Kincskeresés Bodza utca módra

Léghajó a Bodza utcában - olvass bele!

"Történet arról, hogyan hódította meg két jó barát a földet, a vizet és a levegőt, valamint a szépséges, de akaratos lányt, Fáber Lilit." Ennyi, és nem több, mégis tökéletesen kerek, egyszerű, klasszikus és letisztult mese kerekedik Kiss Ottó fanyar humorú szavaiból és Kárpáti Tibor minimalista rajzaiból a Léghajó a Bodza utcában című könyvben. Olvass bele, hogyan kezdődött Dodi és Szálka kalandja!

A KINCS

– Ott kezdjed – hagyta jóvá Szálka, és leült, hogy figyelje a barátját.
Dodi az egyik lábát rátette az ásó fémlapjára, jó erősen megmarkolta az ásónyelet, és már-már hozzálátott volna a munkához, de Szálka megint közbekiáltott:
– Áll, állj! Nem jó, nem jó! Nem ott kell fogni az ásó nyelét!
Dodi ránézett.
– Sokkal feljebb kell fogni! – magyarázta Szálka.
– Itt? – csúsztatta feljebb a kezét Dodi.
– Ott hát – mondta Szálka. – De nem úgy. Add csak ide, majd én megmutatom! – vette ki a barátja kezéből az ásót.

leghajo6.jpg
Dodi lehuppant az árokpartra. Szálka megigazította a szemüvegét, és nekikészült a munkának.
Megfogta az ásónyelet, aztán rátette az egyik lábát a fémlapra, és próbálta a hegyét belenyomni a földbe, de nem sikerült neki.
– Kemény a föld – jelentette ki. Aztán mindkét lábával ráállt a fémlapra, ám a hegye akkor is csak egy kicsit nyomódott bele a földbe.
– Nem vagy elég kövér – mondta Dodi.
Szálka végignézett magán, és újra ráállt az ásóra, de az megint csak alig nyomódott bele a földbe.
– Tessék! – mondta aztán morcosan, és Dodi felé fordította az ásónyelet. – Inkább próbáld meg te.
Dodi nagy lelkesedéssel igyekezett felemelkedni a földről, de megint visszahuppant. Szálka megcsóválta a fejét. – Majd én segítek – mondta neki, és odament, hogy felhúzza az árokpartról.
Dodi is ráállt az ásóra mindkét lábával, de hiába, az csak alig szúródott bele a földbe. Igaz, kicsit jobban, mint Szálkának.
Szálka figyelte, hogyan próbálkozik Dodi. Tűnődött, gondolkodott, törte a fejét, és egyszer csak felkiáltott:
leghajo3.jpg
– Megvan, megvan!
– Mi van meg? – kérdezte Dodi, és gyorsan a kis lyukra nézett, amit addig sikerült kiásnia, de aztán csalódottan emelte a tekintetét Szálkára.
– Mi van meg? – kérdezte megint.
– Tudom már, hogyan kell csinálnunk – húzta ki magát Szálka.
– Mit hogyan kell csinálnunk? – kérdezte Dodi.
– Hát az ásást – felelte Szálka.
Aztán kis szünetet tartott, nagy levegőt vett, és magyarázni kezdett:
– Igaz, hogy csak egy ásónk van, de mi ketten vagyunk. És ha mi ketten vagyunk, mind a ketten rá tudunk állni az ásóra. Egy-szer-re! – szótagolta Szálka, miközben felemelte a mutatóujját, hogy érzékeltesse: nagyon fontos bejelentést tett.
Dodi máris szorított egy kis helyet Szálkának. Azután már úgy ástak. Ketten egyszerre. Beleszúrták az ásó hegyét a földbe, ráálltak, és kifordítottak egy kis földet. Aztán megint kezdték elölről.
Sokáig dolgoztak, már jól el is fáradtak, amikor a fémlap beleütközött valamibe.
– Megvan a kincs! – kiáltotta Szálka.
– Miféle kincs? – kérdezte Dodi. – Nem is kincset keresünk – hajolt le, hogy azért megnézze, mi
van ott. Csak nem bírt teljesen lehajolni, félúton megakadt, mert annyira nagy volt a hasa.
– Nem néznéd meg inkább te? – pillantott fel Szálkára.
Szálka két kézzel megigazította a szemüvegét, leguggolt, kicsit megkapirgálta a földet, aztán kihúzta a kincset a földből.
25545.jpg
Egy strandpapucs talpa volt.
– Jobblábas – mondta Szálka, és felemelte a kincset.
– Vagy bal – tette hozzá aztán tétován.

Ha tetszett a részlet, olvass el egy rendhagyó ajánlót is a könyvről itt!