Rozi kedvencei

Lapozós szemle

cimkék: #szemle

Naná, hogy a lapozókkal indul minden. Ha bibliofil csemetéket szeretnénk nevelni, akkor nem szabad megkerülnünk, hogy sokféle-fajta, régi és új izgalmas könyvkülönlegességet kínáljunk a babáknak, már a kezdetek kezdetén. - Hajdú Zsani, akit a Pagony pult mögül ismerhettek, most nem a boltban, hanem otthon, a már egy éves Rozival olvas együtt rengeteget. Most az ő személyes kedvenc lapozóiról írt nektek.

Mi, ahogy Rozi kinyomta magát hason, és elkezdett mindenfélét birizgálni, elé toltunk egy könyvet. Szerencsére ő eleve nem volt a megátalkodott könyvszaggató típus (némi kísérleti hermeneutikai lépést leszámítva). Egyszerre ismerkedett a mi könyveinkkel és az ő leporellóival. Előbb tanulta meg a „nagyoknak való” könyveket lapozni, de mindig nagyon élvezte, hogy a leporellókat jobban meg tudja fogni, simogatni. Bár a direkt simogatós babakönyvek neki valamiért soha nem jöttek be annyira. Én most az újabb lapozókat szedegetem le a polcról, Reich Károlyt már nem kell bemutatnom.

Az első könyv, ami nagyon lekötötte Rozi figyelmét, és nem szabad kihagyni, a Babageometria – Vonalak volt. A fekete fehér ábrák, görbe és egyenes vonalak, pöttyök valamilyen logika mentén szerveződnek, amit a kis Pötty előszeretettel tanulmányoz még ma is. A könyvet, ha kinyitjuk, a két oldalon egy képet látunk: bal oldalon a struktúra uralkodik, aztán a jobb oldalon ez megbomlik és kiderül, hogy a rendezett vonalak vagy pöttyök mik valójában. Hogy érthetőbb legyen, a háromszögek, nem csak háromszögek, hanem egy sereg denevér is egyben, az íves vonalak mackók… (A csodálatos az a könyvben, hogy még engem is a mai napig folyamatosan foglalkoztat, hogy mit látok a képen. Például, ha az íveket hátat fordító mackókként értelmezem, akkor azok, de, ha arra gondolok, hogy a mackók csak be akartak olvadni a hozzájuk hasonló íves vonalak közé, hogy a babák ne vegyék észre olyan könnyen őket, akkor úgy tűnik, hogy összekötötték a rejtőzködési vágyukat egy kellemes filmmel, és beültek a moziba.) Az agytorna mellett, mert a babáknak a képek logikus összefüggéseit éppúgy izgalmas felfedezni, mint a formabontó „elemeket”, a másik nagy ötlet a könyvben, hogy fekete-fehér. Bár a babák látnak színeket, az árnyalatok között nem tudnak különbséget tenni, sőt, mivel az első fél évben homályosan látnak, az erősen kontrasztos dolgok izgatják őket a leginkább. Állati izgalmas lehet ez a könyv egy babának, aki napról napra egyre élesebben látja a vonalakat, míg meg nem „fejti” a képeket.

Szóval Rozi inkább a képekre van beindulva, és nagyon szereti, ha azokhoz valamilyen mondókát, vagy verset is társíthat. Ebben nagyon jó a Kacagtató-sorozat. Ezeknek a könyveknek is nagyon tetszik a képi világuk, szintén kinyitva a két oldal egy kép, és ez a könyv is csínján bánik a színekkel, egy oldalpáron vagy a hideg, vagy a meleg színek uralkodnak, ami egy-egy képrészletben megtörik, a kék patakba például belegurul a sárga hold. Rozi a mai napig megsimogatja a holdat. A kemény lapok is jól jönnek, így nem gond, ha mindenáron a baba akarja lapozni a könyvet, hogy megkeresse a kedvenc verseit. Ami még szuper, hogy kis játékleírások vannak a szövegekhez, így nem kell versikékre nekünk valamilyen mozdulatsort kitalálni. Ezzel a kötettel borzasztó könnyű megszerettetni a könyvet, mint tárgyat a babákkal. Pötyi már simán előkotorja a ládája aljáról és „mondókázik” magának, ha úgy tartja a kedve.

