Abszurd mesék (nem csak) gyerekeknek (sőt!)

Kifli, a viking - Levente Tani új könyve

cimkék: #jó könyv #Pagony

Kifli, a viking végre behajózott! Hosszú utat tett meg, hiszen kitalálója, elmesélője és lerajzolója Levente Tani Olaszországban él, és vélhetően nagyon édesszájú... Új könyvének főszereplői ugyanis egytől egyig édességek, olyan, mintha egy mesebeli cukrászdában lennénk! Kaland, humor és vagány képek - Emrich Kriszta ajánlója.

Nos, Kifli nem éppen a viking harcosok legtipikusabb példája, pedig pont szükségem lenne egy közérthető (értsd: ovis szintű) magyarázatra a vikingekről. Viszont elragadó: darabos, marcona harcos, szűkszavú, aki helyett a tettei beszélnek. Ja, és származását tekintve valóban – egy kifli, amolyan kakaóba mártogatós, már akinek ez a gusztusa. Tehát a mese hősei kiflik, zsemlék és más péksütik, de a  négy mesét tartalmazó könyv további történeteiben is pékáruk és cukrásztermékek szerepelnek. A csiklandóan szokatlan szereplőválasztás a hasonlóan szokatlan történetek hozománya: e könyv lapjain zsömlék és pizzák, jégkrémek és “vadul hujjogó fagylaltok” vívják kecsöpfürdőbe torkolló harcukat, Gólem-bejgli riogatja az egereket, kis biedermeier ujjgyakorlatként pedig – abszurd az abszurdban – az Esterházyak tortaága cseverészik könnyedén egy új családtagról.

Engem totálisan elbűvölt a könyv. A történetek eredetiek, kicsit abszurdak és cukik: a harcosnak álló kifli kalandjai, az orosz krémtorta igaz története, merengés egy készülő Esterházy-torta jövőjéről (elárulom, nem a gyomorban landolás) és a karácsonyi bejglik megmenekülésének csodás históriája. Nagyon aranyos a történetvezetés leegyszerűsítettsége, teljesen olyan a hatás, mintha egy kisgyereket hallgatnánk, amint a játékaival valami történetet játszik le épp: “és akkor jöttek a harcosok, vupp-vupp-vupp, ééés bumm! Baaa! Ts-ts, dzs, aaa! És mindenki meghalt.” Simán kimaradnak olyan mondatok, amik például egy csata eredményéről tudósítanának, de nem is kell: elég, ha tudjuk, hogy az ellenfél sír, nyilván vesztettek. A szerző lubickol az apró kis poénokban, mint hogy miket lehet hadizsákmányként a pizzáktól elragadni, hogy miért nem mer egy mazsolás torta korcsolyázni, hogy mivel múlatják az időt nagyi szekrényében a bejglik karácsonyig. Szenzációsak a nyelvi fordulatok is, mint a héjukat ropogtató zsemlék, a “Zsemle a vízben!”, a “felszeleteljük a pizzákat!” vészjósló fenyegetése, de minden oldalon van legalább egy kedvencem. Nem győzöm felfedezni az újabb és újabb poénokat a darabos-kedves-picit-indusztriális illusztrációkban, erőteljes és nekem nagyon tetsző, vidám, kevert színekből áll a színvilág. Nekem feltűnt és jó húzásnak tartom, hogy minden mesének saját háttérszíne van, az egyes meséket (jó, nincs olyan sok) így elég könnyű megtalálni egy kis lappörgetéssel.

A 4,5 és 2,5 éves fiú tesztalanyok mérsékelt lelkesedéssel fogadták Kifli meséjét, egyrészt nem sikerült a vikingséget megfelelően definiálnom (ez az én hibám), másrészt érzésem szerint sok volt nekik a szokatlan szereplőből,  legalábbis nem akarták együltő helyükben meghallgatni a többi történetet. Jelen esetben a befogadási készség nem feltétlenül korfüggő (bár a 2 és fél évesnek kicsit korai), inkább talán ízlés, humorérzék és/vagy nyitottság kérdése. Mindenesetre ez tipikusan az a könyv lesz, amit azért fogok belopni a gyerekeim életébe, mert tudom, hogy jó és jó tesz nekik: vicces, tanulságos, szép kivitelezésű, humora miatt pedig sokáig élvezhető, akárcsak a sokat emlegetett Donaldson-könyvek. És addig is, míg megérnek a csemetéim, én fogom időnként újraolvasni Kifli, Minden Idők Legrettentőbb Orosz Krémtortája, az ifjú Esterházy és a ravasz Bejglik történeteit.

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek