Ezek a kalózok kincsek!

Kiss Judit Ágnes kalózait ti is imádni fogjátok!

Hát ez is eljött végre! Kiss Judit Ágnes kezdő olvasóknak ír a Most én olvasok! sorozatban. A kalózos mesék főszereplőit ráadásul már ismerhetitek a Zsálya hercegnőből! A kalózok és a vajas keksz után most itt a várva várt folytatás, a Kincs a roncson! Ismerd meg a sorozatot!

kincs_a_roncson_borito_1000px.jpgSpin-offot kapnak a Zsálya hercegnő kalózai. Előfordul, hogy egy könyv figurái közül némelyik olyan jól sikerül, hogy új kalandokra kívánkozik. Ez történt Kiss Judit Ágnes nemrég megjelent meseregényének kalóz családjával is. Gurina, a kalózanya, hétéves lánya, Pandara, és kisöccse, Felderen vitorlát bontott, és kihajóztak a meseregényből. Saját sorozatot kapnak a Most én olvasok! könyvek között.

A nagybetűs bevezető részből máris kiderül, hogy egy költő – nem is akármilyen – varázslatos szöveget tud alkotni ebben a keményen kötött formában. A kezdő olvasóknak szánt sorozatnak ugyanis nagyon szigorú szabályai vannak. Az öt olvasási fokozatra hangolt (nagybetűs, majd 1-től 4-es szint) szövegekben pedagógusok és szerkesztők dolgoztak ki előírásokat a szerzőknek. Nem csak a mondatok rövidek, mint sokan hiszitek; a szavak hossza, a mássalhangzó-torlódások, fokozatos haladás az egyszerű mondatoktól a bővítettek felé, esetenként szótagolás… Nem olyan könnyű ezeket mind betartva érdekes, a gyerekek figyelmét valóban lekötő meséket írni. Mintha egyik kezét hátrakötve kellene bűvészmutatványokat bemutatnia az embernek.

Tedd kosárba az új részt!

akalozok_blogborito_3.jpgAz az elméletem, hogy Kiss Judit Ágnes azért tud csodákat művelni ebben a műfajban, mert a költőnek nem idegen a kötött forma. Szép kihívás megtölteni. Persze lehet, hogy nem így van, és KJÁ egyszerűen jól ír. A Babaróka-sorozat rajongói értik, miről beszélek, a Tündérkeresztanya is gyönyörű szöveg, ráadásul fantasztikus versbetétekkel, így hát nem csoda, hogy a családi mesék, mese-füzérek után, nagyon vártuk első, egybefüggő meseregényét. A Zsálya hercegnő és az öregnek hitt herceg valódi míves szöveg, de ami sokkal fontosabb: mély és csodálatos mese.

A sorozat legelső, nagybetűs kötetét itt találod!

a_kalozok_es_a_vajas_keksz_borito_1000px.jpgEnnek a szépséges képeskönyvnek pedig, ami A kalózok és a vajas keksz lett, a felütése ragadott meg a legjobban. Úgy kezdődik, mint az Amelie csodálatos élete: mindhárom szereplőről megtudjuk, mit szeret a legjobban a világon. A másik kedvencem a partraszállás: a szárazföldnek büdös szárazföld-szaga van, hőseink pedig imbolyognak és émelyegnek a talajon, mert hiányzik a lábuk alól a hullámzás. Ha engem kérdeztek, ezzel a könyvvel szintet lépett a kezdő olvasó műfaj. Ezt is lehet a gyerekeknek írt magas irodalom szintjén csinálni.

Szimonidesz Hajnalka
pedig, aki a Zsálya hercegnőt is illusztrálta, csodaszép képeskönyvet varázsolt belőle. Háromszor ekkora album méretben is el tudnám képzelni. És most itt a folytatás, a Kincs a roncson, ami legalább olyan gyönyörű és különleges, mint elődje.
Kiderül, hogy a kalózgyerekek sem szívesen görnyednek a tankönyvek felett, hiszen sokkal izgalmasabb búvárkodni vagy távcsővel kémlelni a madarakat. Főleg akkor, ha a tenger mélyén egy titokzatos hajóroncsra lelnek! A kis kötet 4 rövid fejezetben meséli el a hatalmas hajó rakományának felderítését, ami bizony bőven tartogat meglepetéseket!

Bár csak most jelent meg a legújabb kötet, már most nehéz kivárni a következőt!

Rendeld meg itt a nagybetűs, itt a legújabb részt!

Kapcsolódó termékek