A művészet úgy hat az agyra, mint az élesztő a tésztára

Nényei Pállal beszélgettünk az Irodalom visszavág harmadik kötete kapcsán

Hihetetlenül izgatottak vagyunk, hiszen lassan a boltokba kerül Az irodalom visszavág 3. része, A hit fényétől az ész világosságáig! A kötet kapcsán a szerzőt kérdeztük rossztanulóságról és jótanulóságról, a művészet céljáról, az irodalomoktatás jövőjéről és még számos izgalmas témáról. Bele kell, hogy férjen Az irodalom visszavág-sorozat a kerettantervbe? Számíthatunk szakmai viharokra az új kötet kapcsán? Mire jó egy mókás irodalomtörténet, és milyen animéket javasol Nényei Pál egy laikus érdeklődőnek? Interjúnkból minden kiderül, olvass tovább!

 

- Te inkább jótanuló vagy rossztanuló voltál a suliban?

- Azok közül, akik a könyvben szerepelnek, én egyik sem voltam: nem voltam se eminens jótanuló, se beszólogatós rossztanuló forradalmár se. Egyébként kifejezetten rossz tanuló voltam a szókapcsolat eredeti jelentése szerint: a gimnáziumi osztályban tanulmányilag hátulról a negyedik, ötödik helyet értem el. Persze mindenféle érdekelt akkoriban is, rengeteg dologgal foglalkoztam, de az én érdeklődésem és az iskolai elvárások nem mindig találkoztak egymással – amit egyébként nagyon sajnálok. Mert elég jó iskolába jártam: most már úgy látom, jobb lett volna, ha jobb tanuló lettem volna.


- Azt vallod, hogy az irodalomoktatás célja és szerepe, hogy minőségi irodalommal, remekművekkel ismertesse meg a diákokat, függetlenül attól, hogy azok a remekművek milyen nehezen befogadhatók a mai diákok számára. Az irodalom visszavág című könyvsorozatodnak mi a szerepe ebben a folyamatban a tanárok és a diákok szempontjából?

Baranyai (b) András illusztrációi

- Pontosítanék: az irodalomoktatás célja szerintem az, hogy a művészi gondolkodásra és a gondolkodás művészetére fogékonnyá tegye a diákokat – mert az igazi művészet elsősorban nem problémákról és ügyekről beszél, hanem olyan hatása tud lenni az emberi agyra, mint az élesztőnek a tésztára. Mivel a művészi gondolkodást szerintem jó művek olvasásával lehet a leginkább megtanulni, időhúzásnak érzem másod- vagy harmadvonalbeli művekkel tölteni az időt. Nekem ahhoz rövid az életem. Már többször meg próbáltam fogalmazni, hogy nem írnék én mókás irodalomtörténetet, ha nem lennék egy kicsit frusztrált és kétségbeesett; drámaíróként azzal szembesültem, hogy azt a kódrendszert, amit én használok, alig érti valaki. Pedig csak Csehovra, Puskinra, Ottlikra meg a többiekre gondoltam írás közben. Az irodalom visszavág abból a reményből születik: talán ha elmesélem azt, mekkora élmény olvasni, hogy mennyi olvasási stratégia van, egyszer talán az én műveimnek is lesz közönsége. Ez önzés, természetesen. Szerintem a közös művészi élmény hozhatja össze igazán az embereket, és ha hétköznapjainkból száműzzük a művészetet, akkor mi marad? Érdemesebb politikai szekértáborokba tömörülni ahelyett, hogy Shakespeare-t olvasnánk? Művészi kérdésekben vitázni szerintem a legmagasabb szintű emberi tevékenység, de ha valaki ezt a megállapításomat túlzásnak érzi, akkor inkább azt mondom, hogy az agyműködésnek sokkal jobbat tesz műalkotásokkal foglalkozni, mint például egy fűtött mélygarázsban parkoló autó fölött borús cikkeket olvasgatni a globális fölmelegedésről.

Az, hogy Az irodalom visszavágnak milyen hatása lesz, vagy van, nem tudom. Egy biztos: nekem mostanában jót tesz, hogy ezt kell írnom.


- Hogyan reagálnál, ha megtudnád, hogy Az irodalom visszavág kötelező olvasmány lett egy iskolában?

- Csapásokat adunk, csapásokat kapunk.


- Kaptál már visszajelzést olyasvalakitől, aki kifejezetten rossztanulónak tartja/tartotta magát, esetleg felesleges úri huncutságnak tartotta az irodalomoktatást, és a könyvsorozatodnak köszönhetően barátkozott meg az irodalommal?

- Sok jó visszajelzést kaptam, olyat is, hogy valaki Az irodalom visszavág miatt kapott kedvet ahhoz, hogy elolvassa az Odüsszeiát. Az efféle híreknek nagyon örülök, mert szerintem például az Odüsszeia sokkal jobb mű, mint Az irodalom visszavág.


- Jelent meg tavaly olyan könyv Magyarországon, amit beválogatnál a kötelező olvasmányok közé? Vagy ha ezt nem tennéd vele, akkor örömmel tanítanád?

- A „Nagy, Szent Tananyagba”, amit „Az Egész Országban Tanítani Kell” én biztos nem válogatnék be tavaly megjelent műveket; de ha egy tanár személyes ügyének érez egy tavaly megjelent könyvet, szerintem nyugodtan tegye kötelezővé. Kicsit félve vallom be… hogy nekem a tavalyi évben több művészi élményt okozott a kortárs filmművészet, mint az irodalom.


- Nagyon szereted a japán rajzfilmeket. Ha egy kamasz, aki egyáltalán nem ismeri őket, azzal a kérdéssel fordulna hozzád, hogy melyik filmmel kezdje az ismerkedést a műfajjal, milyen filmet javasolnál? És miért pont azt?

Részlet a Laputa – Az égi palota c. filmből

- Az anime-műfaj sem egységes, én leginkább Mijazaki és Takahata művészetéért lelkesedem, de igen nagyra tartom Hoszoda Mamorut és Szatosi Kont is. Egyébként ami a Ghibli Stúdióban történt Japánban 1985 és 2013 között, szerintem művészettörténeti szempontból is korszakalkotó. Nem tudom elkerülni a nagy szavakat, ha róluk kell beszélnem. Ha egy kamasz megkérdezné, mit nézzen először, azt mondanám, a Ghibli-filmeket. Mondjuk az illető nézze meg a Laputát, a Nauszikát, akinek erősebb a gyomra A vadon hercegnőjét, de az én személyes kedvencem mostanában a Kiki, a Kaguja hercegnő története és a Ponyo. A Ponyóról egyébként írtam egy irgalmatlanul hosszú cikket is, kicsit Az irodalom visszavághoz hasonló stílusban.


- Mennyire tartod felkészültnek a mai magyar irodalomoktatást arra az összehasonlító gondolkodásmódra, ami a könyved szemléletét meghatározza?

- Nem szívesen beszélek a magyar oktatás egészéről, mert arról nem nagyon lehet. Nagyon furcsának tartom, amikor egy oktatással foglalkozó valaki olyanokat tud mondani, mint egy görög jós, hogy, például „a hazai iskolarendszerben lévő gyerekeknek sokkal több, mint a negyede el fog bukni 10-15 év múlva”. Szerintem az efféle általánosítás és jövőbe látás inkább árt, mint használ. Ha író-olvasó találkozókon vagyok, mindig jó találkozni és beszélgetni a kollégákkal. Szerintem ez a legfontosabb. Hogy az irodalomtanárok tudjanak egymással irodalomról beszélgetni. Sőt! Egyre többet beszélgessenek egymással, egyre többet „szakmázzanak”.


- Mennyire vetted figyelembe könyved felépítésében a kerettantervet?

- Nagyon szégyellem magam, de bevallom: engem semmiféle tanterv nem érdekelt soha, és nem is foglalkozom efféle dolgokkal. Engem a művészet érdekel.


- Mennyire számítasz a gigantikus és egészen új olvasatot hozó Balassi – fejezet kapcsán nagy szakmai viharokra? Esetleg kifejezetten vágysz is rájuk?

- Szakmai viharra egyáltalán nem számítok. Zrínyi-könyvem már két kiadásban is megjelent, ami egy lábjegyzetelt, pontosan hivatkozott esszé-monográfia, de egy recenzió kivételével szakmai körökben igazán nem volt hatása. Csúnya dolgot mondok, de legalább őszintén: korábban nagyon reménykedtem abban, hogy a tudományos élet szereplői között megtalálom azt a szakmai közeget, ami annyira fontos nekem. De egy-két jó találkozástól eltekintve, sajnos sok csalódás ért. Rájöttem arra is, hogy sokkal jobban érzem magam középiskolások, meg úgy általában az „igazi olvasók” között szakmailag is, mint a „szakma csúcsán” lévő akadémikusok között, és inkább szeretnék írni az olvasóknak, mint a szakmának.


- Az irodalomtanítás szempontjából új könyved melyik fejezetét tartod egészen forradalminak?

- Erre megint nem igazán tudok válaszolni. De nekem a legizgalmasabb a Walther von der Vogelweide és a Balassi-fejezet írása volt.


Rendeld meg itt a sorozat részeit!

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek