Olvass bele a Rajtam kívül prológusába!
Itt a legújabb Tilos az Á könyv! A fiatal szerző, Nyulász Lelle regényével nem lőhetsz mellé, ha egy kamasznak keresel valami igazán friss és mai olvasmányt! Nem hiszed? Olvass bele itt!
Szokás szerint Szárszón töltjük a júliust, apám családjával. Idén fesztiválozni akartam volna a srácokkal, de anyám jött a szokásos hülyeségeivel, így kénytelen vagyok tartani magam a hagyományhoz. Mondjuk, nem bánom. Nagybátyámék jó fejek, a nyaraló szép, a part közel van.
Nyugisan telnek a napok – ha tűz a nap, fürdünk, ha fúj a szél, vitorlázunk, ha meg beborul az ég, és esni kezd, Luca, az unokahúgom rávesz, hogy nézzünk meg egyet a kedvenc meséiből, vagy társasozzunk. És ha leszáll az este... Nos, Lucának van egy bátyja, aki akkor is gondoskodik arról, hogy ne unatkozzak.
Levinek sok haverja nyaral a környéken, és folyton hív engem is, hogy menjek velük ide-oda. Ma este is óriási buli lesz az egyikük nyaralójában – már hetek óta tervezgetik. Ott lesz a fél évfolyamuk, és bárki hozhat még embert.
Tedd kosárba!
Tudja, hogy nem az én világom ez a fajta bulizás, de ragaszkodott hozzá, hogy legalább egy esélyt adjak neki, ha már ez az utolsó gimis nyaram. Végül Luca unikornisos UNO paklija fölött megegyeztünk, hogy ha sikerül legalább egyszer megvernie, ott leszek.
Öt kört rávertem, de a hatodikat ő nyerte. Egyetlen lapon múlt.
Sóhajtva az órára nézek. Fél tízet mutat. Lassan készülődni kéne.
Feltápászkodom az ágyról, aztán a szekrényhez lépek, és előkapok belőle egy fekete pólót, amit egyedül a V alakú kivágása különböztet meg a többitől. Keveset hordtam eddig, de ahogy belebújok, rá kell jönnöm, hogy egészen passzol rám.
– Ki ez a jó pasi? – kiált rám Levi, ahogy kilépek az ajtón.
– Igyekszem – mondom nevetve, miközben próbálom kivédeni, hogy összeborzolja a hajamat. Bár mindegy, alapból is egy merő káosz. Vastagszálú, sűrű, és könnyen összegabalyodik. Kész rémálom.
Levivel másfél év van köztünk, és mindig nagyon jól kijöttünk. Idén érettségizett, és villamosmérnöknek megy tovább. Azt mondta, lesz munkája is, nem akarta, hogy az egész budai albit az anyjáék fizessék. Ha én is kikaparom magam végre a gimiből, beköltözöm hozzá. Már egy éve megdumáltuk. Habár nem tudom, hogy fogom bírni a péntek estékre tervezett „kolosszális bulijait”.
Miközben kulcsra zárom az ajtót, ő beszól az ablakon, hogy fél három körül jövünk.
– Sok lesz az – mondom.
– Á, ugyan, bízz bennem! Ki se foglak tudni rángatni.
Olvasd el a könyvről írt ajánlónkat itt!
Ahogy megérkezünk, egy kockás inges srác a kezünkbe nyom egy-egy felest.
– Egészségünkre! – emeli meg a poharát Levivel szinkronban, aztán velem is koccint.
Nincs is jobb welcome drink, mint a házi barackpálinka.
Egy szempillantás alatt járja át mindenemet a meleg és az alkohol íze. Könnyezni kezd a szemem, körülöttem mindenki tapsol.
– Márk, az unokatesóm – mutat be Levi a jelenlévőknek, akik valamiért nagyon örülnek nekem. Rávesznek, hogy húzzak le velük még egy kört. Meg még egyet. A negyediket már visszautasítom.
A hangszórókból erősen ritmusközpontú zene dübörög, a falakon és a plafonon színes fények cikáznak mindenfelé. Parfüm és dezodor szaga keveredik izzadsággal a fülledt nyári levegőben. Az ablakok nyitva vannak, de még nem szellőzött ki egészen a napközben mért harminc fok.
– Gyere, van még rizling is Bandiék pincéjéből – ragadja meg Levi a vállamat. – Állítólag isteni.
– Hülye vagy? – csóválom a fejem röhögve. – Nem foglak kihalászni a Balatonból!
– Csak fröccsözzük. Na!
Nem tudom róla lebeszélni. Pedig már hat körön túl van.
Magával húz, közben bemutat egy szőke, göndör hajú lánynak.
– Ő itt Fanni. Mindjárt jövök, addig dumálgassatok!
Fanni nagyon szép, meg minden, de nem fog meg igazán. Hogy őszinte legyek, kicsit idegesít is. Mint amúgy általában ezek a szárszói lányok. Mármint akikkel itt találkozom. Elvagyok velük néhány napig, de hamar az agyamra mennek. Neki öt perc alatt sikerül.