Következő kedvencünk Marianne Dubuc Állatkarneválja lett. Ezt már a pakolós, lapozós korszak kezdetén szereztük be, mert a kis Pötty nagyon megszerette a lapozgatást. Általában a szakácskönyveket adtam neki oda, azokat nem sajnáltam, és kézikönyvek lévén könnyen forgatta őket a babus is. Ült és hangosan „olvasott” magának! És ezek a percek amellett, hogy nagyon cuki volt, logisztikai szempontból is megfizethetetlenek voltak. Ma is gyakran játszik olvasósat, érti, hogy a betűk jelek, azok mentén formálódnak meg a hangok. Az állatkarnevált ezért teljesen másképp kezdte el olvasni. Ennek már igazi története van! Egy láncmese képekkel elbeszélve: az állatok karnevált tartanak, mindenki beöltözik valaminek: az oroszlán elefántnak, az elefánt papagájnak, a papagáj teknősnek… Ebben a könyven az az izgalom a Rozinak, hogy melyik állat micsoda és mit mond, mindre rámutat, én megmondom mi az, milyen a hangja, ő meg rötyögve próbálja utánozni. Irtó szellemesek az illusztrációk, nagyon ügyesen tud képekkel mesélni. Nem számoltam meg, hányan lesznek végül a bulin, de még bőven van mit tanulgatni belőle. Pedig nem ilyen picikéknek készült a kötet, a humora, a logikája inkább az óvodás korosztályt célozza meg, így nem fogjuk még egy darabig „kinőni”.

József Attilába mindenki szerelmes. Így vannak ezzel már a babák is. Rozi nem csak a zenére, hanem a versekre is táncol. Bár az Altatóra inkább ringatózik. Ez az a könyv, ami mindenkit megérint. A verset nem kell bemutatnom, az illusztrációkról pedig elég, ha annyit mondok, Gyöngyösi Adrienn eltalálta, nagyon illenek a pasztell tónusok a sorokhoz. Remélem minden ember életében vannak versek, ritmusok, érzések, hangulatok, amik folyamatosan szólnak bennük. Az Altató körülbelül az egész magyar ajkú lakosságban egyszerre szól. Kevés ennél agyonolvasottabb gyerekvers van, és mégis mindenki szereti. Senki sem unja. Ritkán látni ilyen szerencsés kanonizációt. Rozi életében is van már egy-két visszatérő vers. Nekem kevés kedvencemből lett leporelló (persze gyakran nem is gyerekversekről van szó), de az altató nagyon adja magát. Ez a könyv rítus kell, legyen minden gyerek életében. Ez, és a Dzsuang Dszi álma. Sok költő meglepően sok verset írt babáknak és gyerekeknek úgy, hogy erről nem is tudott… (Én emlékszem, hogy József Attila és Szabó Lőrinc versek mellett A hollót és az Arany balladákat milyen nagyon szerettem! Aki nem irtózik a népmeséktől, az szerintem simán próbálkozhat egy-két igazán különös benyomást keltő verssel is, persze korosztálynak megfelelően.)

Jó kis könyv a Barni világot lát is.

Szintén pasztell tónusok, ezúttal Takács Mari ecsetvonásaival. Most tűnik fel, milyen népszerű lett ez a képi gondolkodás, ha lapozókról van szó. Tény, hogy itt is el lett találva minden, fantasztikus világba vezet be minket ez a verses lapozó. Vicces Kiss Ottó versek, vicces képek. Ez a könyv is hosszú távú befektetés.

A következő dolog, amit nem lehet kihagyni, a Böngésző-sorozat. Itt megint csak képek mesélnek, de ezek már nagyok, sok apró részlettel: rengeteg szólam csendül fel, ahogy kinyitjuk a könyvet, és cseppet sem egyértelmű, ki mit miért csinál. (Olyan, mintha egy posztmodern regényt adnánk a gyerek kezébe.) Ettől függetlenül könnyen összekapcsolhatjuk a kép részleteit, és állapíthatunk meg ok-okozati viszonyokat, amit ilyen absztrakt módon Rozi még persze nem tud megtenni, de az embereket keresi, mutogat rájuk, sőt, sok minden másra is, főleg arra, aminek tetszik a neve. A sorozat tavaszi, nyári, őszi, téli és egy éjszakai kötettel inkább az óvodásoknak készült.

A Böngészőkhöz nagyon hasonló, de már interaktív a Tomi és Lili otthon, ami végképp nagyobbaknak készült, és még nem mertem a sok apró elem miatt a Rozinak odaadni, de már nagyon várom, hogy belenőjön. Tomi, a róka és Lili, a kisegér takarítanak: tárgyakat kell megkeresni, apró karton elemeket a helyére pakolni, például a tányérokat a mosogatógépből, miközben egy csomó minden kihajtható tekerhető, mozgatható Tomiék otthonában. Szuper szerepjáték, rengeteg dolgot lehet ebből is tanulni, még én sem tudom olyan könnyen lerakni, annyira magával ragadó. Akkor ismertem meg ezt a könyvet, amikor elkezdtem a Pagonyban dolgozni, és azóta nagy kedvencem.



Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek