Ismerd meg Milust és a drámatagozatot!

Vadadi Adrienn legújabb könyvéből lépnek elő a szereplők

A Pagony nészerű sorozatába, az Abszolút Könyvekbe olyan 9—12 éveseknek szóló, olvasmányos és izgalmas könyveket válogatunk, amelyek abszolút lendületesek, abszolút színvonalasak, abszolút maiak. Vadadi Adrienn legújabb kötete az abszolút szerelem, abszolút színjátszás, az abszolút suli témakörét járják körül, most ismerd meg a könyv egyik főszereplőjét, Milust, aki a Miénk a színpad! című könyvből lép elő!

Milus Viki legjobb barátnője. Mária néni, a tánctanárnő szerint olyanok ők ketten, mint jin és jang. Viki hosszú, szőke hajú, zafír szemű, Milus pedig fekete hajú, kreol bőrű. Mégis, a különbözőségük ellenére a legjobb barátnők. Na nem az idők kezdete óta, csak
amióta hatodikba járnak, és kiderült, hogy Levi Lillába, a cés fuvolista lányba szerelmes, nem pedig beléjük.
 
Előtte ment a harc közöttük Leviért, aki negyedikben jött át ebbe a suliba. A fiú sosem tudta, hogyan viselkedjen velük, hogy elkerülje a sértődést. Ha az egyik lánnyal állt szóba, akkor a másik duzzogott, ha pedig a másikat választotta párnak a drámajátékban, akkor az egyik vágott pofákat egész nap. Bárhogy is próbált barátságban lenni mindkét lánnyal egyszerre, mindig
két tűz közé került. És ez így ment addig, amíg Vikiés Milus össze nem fogtak, és el nem küldték Levihez Lenkét.
– Áruld el, ki tetszik jobban? – állt meg Levi padja előtt Lenke a tízórai szünetben. – Viki vagy Milus?
Viki és Milus a folyosóról leskelődtek. Élet-halál kérdés volt, hogy Levi mit fog mondani. Izgalmukban még a rivalizálásról is megfeledkeztek, olyan szorosan bújtak egymáshoz, mintha sziámi ikrekként öszszeragadtak volna. Próbálták leolvasni Levi szájáról
a választ, de ő csak rágta a szendvicsét. Aztán lassan lenyelte, az égre emelte világító zöld szemét, ránézett
Lenkére, és azt felelte:
– Viki szebb, Milus pedig kedvesebb.
 
Amikor Viki meghallotta Levi válaszát, elmosolyodott. Arra gondolt, hogy milyen szerencsés, mert őbelőle még lehet kedves lány, csak igyekezni kell, de Milusból már szebb sosem. Csak hát Lenke a következő szünetben azt is megtudta Levitől, hogy Levi
sem Vikibe, sem Milusba nem szerelmes, hiába szépek és kedvesek, hanem csakis Lillába, a fuvolista lányba.
Akkor aztán nem küldözgették tovább Lenkét, hanem odaálltak a fiú elé, és megkérdezték tőle, hogy miért.
– Mert – nézett a felháborodott lányokra ábrándos tekintettel Levi –, mert olyan szép rókaszeme van.
Onnantól kezdve Viki és Milus elválaszthatatlan barátnők lettek. Úgy érezték, már nem kell egymás ellen harcolniuk. Nem kell, hiszen már nem egymás ellenfelei, közös ellenségük lett, ő pedig Lilla, a fuvolista lány, akinek rókaszeme van, ráadásul a c-be jár. De attól a naptól kezdve, ahogy ezt Levi kimondta, Viki esténként az ágyban elalvásig húzogatta a szemeit, hátha úgy marad, és hátha mégis belészeret Levi.
 
Szóval Milus épp a pad tetején ült, Levivel beszélgetett, ám amint Viki belépett az osztályterembe, azt üvöltötték egyszerre:
– Dzsinszkvindontó!
– Én mondtam hamarabb! – kiáltott Milus.
A 6. d-ben évek óta játszották a dzsinszkvindontót. Ha két gyerek egyszerre mondott ki valamit, azt kellett kiáltani: „Dzsinszkvindontó!” Annak, aki későn kapcsolt, csendben kellett maradnia addig, míg a másik egy újabb dzsinszkvindontóval fel nem oldotta a beszédzárat. Tarthatott a némaság bármeddig: néhány másodpercig, vagy akár egy egész tanítási óráig is.
De egy biztos, aki néma volt, komolyan vette a dolgot. Bármi történt is a rászabott kényszercsend közben, nem szegte meg a szabályt. Így aztán a dzsinszkvindontó néha nagyon mulatságos helyzeteket hozott, de olykor véresen komolyakat is.
Most Milus volt a gyorsabb, tehát Levi némult el. Milus kiélvezve a helyzetét, először belecsípett Levibe, aztán kioldotta a cipőfűzőjét, és megpróbálta összekötni a jobbat a ballal, de mivel a fiú rugdalózott, ez sehogy sem sikerült, így hát Lilláról kezdett el beszélni csupa idétlen történetet. Hogy Lilla lilára festette a haját, és levágatta tüsire, de azért így is nagyon szép. Meg hogy azt hallotta, hogy ki fogják rúgni a suliból, mert beszólt a konyhás néninek, hogy ehetetlen az ebéd. Aztán meg, hogy Guinness-rekordra készül: ma reggel, a fuvolájával együtt, ejtőernyővel le fog ugrani az iskola tetejéről, csak hogy kibillentse Levit a némaságból.
Viki először vetett egy utolsó pillantást a telefonja kijelzőjére, aztán kikapcsolta, és berakta a tanári asztalon lévő dobozba a többi mellé, hogy szokás szerint ott várjon rá a tanítás végéig, majd odaperdült Milus és Levi mellé.
– Helló! – csicseregte. – Ma nem maradok drámára, mert castingra megyek, előtte meg fodrászhoz és sminkeshez!
– Akkor legyünk párok az életképekben! – fordult oda Milus Levihez. – Csináljuk meg a múltkori jelenetet, amire már nem volt idő, mert kicsengettek. Tudod, a boltosat!
De Levi a beszédstop miatt nem válaszolhatott. Milus nem így tervezte, de most úgy döntött, gyorsan feloldja a zárat, hogy a fiú felelhessen az ötletére:
– Dzsinszkvindontó!
– Az nem kétszereplős – előzte meg Levit Viki –, kell bele egy csomó vásárló is.
– Majd megoldjuk! – legyintett Milus, és már tervezgetni is kezdte a minijelenetet. – Te leszel a kiabálós néni, és valahogy a többi vevő is – fordult megint Levihez –, én meg a lány, akit a néni lerohan.
– Abban a jelenetben egy fiú is van – szólt közbeújra Viki.
– Az tök mindegy, a fiú úgysem szól egy szót sem – nézett a barátnőjére Milus –, elég lesz csak a lány. – De látva Viki csalódott arcát, még hozzátette:
– Ha nem mennél castingra, veled csinálnám!
– Én sem maradok drámára – jutott szóhoz végre Levi –, próbám lesz.
– Mit kell annyit próbálni egy ezer éve menő darabon? – fortyant fel Viki. – Nem tudjátok megjegyezni,
hogy jobbra lép vagy balra lép?
– Csak részpróbázunk. Van egy új lány, be kell tanulnia a lányszerepet. Neki segítek.
Már megint egy új lány! Amikor Levi elment, Viki és Milus felháborodtak a hallottakon. A kis fuvolista még csak-csak, ő itt van a suliban, szemmel tudják tartani, rajta túltesznek valahogy, de hogy még a színházba is jött egy új lány, az már sok. De nem értek rá sokáig forrongani, mert megszólalt a csengő, és bejött a terembe Pölö. Pölö a matektanár, aki amúgy István
bácsi, csak a 8. d-sek ráragasztották ezt a nevet, mert a matekórákon, amikor megkérdezik tőle, hogy egy színésznek minek van szüksége a matematikára, ő állandóan az életből vett példákkal jön. „Pölö”, mondja, „hogy egy egyszerű kis százalékszámítással ki tudjátok számolni, hány előadáson állhattok színpadra, ha hármas szereposztásban játsszátok a főszerepet.”

Olvass tovább a könyvről itt!

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek