A világ legjobb péksége

Jóbarátok sütibolt: Egy csipetnyi titok

cimkék: #Pagony #8-12

"Ismeritek a mondást, hogy Álmodni jó, de megvalósítani az álmokat még jobb? Nekem nagyon bejön. Jó, ha vannak álmaink, de tegyünk érte, hogy valóra is váljanak. Az anyukám például arról álmodozott, hogy egyszer majd nyit egy pékséget – és meg is nyitotta. Az a neve, hogy Cukor és Fahéj." Itt a Jóbarátok Sütibolt folytatása, az Egy csipetnyi titok: olvass bele!


A Cukor és Fahéj még csak tíz napja működik egy Ashingham nevű kisváros központjának csendes mellékutcájában, egy régi házban. Az ajtó fölött csengő szól, ha belép valaki; a polcok roskadoznak a legkülönfélébb sütik, kenyerek és péksütemények alatt. Aki arra jár, azt biztos bevonzza a sütés illata! Ország-világ előtt vállalom, hogy számomra nincs jobb hely a világon a Cukor és Fahéjnál.
Anyu most még maga süt mindent, de a jövő héttől lesz egy segédje. Még nem találkoztam vele, csak annyit tudok róla, hogy Dylannek hívják, tizennyolc éves, és pék szeretne lenni. Amikor csak tehetem, segítek anyunak, de mivel napközben nagyrészt iskolában vagyok, leginkább akkor veszi hasznomat, ha este is van dolga – például különleges alkalomra rendelt tortát készít.
Egyébként meg főleg a pult mögé szoktam beállni, Paula mellé. Még nem vagyok elég idős ahhoz, hogy igazából dolgozzak, így csak a megengedett időt töltöm ott. Megkérdezem a vásárlókat, hogy mit szeretnének, majd becsomagolom a süteményeket. Paula, aki anyu szerint az ötvenes éveiben jár, nagyon kedves, és majdnem mindenkit ismer Ashinghamben. Ha Paulát egy süteményhez hasonlítanám, azt hiszem, édes-mazsolás skót pogácsa lenne – kicsi, kerek, meleg és jólesően barátságos.
Ó, bocs, tudom, hogy ez így fura, de valamiért mindig a pék- vagy cukrásztermékekhez hasonlítom az ismerőseimet. Anyu például frissen sült briós: cukor és fahéj, édes-kedves, de mindemellett kicsit makacs, kicsit lobbanékony.
Most költöztünk csak Ashinghambe, így egész a múlt hétig rettegtem az új iskolától. Itt úgy van, hogy ha az ember hatodikos, akkor már nem általánosba jár, hanem valamiféle kisközépiskolába, ami csak a nevében kicsi, mert van benne több párhuzamos ötödik, hatodik, hetedik és nyolcadik osztály. Először nagyon aggódtam, hogy el fogok benne veszni, meg hogy nem lesznek barátaim, mert év közben léptem át. A sulikezdés előtt szerencsére megismerkedtem a szintén hatodikos Alice-szel, Mishával, Larával és Miával. Hétfőn – három nappal ezelőtt – már együtt mentünk iskolába, és egész nap együtt maradtunk.
Misha közülünk a leghangosabb: gyakran közbekiabál az órákon is, de mivel jó tanuló, a tanárok elnézik neki. Misha olyan, mint egy mutatós epres kosárka, amiből szinte kicsordul a lekvár meg a gyümölcs; egy olyan süti, amely sosem marad észrevétlen. Imád táncolni meg énekelni, és nagyon szereti a pónikat.
Alice és Lara is pónirajongók. Lara csendesebb fajta. Talán egy áfonyás muffinhoz hasonlítanám – közkedvelt,
de nem túl feltűnő. Alice derűs, barátságos és nagyon szép. Cukormázas tündértortára emlékeztet, virágdísszel a tetején, vagyis olyanfajta süteményre, amit mindenki szeret.
És hát itt van Mia, aki nem velünk jár egy osztályba, mégis ő a legeslegjobb ashinghami barátnőm, ugyanis mindketten imádunk sütni! Mia a nagymamájától tanult meg sütni, és nagyon szeret bejárni hozzánk a pékségbe. Megbeszéltük, hogy nagy korunkban nyitunk egy saját sütiboltot. Együtt fogunk lakni, és lesz kutyánk meg macskánk is. Ez például egy olyan álom, amit igazán, NAGYON-NAGYON szeretnék valóra váltani.
Hogy Miát miféle sütihez hasonlíthatnám, azon sokáig gondolkodtam, de végül rájöttem, hogy nem is sütihez, hanem leginkább talán anyu kovászos kenyeréhez hasonlít. Első pillantásra nem biztos, hogy észreveszi az ember, mert szerényen meghúzódik, de miután jobban megismeri, kiderül, hogy az egyik legkedvesebb lény a föld kerekén – mint ahogy a frissen sült kovászos kenyér is a kenyerek legjobbika. Foszlós és puha belül, isteni ropogós kívül. Nyami! Mia szórakoztató és megértő; ha vele vagyok, nem kell aggódnom, hogy netán túl sokat beszélek a sütésről. Egyébként viszont elég félénk és szégyenlős; azt mondja, míg nem jöttem Ashinghambe, nem igazán voltak barátai az iskolában.
Van egy hetedikes lány, Tegan McGarrity, aki sokat bántotta őt, de ebben a félévben egyelőre békén hagyta.
A holnapi ebédidőt az új sütőszakkörben töltjük. Remélem, jó lesz. Drukkoljatok!
Ez az én életem, dióhéjban. A pékség, az iskola, a barátaim és a családom. Gyertek, lépjetek beljebb!


Ha tetszett a részlet, és meg is rendelnéd a könyvet, itt a helyed!

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek