A József Attila-gráf
Libasült, kugler, rakodópart alsó kövéről szemlélt elúszó dinnyehéj, némán teregető anya, csillámló sziklafal, semmi ágán ülő vacogó szív. Olyan képek, motívumok a maximálisan földhözragadttól a fogalmiságon túl lévő létállapot megragadásáig, amelyek akarva-akaratlanul is közösséget teremtenek a magyar anyanyelvű beszélőkből. Olvasd el Vinczellér Katalin pedagógus ajánlóját Az irodalom visszavág legújabb, József Attila munkásságával foglalkozó kötetéről!
„József Attila költészetéről beszélni nagyon nehéz.” – írja Nényei Pál legújabb kötetében, amely Az irodalom visszavág-sorozat második spin-offja. Egyetértek az állítással. Versolvasóként és gyakorló magyartanárként is. De Nényei mégis beszél róla, mert olyan komplex és nyugtalanító költészet ez, amiről beszélni kell. Mert ez a költészet az emberi lét, az ember-mivolt legalapvetőbb kérdéseit tematizálja. Mindazokat a legtöbbünk által nyelvileg gyakorlatilag megragadhatatlan léttapasztalatokat, amelyek nem megkerülhetők, bár, ha józan ésszel, azaz kellő önvédelemmel bírunk, inkább elfordítanánk a tekintetünket ezekről a témákról. Nehéz, néha nagyon fáj szembenézni velük. De nem érdemes megúszni, mert akkor kimaradunk valami nagyon fontosból: saját emberségünk megéléséből és megértésének kísérletéből.
Rendeld meg a kötetet itt!
A humor és a játékosság ebben a kötetben is hangot kap, de egészen más regiszterben működik, mint Nényei korábbi könyveiben. A bevezetés könnyedsége, humoreszkszerű megközelítése félrevezető lehet, hiszen a második fejezettől (Nem én kiáltok, a föld dübörög) már olyan örvénybe veti magát a könyv elbeszélő-értelmezője, amelynek túléléséhez néha szükség van a humor eltávolító, gyógyító szerepű eszközére. Érzékelhető a könyv olvasása közben, hogy az elbeszélő-értelmezőnek időről időre ki kell szólnia a nyájas olvasóhoz, kapcsolatot kell tartania a külvilággal, hogy ne vesszen bele abba a bonyolult hálózatba és szédítő mélységbe, amelyet egy-egy József Attila vers megnyit. 
Baranyai (b) András illusztrációjaA könyv nem kronologikusan vagy tematikus egységekre tagoltan beszél a József Attila-költészetről, hanem hálózatos rendszerben, gráfszerűen közelíti meg a költői anyagot. Azaz fel sem merül, hogy a szerző vállalkozzon a József Attila-életmű korszakait vagy a tananyagban kötelezően szereplő verseket lelkiismeretesen végigvenni. Kijelöl néhány csúcsot, hogy a gráfelmélet egyik alapfogalmával éljünk, és aköré hálózatosan kapcsol további szövegeket. Az első ilyen csúcs a Nem én kiáltok, amely bevonzza a jóval későbbi Ars poeticát, az Ódát, a Reménytelenült vagy a talán kevésbé ismert Bőr alatt halovány árnyék és az Üvegöntők című verseket. Az így épülő hálózatba, a versek össze- és egybeolvasásába pedig egy nagyon gazdag asszociációs rendszer is bekapcsolódik, amely tovább tágítja az értelmezési horizontot. Így eshet szó a Nem én kiáltok értelmezése kapcsán Gogol Az orr című elbeszéléséről, Vörösmarty Az emberek és Babits Esti kérdés című verséről, vagy a magyar irodalom kezdeteként is számontartott Halotti beszéd és könyörgésről. Természetesen, a konkrét fejezet elolvasása nélkül mindez tűnhet akár önkényes csapongásnak is. A könyv egyszerre precízen szakmai és mégis szubjektív elbeszélője azonban vállalja, hogy nem tud nem asszociálni egy-egy sorról vagy motívumról más, alapvető művekre, azok bizonyos szegmenseire, gondolati vonulataira.
Szerezd meg a könyvet máris!
Baranyai (b) András illusztrációjaAhogy tehát a József Attila versek is egymással összeolvasva egy csillagrendszert alkotnak, úgy az életmű egy még nagyobb, univerzális, kulturális rendszer részeként is olvasható. Amely univerzális emberi kultúrának meghatározó része a krisztusi sors értelmezése, ember mivoltunkból adódóan az abban való részesülés. Tudom, nagyon súlyos mondatok ezek egy egyszerű recenzióban, de hát egy nagyon súlyos téttel bíró költészet értelmezési kísérletéről van szó. És Nényei személyes hangú elbeszélője megküzd ezzel a súlyos tartalommal, amely a sárba nehezült állapottól a csillagok magasságáig az emberi lét teljes vertikumát bejárja.
Baranyi (b) András kivételes minőségű és összetettségű rajzai pedig mintha a könyv egyik alapvető kérdésére rezonálnának: „Ábrázolható-e a létezés szellemi dimenziója?” A képek ezt a szellemi dimenziót teszik láthatóvá elképesztő okossággal és érzékenységgel. A mélységek megnyílása és az átlátszóság törékenysége kérlelhetetlen keménységgel jelenik meg ezekben a rajzokban, amelyek önmagukban is tekinthetők értelmezéseknek.
Nényei és Baranyai, a nyelvben és a képben gondolkodó befogadó és értelmező együtt egy egészen különleges, friss, számos új belépési pontot adó kötetet hozott létre arról az életműről, amely tele van csapdákkal. Ezen csapdák egy részét, mint a tragikus halál felől, vagy a korai árvaság felől, vagy a pszichiátriai kórképek felől való olvasás és értelmezés csábítását Nényei számba is veszi, elgondolkodik rajtuk, kezd is velük valamit, hezitál egy-egy jól ismert szempont relevanciáján, és megalkotja a saját, komplex és eredeti József Attila értelmezését.
Érdemes belegabalyodni a hálójába.
