A felnövés perspektívái

Kamaszkritikus kerestetik! - Orbán Bence pályázata

Kemény Zsófi 2014-ben publikálta első regényét Én még sosem címmel. A könyvcselekménye egyszerű, lényegében egy baráti háromszöget mutat be borzasztó reális szituációkkal. A történetet a három főszereplő (Ágó, Eszter és Toma) nézőpontjából ismerhetjük meg, átitatva saját filozófiájukkal, egyéni problémáikkal, karakterekhez igazított szóhasználattal és stílussal.

A könyv rengeteg aspektusáról elmondható, hogy az írónő maga is hasonlókat élhetett meg, emiatt különösen életszerűnek hatnak a történések, élvezetessé téve ezeket a kreatív perspektívaváltásokkal és a slam poetryben (aminek amúgy hangsúlyos szerepe van a könyvben) már megismert Kemény Zsófis szarkazmussal és epés szövegekkel.

A főszereplőkön keresztül nyíltan és őszintén kerülnek boncolásra olyan témák, mint az alkoholizmus, a tanári megalázás, a kezeletlen depresszió, a szülői támasz hiánya, a dühkezelési probléma, az önbizalomhiány, illetve a mid-life crisis, ezek viszont nem nyersen szerepelnek a regényben, hanem rendkívül intelligensen vannak belefűzve a különböző utalások az amúgy nagyon bájos és humoros, viszont kellőképp mély és korhűen trágár gondolatmenetekbe, párbeszédekbe.

Ifjúsági regény és szerelmi történet mellett az Én még sosem egy coming-of-age alkotás, aminek a végére mindhárom főszereplőnk a maga módján felnő. Eszter, aki halad az árral, és ahogy egyre nagyobb fájdalmak áldozata lesz, annál vastagabbá válik a bőre és annál erősebb lesz. Toma a filozófus, akinek saját tévképzetei nehezítik az életét, és kényszerítik felnövésre, a dühkezelési problémái miatt már-már elzárandó szörnyként tekint magára, főleg emiatt mindig magát tekinti hibásnak. Legvégül Ágó, a legmegtörtebb, legösszetettebb karakter a történetben, aki a humorával, a bunkóságával, a fura viselkedésével fedi el önmagát.

Angyal Ágoston a fiatalkori depresszió és kilátástalanság egyik legjobb reprezentációja, ez bármiféle ellenérzés nélkül kijelenthető. Tökéletes bizonyíték erre a 6. fejezet eleje, ami borzasztó hatásosan mutatja be, hogy milyen egy imént jellemzett ember, ha hiányzik a szülői háttere, így akaratlan autonómiával rendelkezik. Nem véletlenül ennyire komplex karakter, végül minden szál visszafut hozzá, ezalatt a negatív és a pozitív történéseket is lehet érteni. Pont az adja a karakter szerethetőségét, hogy egy megosztó figura, lényegében egy antihős.

Eddig negatívumok nem kerültek említésre, és nem is éreznék szükségesnek egy erre kiélezett paragrafust. A megjelenő hibák nem szembetűnőek, nem zökkentik ki az olvasót a cselekmény kibontakozásából. Rendkívül kevés hátránnyal rendelkező, a maga műfajában kiemelkedő könyv, ami akár a húszas, harmincas korosztálynak is ajánlható, egyrészt mert könnyű azonosulási alapokat ad, amik minden generáció fiatalságában konstansként vannak jelen, mégis megtalálhatóak benne a mostani középiskolásokra jellemző problémák, cselekedetek, jellegzetességek, ezzel egyfajta társadalmi empátiát, mégis szórakozást biztosítva az olvasóknak.

Olvasd el Bence bemutatkozó levelét itt!