Egymás slamében

Ajánló egy új könyvhöz: Én még sosem

cimkék: #kritika

Ahogy az én-még-sosem nevű játékban az a lényeg, hogy őszinték legyünk, úgy Kemény Zsófi regénye sem szépeleg, nem kamuzik. Noha az érettségi tételeket nem mondja el, de minden mást tud arról, hogy mit éreznek és mit csinálnak a majdnem végzős gimisek 2015 tavaszán.

Ajánló Fehér Renátótól az Én még sosem című új Tilos az Á könyvhöz.

Szilveszterkor mindenki mond vagy följegyez valamit, aminek nyoma marad – tweetelte volna a nagyon laza Illyés Gyula, ha talált volna bárhol free wifit a ’30-as évek közepén. Ehelyett beleírta ezt a mondatot az első magyar slammer életregényébe, aki amúgy szilveszter éjjel született és Petőfi Sándornak hívták. Petőfi bármelyik Slam Országos Bajnokságot behúzta volna azzal, hogy Akasszátok föl a királyokat! Se sapi, se süveg, max huszárcsákó.

Egy szilveszteri buliban indul a nulladik magyar slamregény, az Én még sosem, ahol nem színes szerpentinbe, hanem egymásba gabalyodnak, sőt mindjárt kicsit habarodnak is a főszereplők. Minden most kezdődik el, zúghatna Kovács Ákos örökbecsűje, de ez nem egy céges karácsony, hanem kamaszbuli és Calvin Harris-tracklist szól a YouTube-ról, mindjárt 2015, Kemény Zsófi tudja már, hogy idén sem lesz világvége, nyugi.

Eszter, Ágó és Toma története egy derékszögű szerelmi háromszög. Ők a Moszkva tér-generáció gyerekei, a szüleik csak kiruccantak Nyugatra hamis vonatjeggyel, közülük egy-ketten viszont már hosszabban készülnek, lesznek kénytelenek maradni. Azért persze kicsit hasonlítanak is egymásra ezek a kamaszgenerációk: tétovák és szerelmesek, előbbiek a Gellért fürdőbe lógtak be, utóbbiak a Molnár János-barlangba, egykutya. „Széll Kálmán tér, de büszkén állíthatom, én vagyok kábé az utolsó generáció, akinek már örökre Moszkva marad” – mondja Eszter, szóval riszpekt Budapest, merthogy a regény tisztelgés is egy elképesztő város előtt, amit újra és újra érdemes, sőt fel kell fedezni. Kupolás ház a Király utca és az Anker köz sarkán, az Anker-palota, annak aljában bolt, az első állomás a Gödörhöz vezető úton. Ami pár éve a Gödörnél ücsörgés volt, az ma a slam poetry. Az Én még sosem hősei, a regény szerzőjéhez hasonlóan, nézői és fellépői az open mic-esteknek és a slamversenyeknek. Szólnak a színpadról nagy kiakadások és még nagyobb vallomások, szerelmiek és másmilyenek. „Akartam, hogy ezek ilyen jelentős, nagy pillanatok legyenek” – jegyzi meg szintén Eszter, és tényleg: mi értelme türelmetlen tizenévesnek lenni, ha nem a nagy pillanatokért. I want it all, and I want it now – szenvedünk sűrűn és elszántan, sok-sok kamasz Freddy Mercury, fura bajusz nélkül.

Ahogy az én-még-sosem nevű játékban az a lényeg, hogy őszinték legyünk, úgy Kemény Zsófi regénye sem szépeleg, nem kamuzik. Fel sem merül, hogy a kamaszok tisztán innák a Fantát a szilveszteri buliban, ahogy azt aranyos nagymamák naivan máig hiszik, és a szókincsük sem Nickelodeon-kompatibilis. Cigiznek a nagyszünetben, és hétvégén nem érnek haza éjfélre. Régóta nem azon megy a feszülés, hogy atyaég, nyálas lesz-e az első csók, mert már a szüzesség elvesztésére készülnek, vagy túl is vannak rajta.

Közben a regény persze képes túllátni a kamaszélet komoly, de tucat-paráin is. A gimifolyosó néha tényleg elég rémes, de jártál-e már éjszakai műszakban gyártósoron? Ágó szeme sem azért karikás, mert Trónok harca-maratont bámul hajnalig, hanem mert kupakgyárban melózik, a családját elnézve kábé ő lehetne Johnny Depp a ká-európai Gilbert Grape-ben. Fater meg sehol. Nem egyszerű, bradaz.

Az Én még sosem fordulatossága és hitelessége aktualizálni képes olyan őskövületeket is, mint Szilvási Lajosnak a hetvenes, nyolcvanas években kamaszok tömegei által ronggyá olvasott bestsellere. Kemény Zsófi regényében az Egymás szemében fölényes, védőnői pátoszából inkább az egymás slamében meghitt valósága lesz.

Szóval én lájkolom. Kétszer. És kérdés csak egy maradt: te mit csinálsz idén szilveszterkor? Mert mifelénk már tényleg mindenki Kemény Zsófival akar bulizni.

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek