Holnapra kutya bajod! - Doktormesék

Részlet Igaz Dóra könyvéből Horváth Ildi rajzaival

Dani, Bálint, Fanni, Réka, Csilla és a többiek a Kökörcsin utcai óvoda Mackó csoportjából pont olyanok, mint bármelyik más óvodás. Az egyik copfos, a másik szeplős, a harmadik félénk, a negyedik nagyon bátor. Néha bizony betegek is, sőt, néha akkor is meg kell látogatniuk a doktor nénit vagy doktor bácsit, ha éppen nem betegek. Bálint például eltöri a kezét. Réka influenzás lesz. Csillának tojásallergiája van, Rozi pedig bárányhimlős. Igaz Dóra mesekönyvéből megtudhatjuk, melyik betegség mitől van, mit tegyünk, ha betegek vagyunk, és ami a legfontosabb, megtanítja, hogy egyik betegségtől, sőt, az oltástól sem kell félnünk!

szemuveg2.jpg

A Kökörcsin utcában állt a Kökörcsin óvoda. És a Kökörcsin óvodában volt a Mackó csoport. Jó, jó, Mackó csoport más óvodában is lehet, de itt arról a Mackó csoportról van szó, ahová a pufi Ákos járt. Meg Dani, akinek mindig az égnek mered egy tincs a fején. És Bálint, aki tele van szeplővel. Meg a pörgő szoknyás Réka, a copfos Rozi, a picike Fanni és Emma is. Az az Emma, akinek szemüvege van. Úgyis lehet mondani, hogy a varázsszemüveges Emma. Aki nagyon büszke a szemüvegére.

Bár először nem volt büszke. Sőt, régebben még szemüveges sem volt. Egyszerűen Emma volt, aki hunyorgott. Hunyorgott, amikor rajzolt, hunyorgott, amikor színezett, hunyorgott, amikor gyöngyöt fűzött. Még akkor is, amikor a betűlevesből próbálta kihalászni az E betűt. Éva néni vette észre.

- Emmácska , nézz csak rám – ültette az ölébe ebéd után. Képeket mutogatott neki. Közelről és távolról is. Emma meg csak hunyorgott. Időnként jól mondta, mi van a képen, időnként tévedett. Olyankor mérgesen grimaszolt és megdörzsölte a szemét.

Éva néni szólt Emma anyukájának. És Emma másnap nem jött oviba. Helyette a szemészetre ment. Aztán szemüvegben jelent meg a Mackó csoportban.

dokimese1.jpg
Ákos, Dani, Réka, Bálint meg a többiek körülállták. Furcsa volt az új Emma. Nem csúnya, nem vicces, egyszerűen furcsa. Réka, aki mindig mindenbe beleszólt, meg is mondta neki. Erre viszont Emma sírni kezdett. Lekapta a szemüveget az orráról és berohant a sarokba. Nem is jött ki onnan, amíg Éva néni nem szólította a Mackó csoportosokat. Akkor kioldalgott és leült a többiek közé. Ő is belefogott a színezésbe.

- Hát a szemüveg? – kérdezte Éva néni.

- Nem kell – mondta dacosan Emma. Aztán elismételte még kétszer: - Nem kell. Nem kell.

A többiek felkapták a fejüket. Emma már toppantott is. Azt is háromszor egymás után. Aztán hátat fordított és nekidőlt a színezésnek. Olyan erősen nyomta rá a ceruzát, hogy kilukadt a papír.

- Nem kell a szemüveg? – hangzott fel a háta mögött Éva néni csodálkozó hangja. – Én bezzeg nem adnám az enyémet semmi kincsért!

Erre viszont már nem csak Emma kapta fel a fejét. Az egész Mackó csoport az óvó nénire nézett. Tényleg, Éva néninek is szemüvege van. Csak azt valahogy senki nem vette észre. Valahogy hozzátartozott , ahogy a barna haja, a köpenye meg a mosolya is. Éppen akkor nézett ki furcsán, amikor levette. És ezt a kotnyeles Réka meg is jegyezte azonnal.

- Tényleg furcsa érzés nélküle – mosolygott Éva néni. – Hát még ha tudnátok, hogy ez egy varázsszemüveg!

Van varázspálca, van varázsszőnyeg, van varázsgömb, de hogy varázsszemüveg is lenne…? Fanni, aki büszke volt arra, hogy a világ összes meséjét ismeri, rá is kérdezett. Éva néni meg belekezdett a mesélésbe.

- Hol voltam, hol nem voltam, egyszer én is ovis voltam. Két copfom volt, szerettem rajzolni meg gyöngyöt fűzni és nem volt szemüvegem.

- Olyan voltál, mint én? – kérdezte izgatottan Rozi, aki mindig szerette magát a mesebeli királylányokhoz hasonlítani.

- Hát… inkább olyan, mint Emma – nézett Éva néni Emma elforduló háta felé.

- De hát neki nincs is copfja – méltatlankodott Rozi. – Miben hasonlítottál rá?

