Jeli Viktória, Tasnádi István, Vészits Andrea, Gimesi Dóra

Az ellopott időgép

“A hazatérésük után, mikor még mindenkiben élénken élt az együtt átélt rémisztő események emléke, egy dologban egyetértettek. Hogy soha, semmilyen körülmények között nem beszélnek arról, mi történt velük valójában. A lényeg úgyis az volt, hogy mindenki hazajött! Épen és egészségesen. Megállapodtak abban, hogy innentől az „időutazás” szó is tabunak számít. A dolog nem szorult magyarázatra. A gyerekek iszonyodtak még csak gondolni is arra, hogy a felnőttek mire lennének képesek, ha tudomást szereznének egy működő időgépről. És nekik ráadásul több is volt. Biztonságba helyezni vagy megsemmisíteni őket? Ez volt az első számú kérdés. A sors szerencsére a kezükre játszott: a búravárosi időgép motorja kigyulladt a landolásnál. Ám átengedni az enyészetnek mégsem merték. Ennél sokkal jobb ötletnek tűnt, hogy átszállítsák Géza bá hétvégi házába, Tahiba. Kempelen sakkasztalát Bujdosóné ajánlotta fel a Technikatörténeti Múzeum számára. A körzőt azonban közmegegyezéssel Hanna gondjaira bízták, hogy véletlenül se lehessen többé beindítani. Már csak a hadronról kellett gondoskodniuk. Ebben Tekla anyja, Pusztai professzor volt a segítségükre. A gépet szétszerelte, és darabjait a szegedi Szuperlézer atombiztos kódokkal ellátott páncélszekrényeinek mélyére rejtette.” Hogy évekkel később mégis mi hozza össze újra a nagy csapatot? Hát persze, hogy az egyik időgép. Ami eltűnt.