintája alapján készült? Vagy inkább gyerekkori hangulatokból, élményekből építkeztél?
Budaörsön nőttem fel, sokáig ott éltem. A szüleim építették a házunkat, és amikor odaköltöztünk, jobbára gyümölcsösök voltak körülöttünk, aztán nagyon 
hamar elkezdett beépülni minden. A felettünk lévő utcában sorházakat építettek, ami nekem gyerekként valahogy nagyon izgalmasnak, különlegesnek tűnt. Szóval is-is, létező hely és gyerekkori emlék egyben. Amúgy gyerekként sokat bandáztunk a szomszédban lakó lányokkal, de érdekes így visszagondolva, hogy sosem mentünk át egymáshoz, az utcán játszottunk, bringáztunk, görkoriztunk együtt.
Mi a legjobb visszajelzés, amit valaha gyerekektől kaptál?
Egyrészt nagy öröm, ha a fiamnak tetszik, amit írok. A Szélfútta utca eléggé bejött neki, sokat nevetett rajta. A másik, ami most eszembe jut, hogy nyáron a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten volt egy kislány, aki miután elolvasta az alpakás könyvemet, másnap hagyott a kiadó standjánál egy saját készítésű könyvecskét nekem. Az ő főszereplője egy süni lett. Ez nagyon megható, szívmelengető érzés volt, boldog voltam, hogy erre inspirálta a könyvem.
Ha te magad készíthetnél egy „Prüszki-féle csodakeveréket”, milyen hatása lenne?
Hú, ez nehéz kérdés! Azt hiszem valami olyasmi, hogy aki bevesz belőle egy kanálkával, képessé válik valóban figyelni a másik emberre. Szerintem erre nagy szükség volna.
Olvasd el ajánlónkat a könyvről!
Olvass bele a könyvbe ide kattintva!
Tedd a kosaradba a könyvet!