- Abban, hogy én is hunyorogtam, ha valamit alaposan meg akartam nézni. Nem láttam jól.

- Nem tudtad megkülönböztetni az elefántot az egértől? – érdeklődött Ákos.

- Bizony, ha kicsik voltak a képek, nem ment könnyen – mosolygott Éva néni.

- És a boszorkányt a tündértől? – tudakolta Fanni.

- Előfordult, hogy összekevertem – vallotta be Éva néni.

- Én egyszer kutyának néztem egy macskát – ezt már Emma mondta. Mégiscsak felemelte a fejét és közelebb húzódott a gyerekekhez. A többiek csodálkozva néztek rá. Ákos megpróbálta elképzelni, hogyan lehet összekeverni a kutyát a macskával, de nem ment a dolog. Ezért aztán nevetés helyett megkérdezte:

- Hogyan lehet?

szemuveg3.jpg
Éva néni válaszolt Emma helyett.

- Tudjátok, olyan a szemünk, mint egy fényképezőgép. Képet készít arról, amit látunk. A nagy és kicsi dolgokról egyaránt. Az oviról. Az asztalról, ami mellett ülünk. A színes ceruzákról, amivel rajzolunk. És egymásról. Rozi copfjáról, Ákos kutyás pólójáról, sőt Bálint szeplőiről is.

A gyerekek egymásra néztek. Aztán bólintottak.-

- Igen ám, de néha előfordul, hogy ez a fénykép homályosra sikerül. – folytatta Éva néni.

- Anyukám mindig homályos fényképeket csinál!– kiáltott fel Dani. – Apukám meg mérges, hogy nem is lehet látni, mi van rajtuk!

- Bizony, ez így van akkor is, amikor a szemünk készít homályos képeket. Nem látunk jól. Igaz, Emma?

- Igen – élénkült fel Emma. – Amikor összetévesztettem egy kutyát egy macskával, csak annyit láttam, hogy négy lába van, két füle meg egy hosszú farka.

Ákos összenézett Danival. Mindketten ugyanarra gondoltak. Arra, mennyire veszélyes is lehet, ha az ember a homályos kép miatt nem veszi észre a sarokban megbújó sárkányt… Dani volt az első, aki rájött a megoldásra.

- Ezért kaptál szemüveget! – mutatott rá Emmára.

Emma felhúzta a vállát. Hátrapillantott a babasarokba, ahová a szemüvegét dugta, de addigra Dani már egy indiánszökelléssel ott is termett és diadalmasan előhúzta a szemüveget. Az orrára biggyesztette, de le is kapta gyorsan.

- Na! – mondta méltatlankodva. – Ez nem működik!

- Majd én – kapta ki a kezéből Ákos. Ő is felpróbálta, de ugyanúgy vette le ő is azonnal. – Tényleg nem működik. Minden homályos.

- Add vissza! – nyúlt oda Emma. Feltette ő is és megkönnyebbülten fújt egyet. – Buták vagytok! Igenis működik.

Éva néni megköszörülte a torkát.

- Még nem hallgattátok végig a mesét… Ugye, mondtam, hogy varázsszemüveg? Olyan varázsszemüveg, ami ismeri a gazdáját. És csak neki engedelmeskedik!

- Hogyan? – kérdezte Dani és Ákos egyszerre.

- Ezt már Emma meséli el – mondta az óvónéni . – Hiszen őt csak most választotta ki a szemüvege!

Emma kihúzta magát. Végre egyszer az egész csoport ráfigyel, nem a folyton rendetlenkedő fiúkra!

- Hát… elmentünk a szemész bácsihoz. Ott voltak mindenféle képek. Egészen nagyok, kisebbek meg icipicik is. El kellett mondanom, hogy mit látok. Aztán egy gép megmérte a szemem. Addig próbálgattunk mindenféle üvegeket, míg teljesen tisztán nem láttam mindent. Ez az, mondta a doktor bácsi. De az is lehet, hogy a szemüveg mondta, mert hozzám akart kerülni. Így lett szemüvegem. Ami csak az enyém!

- Ilyen egyszerű? – kérdezte Fanni.

- Bizony, a legjobb mesék ilyen egyszerűek – mosolygott Éva néni. – Én is így kaptam a saját varázsszemüvegem. És nagyon büszke vagyok rá!

- Én is büszke lennék… - szólt ábrándozva Fanni. Dani és Ákos nem mondott semmit. Csak egyetértően pillantottak egymásra. Végül is izgalmas ez a szemüveg-ügy. Akár vannak benne macskaformájú kutyák vagy homályos sárkányok, akár nem.

Emma nem mondta, hogy ő is büszke a szemüvegére. De nem vette le többet. És Éva néni az ő rajzát tette ki a faliújság közepére, mert színezéskor nem ment ki a vonalból. És ő fűzte a leghosszabb gyöngynyakláncot. Ebédkor pedig, amikor újra betűleves került az asztalra, kihalászta belőle az összes E betűt. A Kökörcsin utcai ovi Mackó csoportjában Emma már egyáltalán nem bánta, hogy szemüveges.