Azért próbálok laza meg vicces lenni, de csak annyira, hogy ne akarjon rögtön leteperni. Mert szinte biztos, hogy ha még egy felest bedob, egész éjjel nem tudom majd levakarni.
Itt találod a szerzővel készített interjúnkat!
– Na, hogy haladtok? – áll meg mellettem Levi, és a kezembe nyom egy pohár fröccsöt.
– Offos – felelem fejcsóválva.
– Oké, semmi gáz – mondja, és a csaj felé fordul, hogy lefoglalja. Én pedig nem törődve az egyre erősödő kavargással a fejemben a rágcsás asztalhoz megyek. Veszek egy marék chipset, és miközben elropogtatom, megállapítom, hogy a zene négyütemenként ismétlődik, és szinte semmi dallama. Az egész összefolyik.
Éppen belekortyolnék a fröccsbe, amikor valaki nekem ütközik. Azzal a lendülettel borul rám az egész.
– Bassza meg!
– Bocsi – tartja fel a kezét a srác. – A folyosón jobbra lesz a fürdő, ott van hajszárító. Használd nyugodtan!
A pólóm a mellkasomra tapad – teljesen átázott. Nagyot sóhajtok, és egy ásványvizes palackért nyúlok, hogy mégse haljak szomjan. Kezd beütni az a három pálinka. Már épp töltenék belőle, amikor észreveszem a címkéjére írt nagy, piros betűs feliratot.
Vodkaszóda.
Na, szép – gondolom magamban, aztán lerakom a poharat, és indulok szárítkozni. Addig legalább kímélem a dobhártyámat.
Közben mintha egyre jobban szédülnék. Nem vészes, valahol élvezem is – kicsit azért megtámasztom magam a sarokfalnál. Öt másodperc. Mire megragadom a fürdőszobakilincset, újra stabilan állok.
De ahogy belépek, szembe találom magam egy lánnyal. Hirtelen megugrik a pulzusom.
– Baszki, ne haragudj!
– Semmi gond, gyere! – feleli kapásból. – Mindjárt megyek.
A lábam a földbe gyökerezik. Döbbenten nézek rá. Gyönyörű.
Feketében van, mint én. Sortot visel lenge, vékony pántos toppal, hosszú, rózsaszín haj keretezi az arcát. Mezítláb ácsorog a kis fehér szőnyegen, és a mosdókagylón támaszkodik egy fél pohár pia mellett.
Talán mégiscsak az én estém lesz ez – gondolom, ahogy felocsúdom, de ekkor észreveszem az arcán csillogó szürkésfekete csíkokat.
Száradó könnyek és szempillaspirál. Összetéveszthetetlen kombó.
– Miattam ne rohanj! – mosolygok rá. – Csak a hajszárítóért jövök.
Megkönnyebbülten mosolyog vissza, miközben megnyitja a csapot. Kellemes bizsergés jár át, ahogy összeakad a tekintetünk.
Tíz perc, és biztos, hogy megmentem az estéjét. Ő meg az enyémet.
A mosógép tetején lévő kosárban meg is találom a hajszárítót. A kád szélére ülök vele, és míg süti a hasam a forró levegő, nézem, ahogy a lány az arcát dörzsöli a vizes kezeivel. Lábujjhegyen nyújtózik a tükör felé, hogy lássa, lejön-e a maszat.
Bár a fantáziám lassan kezdi átvenni az irányítást, most nem hagyhatom neki – ez a cselekvés ideje.
– Úgy látom, nem ez életed legjobb bulija – szólítom meg újra.
– Nem mondanám – sóhajt, aztán megtörölközik.
– Segítsek valamit?
– Nem, nem kell – rázza meg a fejét. – Azt hiszem, túl vagyok a mélyponton. De azért köszi.
Felemeli a poharát, és ellép a mosdókagylótól. Az arcáról már eltűntek a sírás nyomai.
– Mennyit ittál? – kérdezem.
Halkan felnevet.
– Eleget ahhoz, hogy feltörjön az összes bánat, amit a piába akartam fojtani.
Kikapcsolom a hajszárítót, visszateszem a helyére, majd ismét felé fordulok.
– Elfogadsz tőlem egy tanácsot? – kérdezem.
Kíváncsian felvonja a szemöldökét. Közelebb lépek hozzá.
– Akármi is bánt, küldd el még egyszer a picsába, és tombold ki magadból! Nem ér annyit, hogy rámenjen az egész estéd.
Remény csillan a szemében.
– Ráadásul – teszem hozzá – engem is kiidegelt már kicsit ez az este.
Egyre szélesedik a mosolya.
– Szóval azt mondod, tomboljunk együtt?
Felvonom a szemöldököm.
– Van kedved hozzá?
Most ő lép egyet felém.
– Végül is, miért ne?
