Váratlan utazás

Bement a szobájába, a hóna alá vette kedvenc bíborszínű plédjét, fogta a Bíbor Kapitány legújabb számát, és kimenekült a lakásból. Annyira meg volt zavarodva, hogy még a ruháját sem váltotta át, pedig utálta az ünneplőt. Semmi baj – gondolta. Mindjárt felér a tetőre, és belemerülhet a képregényébe. Ez a módszer mindig bevált, amikor el kellett menekülni valamilyen zűrös ügy elől. Megborzongott, amikor kiért a lépcsőházból a tetőre. Mikor hazaért, még hét ágra sütött a nap, most viszont olyan hideg volt, mintha máris beköszöntött volna a november. Marci a válla köré tekerte a plédet, hogy ne fázzon annyira. Kiment a tető szélére, és szétnézett a lakótelepen. A napot gomolygó szürke felhők takarták el, a szél pedig lobogtatta a feje köré tekert nyakkendőjét, és a plédet. A szomszédos házak ablakaiban még mindig sokan álltak, és ugyanolyan lehangoltnak, szomorúnak tűnt mindenki. Mintha kiszívták volna belőlük az életerőt. Marci elfordult a másik irányba, hogy ne lássa azt a rengeteg üres tekintetet. Kezébe vette a képregényét, letépte róla a műanyag fóliát, és nagyot sóhajtott. – Ennél a sok holdkórosnál még az is jobb lenne, ha ezentúl minden epizódban Gomori Brúnó lenne a főszereplő. Kinyitotta a képregényt, de a rajzok helyett csak üres fehér oldalakat talált.

– Még ez is?! Egy nyamvadt hibás példányt kaptam?! A szél ismét feltámadt, és elkezdte pörgetni a kép - regény lapjait. Marci ijedtében elengedte kezéből a fü - zetet, az pedig ahelyett, hogy a földre esett volna, egyre magasabbra emelkedett. A képregény körkörös mozdu - latokkal táncolt a levegőben, majd halványpiros fénnyel kezdett világítani. Marci a földre huppant. A képregény lapjaiból áradó piros fény egyre ragyogóbbá vált. A zúgó szélviharban Marci még a saját kiabálását sem hallotta. Egy mennydörgéssel kísért, vakítóan vörös villanás után a szél ereje legyengült. Ám ekkor a fény kellős közepén egy sötét gömbforma jelent meg. A gömb növekedni és formálódni kezdett, mintha gyurmából lett volna. Meg - nyúlt, lassan kinőtt belőle egy fej, két kar, két láb, majd végül egy felnőtt ember alakult ki belőle. 

A szürke ruhás alak Marci előtt lebegett, és ahogy gyengült körülötte a piros fény, úgy ereszkedett le a tetőre. Zöld csizmája nagyot koppant a padlón. Gomori Brúnó immár teljes életnagyságban állt Marci előtt. Egyik kezében ugyanazt a pirosan vi - lágító gyűrött papírdarabot tartotta, mint a borítón, másikban pedig a képregényt, rajta saját képmásával. A papírdarabot összegyűrte, és eldobta. – Erre már nincs szükségem. A galacsinná gyűrt papír olvadni kezdett, mint a hó. Végül csak egy piros tócsa maradt belőle. Brúnó lassú léptekkel haladt Marci felé. Így, élőben sokkal félelme - tesebbnek tűnt, mint a képregényben.