A verses mese rengeteg olyan játéklehetőséget kínál, amit szeretnek a gyerekek
Kevés az igazán igényes és egyben szórakoztató verses mese. Az olyan, ami észrevétlenül vezeti be a kisgyerekeket a versek, az irodalom élvezetébe, szeretetébe. Harcos Bálint új könyve ilyen.
- Hogyan született meg az új mesekönyved?
- Klasszikus mese-eszközökből indultam ki, és aztán csavartam rajtuk egyet, hogy frissek és nem utolsósorban viccesek legyenek. A kiindulópontom ez volt: a boszorkányoknak általában van macskájuk – mi történik viszont, ha a boszinak éppen nincsen macskasegédje, és szeretne egyet. Banyaguff, a könyv boszija kvázi szereplőválogatást, tehetségkutatót tart cicáknak, és erre a válogatóra keveredik be Pindur, a kis kóbormacska.
- Pindur aztán alaposan felforgat mindent...
- Igen, a főszereplő kismacska a próbákon mindig mást csinál, mint amit a banya feladatul szab neki. A csavar a dologban az, hogy ennek ellenére az eredmény mégis mindig jobb lesz, mint amit maga a boszi eltervezett, így végül ő is kénytelen belátni, hogy Pindur megoldásai jobbak, mintha simán csak teljesítette volna a feladatot. Valójában ezért is boszorkánycica Pindur, mert felülmúlja a banyát boszorkányságban. Sőt, Pindurnak még a boszit magát is sikerül átváltoztatnia, kicsit jobbá tennie a mese végére.-
Ezek szerint Pindur igazi rosszcsont, csakúgy mint Szofi?
- Igen, és talán nem véletlenül. A kislányomnak (most is) döntő szerepe volt a választásomban. Ezt a mesét is ő ihlette, csakúgy, mint Szofi figuráját. Ám Pindur életrevalóságát én nem nevezném rosszaságnak. Mondjuk úgy, hogy Pindur (és persze Szofi) önálló. Megvan a maga erős véleménye. Pindur azzal, hogy bátran és teremtőn nyúl a feladatokhoz, azt is üzeni a gyerekeknek, hogy légy büszke a gondolataidra, az érzéseidre, légy önálló, és ne hagyd, hogy a felnőttek letörjék a szárnyaidat. Pindur tanoncjelöltből kezdeményező lesz, a maga képére formálja a szabályokat, és végül ő intézi el magának, hogy a boszorkány őt válassza.
- A boszorkányos történetek általában félelmetesek, de ez a könyv az egész kis gyerekeknek is vicces és szórakoztató. Ezt hogyan érted el?
- Hát, ha sikerült elérnem, akkor talán azzal a megközelítéssel, hogy mutassuk meg a félelmetes boszi alsószoknyáját is – és derüljön ki, hogy a sötét boszorkányszoknya alatt egy mókás, rojtos szoknya lapul. Meg persze azzal, hogy egyedi arcot, sőt, emberi arcot akartam adni a szereplőnek. Mondjuk, véletlenül kiderül a banyáról, hogy süteményeket süt. Ettől rögtön élő és szerethető lesz. Ebben persze az illusztrátor is tud segíteni. Bognár Éva Katinka a csodálatos képi megoldásai közt rajzolt például egy hűtőszekrényt a boszorkánykastélyba: ez frenetikus, kilóg a helyzetből, és egy kis hétköznapiságot lop a varázsvilágba. Ezekkel a trükkökkel le is poroljuk, fel is frissítjük a boszis, varázslós mesék világát. Hasonlóképp játszottam a klasszikus mesesémákkal is: a főhős útra kel, és három próbát kell teljesítenie. Csak éppen minden kissé másként van, mint várnánk. Nem teljesíti, hanem leküzdi a próbákat. Nem úton van, hanem rögtön a mese elején megérkezik a kastélyba. Mindhárom próba azonban egy jellegzetes boszi-tárgy körül forog: így kerül elő az üst, a varázspálca és a tükör. Pindur kiforgatja a próbákat, én pedig kiforgatom a sémákat, így dolgozunk össze ketten, a főszereplőmmel.
- A boszorkánycica verses mese. Prózában vagy versben írni könnyebb számodra?
- Verset könnyebben írok, jobban élvezem, és otthonosabban is érzem magam benne. Ez a mese klasszikus verselést követ. Főként párrímekkel dolgoztam, és ütemhangsúllyal, mert erre elevenen ráéreznek a gyerekek. A vers hasonlíthatatlanabbul tömörebb tud lenni, mint a próza, és rengeteg (nyelvi) játéklehetőséget kínál. Ráadásul a verses mesét érdemes sokszor elővenni, újraolvasni. A versben olyan sok a játék, hogy újra és újra belemerülhetnek a gyerekek és a felnőttek egyaránt.
