Az alvó sziget

Arranmore szigete sötét titkokat rejt. Vajon Fionn készen áll arra, hogy szembe nézzen a félelmeivel, és felvállalja a sorsát? Olvass bele a 2018-as olvasói díjas Viharok Őrzőjébe!

Tara előhúzott egy Mars szeletet a zsebéből – a komp felé jövet beszabadultak egy benzinkútba, és az öreg Mrs. Waters kinyitotta az apróval telerakott virágos pénztárcáját, és az összes fogával rájuk vigyorgott. Vegyetek, amit csak akartok, drágaságaim!
Beleharapott a Marsba.
– Fogd fel kalandnak, Fionny! – mondta karamelltől ragacsos szájjal, aztán lehalkította a hangját, és körbepillantott, mielőtt folytatta: – Varázslatos az a hely. Majd meglátod.
– Csak azért gondolod, hogy varázslatos, mert tavaly megismerkedtél egy fiúval – mondta Fionn mélységes undorral a hangjában.
Tara megrázta a fejét.
– Nem, ha éppen tudni akarod, azért gondolom, hogy varázslatos, mert ezen a szigeten titkok vannak, Fionny.
Fionn megpróbálta elhessegetni a csokiillatot az orra elől.
– Miféle titkok?
– Nem mondhatom el! – közölte Tara győzedelmesen csillogó szemmel.
Fionn csüggedten biggyesztette le a száját.
– Nem hiszem el, hogy egész nyáron össze leszek zárva veled.
– A helyedben nem aggódnék, egyértelmű, hogy semennyit sem leszünk együtt. – A lány összeráncolta az orrát, a szeplői egymásba gabalyodtak. – Te majd lóghatsz a nagypapával.
– Máris jobban bírom, mint téged – vágta rá gyorsan Fionn.
– Még nem is ismered.
Fionn kinyitotta ökölbe szorított kezét, a tenyerén az összegyűrődött kompjegy feküdt.
– Ezt a fecnit is jobban bírom, mint téged.
Tara meglóbálta a Mars szeletét Fionn orra előtt.
Annyira éretlen vagy.
– Nem vagyok. – Fionn megvárta, hogy a nővére elforduljon, aztán hozzávágta a papírgalacsint. Nézte, ahogy belegabalyodik a hajába, és ettől egy kicsit jobban érezte magát. Az öblön túl egy sirály a vízbe vágódott, örvényt kavart a szárnyával. Vadul rikoltott, mire a sziget, mintha vigyázzállásba vágná magát, felemelkedett előttük. Sötétzöld fűfoltok buggyantak elő a tengerből, aztán egymásra gördülő hegyekké növekedtek. Kövezett utak kanyarogtak a kikötőgát mentén a fakó, rézszínű homokban, az egymásnak dőlő régi házak között. Furcsán elhagyatottnak tűnt a táj, olyan volt, mintha az egész sziget mélyen aludna.
Arranmore.
Pontosan olyan volt, amilyennek Fionn elképzelte: elfeledett kis paca a világ végén. Ez a hely tökéletesen megfelelt arra a célra, hogy a lelke idejöjjön meghalni.
Tara visszaugrott az őrhelyére, és Fionn érezte, hogy leereszt, mint egy óriási kipukkadt lufi. Nézte, ahogy a szigeten a távoli, elmosódott foltok emberekké, boltokká, házakká, autókká és megszámlálhatatlanul sok halászhajóvá válnak. Megpróbálta odaképzelni az anyját erre a furcsa helyre, ahogy végigballag a kikötőgáton, és beugrik a sarki boltba kenyérért vagy tejért. Vagy akár ahogy a tengerparton áll, összekulcsolja a karját, és a vizet bámulja. De bárhogy is próbálta, nem tudta elképzelni.
Amikor a komp végre nagyokat nyögve kikötött, Tara úgy szökkent partra, hogy vissza sem nézett. Fionn a kikötő szélén ténfergett, a gerince olyan merev volt, mint egy rúd. Valami nem stimmelt. Vibrált a lába alatt a föld, a legapróbb rezgés úgy rázta meg a talpát, mintha a léptei sokkal súlyosabbak lennének, mint valójában. Feltámadt a szél, körbefújta, a szemébe söpörte a haját, és visszalökte a lélegzetét a tüdejébe. Fionn-nak az a képtelen érzése támadt, mintha a sziget tárt karokkal magába fogadná.
Fionn a hegyfok egyenetlen peremét fürkészte. A távolban, az öböl szélén, ahol vadrózsa és páfrány nőtt egy lankás sziklán, egy kis házikó kandikált ki a vadregényes növényzetből. A kéményéből felszálló füst úgy kanyarodott bele az estébe, mint egy ujj. A szél végiglökdöste a fiút a mólón. A füst egyre
csak szállt, szürkén kanyargott a nappiros égen.
Egyre hívta őt.
Fionn szinte hallotta, ahogy a fülébe suttog: egy hang, amit még sohasem hallott, egy hang, ami tompán, mélyen duruzsolt a vérében és a csontjaiban. Egy hang, amit minden erejével igyekezett figyelmen kívül hagyni.
– Gyere ide! – mondta a hang. – Gyere haza!


Máris tudni szeretnéd, mi ez a rejtélyes erő, ami magához hívja a fiút? Olvasd tovább a Viharok Őrzőjét!

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek