A sötétség kedves

Jill Tomlinson - Anna Laura Cantone: A bagoly, aki félt a sötétben - Pagony, 2012

cimkék: #pszichológia #jó könyv #meseregény #Pagony

Nincs kerek e világon olyan felnőtt és gyerek, aki ne félne valamitől. Aki esetleg mégis azt vallaná, hogy ő bizony semmitől sem riad meg, bátran cáfolom e kijelentését. Valakinek már attól is görcsbe rándul a gyomra, ha le kell lépnie a biztonságot jelentő járdáról, de persze vannak olyanok is, akiket csupán az álkapocs-csattogtató fehér cápával vagy skorpióval lehet riogatni. A lényeg, mindenkinek vannak félelmei.
A bagoly, aki félt a sötétben, pedig a félelmek feloldásához tökéletes bevezetés.

Hupp, a meseregény főhőse, egy gyöngybagolyfióka, pont olyan, mint bármelyikünk. Fél, aggódik, és egy kis bátorításra van szüksége. Csak egy kis segítség kell neki - hét fejezeten át -, hogy átlendüljön félelmein. Az írónő, Jill Tomlinson 1968-ban, felnőtt fejjel is képes volt egy kisgyerek lelkével papírra vetni egy olyan történetet, mely a képességek kibontakozásának egyszerű és mégis bonyolult játékát mutatja be. És a szerző teszi ezt a lehető legegyszerűbb, legközelebbi szemszögből – a szülő és gyerek kapcsolatából. Türelem, biztatás, szerető elengedés  - Hupp és családjának története ideális indítás felnőttek és gyerekek egymás elfogadásához, támogatásához.

A történet Huppról, a dundi és bolyhos gyöngybagolyfiókról szól, aki szülei bánatára félt a sötéttől. Márpedig ez egy klasszikus bagolycsaládnál probléma, hiszen az élelmet éjszaka kell felkutatni, elejteni. Hupp szülei Gyöngybagoly úr és Gyöngybagolyné viszont tökéletesen átérzik fiúk problémáját, segítik megismerni a sötétet, megszerettetni vele az ismeretlent. A kicsi gyöngybagolyfiókát minden éjszaka leküldi mamája a földre, hogy tapasztalatokat gyűjtsön, megismerje, miért is fantasztikus és végtelen a sötétség. Hét fejezeten át találkozik emberekkel, állatokat, akik már tudják, miért jó a sötétség: összeismerkedik egy öreg nénivel, aki szívesen eltakarná a sötéttel éles ráncait és emlékeibe merülne, egy festőlánnyal, aki lerajzolja az éjszaka állatait vázlatfüzetébe, a lófarkas kislánnyal, aki a legcsodálatosabb Mikulást várja egész évben. A találkozások mindegyike tele van őszinte, gyermeki naivsággal, Huppot egyszerűen beszippantja a beszélgetőtárs világa – elképzeli, hogy tűzgolyóvá válik, modellt áll a rajzolónak, megérinti a tábortűz hangulata, és önfeledten várja a Mikulást is. A mamája és a papája nem szidja, nem korholja, hogy miért nem megy már, egerészik egyedül, mint a többi fajtárs, csupán ott vannak, segítik, várják, hogy megtörjön a jég, és a fióka sikeresen saját maga győzhesse le félelmét kényszerek nélkül. A végkifejletet pedig sejthetjük.

Anna Laura Cantone rajzaiban a kontúrok összevisszasága jól passzol saját személyiségünk sokrétűségéhez. A történet szereplői mind egy kicsit másképp jelennek meg, mint ahogy általában megszokhattuk - óriási orrok, eltúlzott vonások, túl nyúlánk, túl tömzsi figurák. Mind mi vagyunk, ízig-vérig. Az illusztrációk megkomponált sok vonásból álló keszekuszasága annyira egységes és szép, hogy nem is tudnánk más rajzolót elképzelni ehhez a támogató, mélyreható történethez.

Itt nézd meg a könyvhöz készített prezinket!

 

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek