Füllentés vagy élénk fantázia - mi a különbség?

Julia Donaldson új meséjéből kiderül

Az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg Julia Donaldson legújabb, Pikó, a nagyotmondó kishal című verses meséje. A kisgyermekkori fantázia világa tárul fel előttünk Papp Gábor Zsigmond nagyszerű tolmácsolásában, Axel Scheffler színes illusztrációival.

Pikó, a tenger mélyén élő halacska olyan, mint egy “hétköznapi” gyerek - reggel felkel, reggelizik, iskolába megy. Bár innen sajnos rendszeresen elkésik, ez őt egyáltalán nem zavarja.

Már a történet elején kiderül az is, hogy Pikó kicsi és jelentéktelen külsejű, senki sem becsüli nagyra. Ezt próbálja ellensúlyozni azzal, hogy különféle kitalációkkal, vele megesett szenzációkkal “szórakoztatja”, tartja kétségek között és ámulatban társait.

A reggeli névsorolvasás végére megjelenő Pikóról kiderül, hogy azért késett, mert: egy vízi csikón lovagolt, egy ráján lopakodott, egy delfinnél vendégeskedett, esetleg egy kincsesládából egy sellőnek kellett őt kiszabadítania. Mindezeket persze senki sem hiszi el, sem a Nyúlhal, sem a Márna, de még a Lepényhal sem, egyedül a Kakashal fogékony a kicsi hal történeteire.

Te kíváncsi vagy a nagyotmondó kishal történeteire? Tedd kosárba itt a mesét!


Pikó nevéről eszünkbe juthat a Piccolo, a fafúvósok közé tartozó kicsi, ám “annál harsányabb” hangú hangszer is - amely magas hangja, játékossága miatt a gyerekek egyik kedvelt hangszere a koncerteken. A halacska is bármennyire kicsi, annál nagyobb önbizalommal, színesen, fantáziadúsan mondja el az élményeit a többieknek.

Ezeket méltán gondolhatnánk füllentésnek, hazugságnak, mégis rá kell világítanunk ennek az ellenkezőjére, Dr. Ranschburg Jenőt idézve, a saját gyermekeinkre összpontosítva.


A hazugság szerinte olyan állítás, amely nem felel meg a valóságnak. Ennek az állításnak tudatosnak kell lennie, tehát a gyermeknek, aki a vitatott kijelentést teszi, tisztában kell lennie állítása valótlanságával, és valamilyen érdekének kell ahhoz fűződnie.

Ezzel szemben legtöbbször azt figyelhetjük meg - ha nem csattanunk fel rögtön, hogy hazudik a gyerekünk -, hogy őket egyáltalán nem zavarja az általuk elmesélt dolgok és a valóság közötti összeegyeztethetetlenség. Mert a saját valóságuk és a “világ” valósága között számukra még nincs igazi határvonal. “Még nem tudnak különbséget tenni a külső és a belső, az objektív és a szubjektív valóság között.” Meséikben, fantáziáikban élnek, játsszák és közben valóságként élik meg mindezt.


Pikó szavai sem maradnak meg a füllentés szintjén, hanem egy nyitott (nem hiszékeny) valaki, a Kakashal által kelnek életre. Kakashal elmeséli a nagymamájának, az pedig a Ráknak és így tovább, szájról szájra jár a történet - mint ahogy a népmesék terjedtek -, majd kezd “beszivárogni” a valóságba, igazivá, valódivá válni.

A mindennapi élet problémáira keresett válaszok jelenhetnek meg a népmesékben is. Ha beszélünk róluk, segíthetnek, átalakíthatják életünket, valósággá válhatnak.

Mi is elhisszük, amikről a halacska mesélt, és ő is újra részese lesz a saját történetének - de már nem belül, önmagában, hanem kívülről tapasztalja meg ugyanazt, amikor másoktól hallja vissza nagy tetteit.

Pikó élénk fantáziája és a valóság közötti átjárhatóságot erősítik meg a képek is, Axel Scheffler zseniális illusztrációi. Tengeri vándorlása közben, miután egy halász visszadobja a vízbe, Pikó olyan dolgokkal találkozik, amikről eddig azt hihette, nem is léteznek, csak a képzeletében. Végül ez a képzelet, a saját meséje segít neki visszajutni a valósághoz, amelytől eltávolodott.




Julia Donaldson emberi tulajdonságokkal felruházott hősei, mint korábbi nagysikerű történeteiben is - pl. A róka zoknija, A majom mamája stb. - segítenek a gyerekeknek önmagukat elfogadni, megérteni, ha bármilyen módon különböznek társaiktól. Segítenek abban, hogy közelebb kerüljenek saját fantáziavilágukhoz, vissza-visszatérhessenek oda, ha valamilyen nehézségük akad.


Rendeld meg itt a könyvet!


Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek