Abszurd mesék (nem csak) gyerekeknek (sőt!)

Nos, Kifli nem éppen a viking harcosok legtipikusabb példája, pedig pont szükségem lenne egy közérthető (értsd: ovis szintű) magyarázatra a vikingekről. Viszont elragadó: darabos, marcona harcos, szűkszavú, aki helyett a tettei beszélnek. Ja, és származását tekintve valóban – egy kifli, amolyan kakaóba mártogatós, már akinek ez a gusztusa.

Tehát a mese hősei kiflik, zsemlék és más péksütik, de a  négy mesét tartalmazó könyv további történeteiben is pékáruk és cukrásztermékek szerepelnek. A csiklandóan szokatlan szereplőválasztás a hasonlóan szokatlan történetek hozománya: e könyv lapjain zsömlék és pizzák, jégkrémek és “vadul hujjogó fagylaltok” vívják kecsöpfürdőbe torkolló harcukat, Gólem-bejgli riogatja az egereket, kis biedermeier ujjgyakorlatként pedig – abszurd az abszurdban – az Esterházyak tortaága cseverészik könnyedén egy új családtagról.

Engem totálisan elbűvölt a könyv. A történetek eredetiek, kicsit abszurdak és cukik: a harcosnak álló kifli kalandjai, az orosz krémtorta igaz története, merengés egy készülő Esterházy-torta jövőjéről (elárulom, nem a gyomorban landolás) és a karácsonyi bejglik megmenekülésének csodás históriája.

Nagyon aranyos a történetvezetés leegyszerűsítettsége, teljesen olyan a hatás, mintha egy kisgyereket hallgatnánk, amint a játékaival valami történetet játszik le épp: “és akkor jöttek a harcosok, vupp-vupp-vupp, ééés bumm! Baaa! Ts-ts, dzs, aaa! És mindenki meghalt.” Simán kimaradnak olyan mondatok, amik például egy csata eredményéről tudósítanának, de nem is kell: elég, ha tudjuk, hogy az ellenfél sír, nyilván vesztettek. A szerző lubickol az apró kis poénokban, mint hogy miket lehet hadizsákmányként a pizzáktól elragadni, hogy miért nem mer egy mazsolás torta korcsolyázni, hogy mivel múlatják az időt nagyi szekrényében a bejglik karácsonyig. Szenzációsak a nyelvi fordulatok is, mint a héjukat ropogtató zsemlék, a “Zsemle a vízben!”, a “felszeleteljük a pizzákat!” vészjósló fenyegetése, de minden oldalon van legalább egy kedvencem. Nem győzöm felfedezni az újabb és újabb poénokat a darabos-kedves-picit-indusztriális illusztrációkban, erőteljes és nekem nagyon tetsző, vidám, kevert színekből áll a színvilág. Nekem feltűnt és jó húzásnak tartom, hogy minden mesének saját háttérszíne van, az egyes meséket (jó, nincs olyan sok) így elég könnyű megtalálni egy kis lappörgetéssel.

A 4,5 és 2,5 éves fiú tesztalanyok mérsékelt lelkesedéssel fogadták Kifli meséjét, egyrészt nem sikerült a vikingséget megfelelően definiálnom (ez az én hibám), másrészt érzésem szerint sok volt nekik a szokatlan szereplőből,  legalábbis nem akarták együltő helyükben meghallgatni a többi történetet. Jelen esetben a befogadási készség nem feltétlenül korfüggő (bár a 2 és fél évesnek kicsit korai), inkább talán ízlés, humorérzék és/vagy nyitottság kérdése. Mindenesetre ez tipikusan az a könyv lesz, amit azért fogok belopni a gyerekeim életébe, mert tudom, hogy jó és jó tesz nekik: vicces, tanulságos, szép kivitelezésű, humora miatt pedig sokáig élvezhető, akárcsak a sokat emlegetett Donaldson-könyvek. És addig is, míg megérnek a csemetéim, én fogom időnként újraolvasni Kifli, Minden Idők Legrettentőbb Orosz Krémtortája, az ifjú Esterházy és a ravasz Bejglik történeteit.