Élénk a fantáziám

Élénk a fantáziám

A mi házunk négyemeletes, és annyi, de annyi gyerek lakik benne! Ráadásul mind a barátom.
Én Misi vagyok, a negyedikről. Szeretem, hogy mi lakunk legfelül. Néha este, elalvás előtt, a takaró alatt elképzelem, ahogy egymás alatt-fölött alszik az egész ház. És én vagyok, ahogy Nani, a nagymamám mondaná, a hab a tortán. Kamilla a harmadikon, Marosiék és Pirosék a másodikon, Csúnya néni egymagában az elsőn és Elek bácsi meg a házmester a földszinten. A kis Marosi, aki hatéves, mint én, nagycsoportba jár. De nem abba az oviba, ahová én, hanem egy másikba. A testvére, nagy Marosi pedig már iskolás! Velük szemben lakik Piros és a sok-sok testvére. De Piros testvérei mind nagyok, ők már nem járnak le az udvarra játszani úgy, mint mi. Őket már a felnőttes dolgok érdeklik. Pirost mindenki szereti, ő a környék babája. Pedig nem is baba már, hanem négyéves óvodás! Csak olyan picike, mintha még bölcsis volna, mert – ahogy anyu mondja – kis növésű. A hangja cérnavékony, mint egy kisegérnek. Nani, a nagymamám szerint Piros ennivaló a vörös copfjával és a kerek pofijával.

Szerintem Piros egyszerűen csak Piros, és jó barát. Nekem mindegy, hogy milyen a haja meg a pofija, szeretek vele játszani. Nem beszél sokat, hagyja, hogy olyat játsszunk, amilyet én akarok, nem akar főnökösködni, mint a nagy Marosi. Ha úgy tartja a kedvem, vadászosat játszunk a bokrok között, és én vagyok a vadász, ő meg a félős nyúl. Ha ugróiskolát rajzolok és fél lábon ugrálva elesek, nem nevet ki, inkább úgy tesz, mintha nem is látta volna. Aztán ő is végigugrál az ugróiskolán, és figyel arra, hogy ő is elessen pont ott, ahol én, csak még ügyetlenebbül. Ha meg Marosiékkal focizunk, nem pukkad meg, hogy nem vele foglalkozom, hanem a focipálya mellett keres magának valami babás játékot.
Kamilla a harmadikról egészen más. Tavaly még együtt jártunk oviba, de most már iskolás. Kamilla a legszebb lány, akit ismerek. Az óvodában szerelmes volt belé az egész csoport. Vagyis csak a fiúk, szóval én is egy kicsit. Mindig azzal dicsekedtem, hogy szomszédok vagyunk, és az ovi után az udvaron egészen sötétedésig együtt játszunk. Pedig ez nem is volt egészen igaz, mert Kamilla óvoda után eljárt balettra meg táncra meg úszásra meg zeneoviba. Alig volt olyan nap, amikor lejöhetett hozzánk játszani. És amióta iskolába jár, végképp ne

m ér rá soha semmire. Mindig csak leckét ír, meg tanul, aztán ha nem leckét ír és nem is tanul, akkor olvas, hegedül vagy furulyázik. Szoktuk hallani az udvaron, ahogy eljátssza a Süss fel napot. Vagyis a Süss fel napot csak akkor ismerjük fel, ha furulyázza. Olyankor én is mindig dúdolni kezdem, mert az olyan, mintha Kamillával együtt, mi ketten lennénk a zenekar. Azt is szeretem, ha hegedül, de Nani, a nagymamám és Elek bácsi olyankor becsukják az ablakukat, mert azt mondják „ezt még gyakorolni kell”. Nagy Marosi még csúfolni is szokta, hogy ez nem a Süss fel nap!, hanem a Fuss el nap!, mert szerinte olyan hamis, hogy a Nap bemenekül a felhők közé, amikor meghallja.
Persze, mert nagy M

arosi biztos irigy. Ő nem tanul zenét, nem is jó tanuló, és nem is szerelmes belé senki, hiába iskolás. Ő egész nap csak a bringáját bütyköli, pont, mint az apukája, aki bicikliszerelő. A Marosi gyerekek a fejükbe vették, hogy a nyári szünetig csinálnak egy tandemet. Az két bicikli, ami össze van ragasztva. Van kormánya, két kereke, sárhányója, csengője, mint egy rendes biciklinek, de ülésből és pedálból kettő van rajta. Aki elöl ül, az kormányoz, aki meg hátul, az mutatja az utat. Nagy Marosi azt mondja, ha elkészül, kis Marosival végigbiciklizik, akarom mondani, tandemezik az egész nyarat!
Elek bácsi a földszintről segít nekik, ha valamiben elakadnak. Neki annyi, de annyi szerszáma van! És nem csak fogók, csavarhúzók meg kalapácsok, de nem ám! Van neki fűrésze, gereblyéje, ásója, kaszája, még fűnyírója is. Ezeket mind a kis szobában tartja, vagy ahogy ő mondja, a fészerben. Nem is használja őket semmire, mert itt a városban nincs kert meg veteményes, amit megművelhetne.

Csak nem akarta otthagyni őket a tanyán, amikor beköltözött a városba, mert ahogy mondja, ezek a szerszámok hozzánőttek a kezéhez.
Egyszer azt álmodtam, hogy Elek bácsi állt a ház előtt széttárt karokkal, és minden ujjából kinőtt egy kerti szerszám. Csak állt és forgolódott szerszámostul a kapuban, sehogy sem tudott bemenni a házba, mert nem fért be a gereblyétől, a kaszától, a fűnyírótól, a fűrésztől, az ásótól, a kapától, meg a nagyharangtól. És akkor jött a Csúnya néni és kiabálni kezdett vele. Elek bácsi félelmében szerszámostul, mindenestül összement iciri-picire , aztán fogta magát, és villámgyorsan beszaladt a lakásba, magára zárta az ajtót, ott remegett.
Mert Csúnya nénitől mindenki fél. Még a postás bácsi is! Mert mindig csak kiabál! Az elsőn lakik, egészen egyedül, mert a szomszédok elköltöztek mellőle. Ahogy Nani, a nagymamám szokta mondani, elüldözte őket. Én úgy képzelem, hogy éjnek évadján, egy szál pizsamában, az ablakon keresztül fejvesztve menekült az egész Sárosi család a három gyerekkel, dédimamástul, dédipapástul, mindenestül. Csúnya néni meg a lépcsőn rohant utánuk, hangosan kiabálva!

Nani szerint beszélek én zöldségeket! De mi tehetek, ha egyszer túl élénk a fantáziám?