Csoda és Kósza legrégebbi történetei

Csoda és a sétáló szénaboglya

Olvassátok el a legújabb Csoda és Kósza könyv első fejezetét, ahonnan megtudhatjátok, miért is nevezték el Kószát Kószának.

 

Előnyihogás: Nyí-nyí-nyí, brrrrr, nyi!

Hajnal volt, Csoda a gödöllői istállóban ébredt, mert ott lakott. Ránézett a mellette fekvő, fekete, szuszogó Kószára, akivel már évek óta együtt volt. Csodálatos volt az emlékezete, ezért pontosan tudta, mi történt első találkozásuk idején. Míg Kósza aludt, Csoda végiggondolta újra, előbb a lábába, aztán az eszébe jutott néhány emlék. Közben sokszor odanézett Kószára, aki aludt, és örült, hogy mellette van.

Talán Csoda sem tudta, mióta lakott Gyöngyi néni Gödöllő melletti tanyáján az istállóban, mikor egy napon egy sötét lovat tuszkoltak be a mellette levő állásba. Gyöngyi néni soká bajlódott a kötőfékkel, ami minduntalan lecsúszott az új ló fekete füléről, aztán azt mondta:

- Nézd, Csoda, ő az új lovunk! Kicsit rakoncátlan még, úgyhogy te leszel a rakoncája, és akkor biztosan jó ló válik belőle. Még nincs neve, talán holnap reggelre találunk neki. Aludjatok jól! Álmodjatok a futásról!

Csoda átdugta fejét a deszkafal fölött, és orrával megbökte az új ló fekete orrát, mire az úgy horkant föl, mintha megharapták volna.

- Ne félj! – mondta. – Csoda vagyok, azaz Csodaló. Talán már magam sem tudom, mióta lakom Gyöngyi néni gödöllői istállójában. Te hol láttad meg a napot?

Az új ló meg se szusszant. Csoda csodálkozott.

- Neked szalma ment a füledbe, azért nem hallod, amit mondok?

A fekete ló azonban se a füle botját, se a füle szalmáját nem mozdította. Annál jobban kezdett viszont az egész ló mozogni, mikor lement a nap, és az árnyékok mind bejöttek az istállóba. Dobogott a patájával, rángatta a fejét, és úgy bólogatott, mintha gémeskút volna. Csoda megint átdugta fejét a deszkafal fölött, s orrával megérintette a fekete ló kócos sörényét. Az új ló erre is csak fölhorkantott, és kaparni kezdte az almot.

Csoda nehezen aludt el ebben a sokféle zajban, aztán egyetlen apró neszre ébredt föl: az istállóajtó csukódására. Lám, gondolta magában, az új ló miatt Gyöngyi néni az ágyából is kikel éjjel. De amikor megint átdugta puha, szürke orrát a deszkafal fölött, nem horkant föl senki sem, és nem is találta a kócos, fekete sörényt. Nem lett volna Csodaló, ha nem tudta volna hamar kihúzni fejét a kötőfékből. Mikor kilépett az istállóajtón, és ügetni kezdett a fák felé, világított fehér teste az éjszakában. (Mert Csoda fehér ló volt, vagyis igazából szürke, mert fehér ló csak a mesében van, vagyis most igazából fehér, mert most mesében van.) Majdnem beütötte a fejét egy nagyon sötét fába, aztán egy patak fölötti hídon dobogtak föl a patái, és egy dühös és kövér mókusanya le is makogott az ágról, hogy csöndesebben ugasson. Csoda csak ügetett tovább, és már vizes volt a harmattól mind a négy lába, amikor egy tisztásra ért. Szomorúan nézte a tisztáson álló, holdfényes szénaboglyát, és arra gondolt, hogy mégis az új ló nélkül kell visszamennie Gyöngyi nénihez, a Gödöllő melletti istállóba, ahol talán maga sem tudta, hogy mióta lakott.

Ekkor a szénaboglya megmozdult, és pár lépést odébb sétált. Nini, sétáló szénaboglya, gondolta Csoda, és úgy érezte, hogy nagyon elfáradt. Ráadásul visszafelé megint az a kövér mókus! Ekkor a szénaboglya tüsszentett egyet. Hideg is van, éhes is vagyok, prüszkölt maga elé Csoda, úgy látszik, emiatt látom és hallom ezeket. Itt az alkalom, hogy erőt merítsek a hazaútra, mondta magában, azzal odalépdelt a boglyához, és jó nagyot harapott bele.

- Jaj, az orrom! – kiáltott föl a szénaboglya.

- Micsoda? – kapta vissza fejét Csoda.

- Az orrom – mondta egy megharapott orr, s utána nyomban megjelent egy fekete lófej, egy fekete lónyak kócos sörénnyel, egy fekete lóhát, négy fekete lóláb és egy fekete lófarok.

- Te vagy az? Te kószáló! – nyerített föl Csoda. – Miért kószáltál el?

- Csak azért, hogy felköltsem a napot – mondta a fekete ló –, mert féltem a sötétben.

- Fölkel az magától. Ráadásul most már mindjárt – mondta Csoda. – Máskor inkább beszélgess velem, ha félsz. Vagy majd én mesélek neked.

- Miről? Miről tudsz mesélni?

Csoda ezen még sohasem gondolkozott, úgyhogy csak annyit válaszolt:

- Bármiről. Például magunkról. Rólad és rólam, Gyöngyi néniről és Sajó bácsiról, a Gödöllő melletti tanyáról, sőt még Gödöllőről is.

- Az semmi. Én Budapesten születtem – mondta a miheztartás végett a fekete ló.

Csoda nagy levegőt vett, hátrafelé nézett kicsit a híd irányába, de aztán folytatta:

- Budapestről is mesélek majd, virágokról, bodzaszörpről, sőt, rendőrségi nyomozásról és a lókupecekről is. El tudom mesélni azt is, milyen, mikor Sajó bácsi a traktorját javítja, és vannak közeli emlékeim Gyöngyi néni bableveséről is. Csak menjünk már!

Reggel lett, mire hazaértek. Gyöngyi néni már aggódva várta őket az istálló előtt, ahol Csoda se tudta, mióta lakott. Nagyon örült, mikor biztos volt már benne, hogy nem kettőt lát a távoli dolgokból, hanem tényleg két ló közeledik. Csoda azért is volt Csodaló, mert ilyenkor mindig kitalálta a legrejtettebb gondolatokat is, úgyhogy azt mondta:

- Megvagyunk mindketten. Sőt! Még valami!

- Micsoda? – nézett a két ló mögé Gyöngyi néni, és aggódni kezdett, hogy a közeli dolgokból viszont eggyel kevesebbet lát.

- Megvan ennek a fekete lónak a neve!

- Mi lenne az? És hol találtatok rá?

- Az éjszakában találtuk, még mielőtt fölkelt volna a nap. Úgy hívják: Kószáló, azaz Kósza.

Attól errefelé Csoda és Kósza jó barátságban élt Gyöngyi néni Gödöllő melletti istállójában és tanyáján.

.

Zárónyihogás:


Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek