A királyné violája

Olvass bele Mészöly Ágnes könyvébe!

A Pagony új sorozatába, az Abszolút Töribe olyan 10 éven felülieknek szóló, olvasmányos és izgalmas könyveket válogatunk, amelyek abszolút lendületesen, abszolút színvonalasan, abszolút mai nyelven szólnak a magyar történelem fontos pillanatairól, korszakairól, szereplőiről. A Vitéz János Gimnázium udvarán ősöreg fa áll. Gyökerei a Várnegyed földjében tekeregnek, alatta a labirintus a magyar történelem mélyére vezet. Aki kilesi a fa titkát, messzire utazhat az időben… Martin, Betti és Kende szinte véletlenül fedezi fel, hogy a fába rejtett titkos ajtó a múltba vezet! Kezdd el Mészöly Ágnes könyvét itt, A királyné violáját!

Kendét kezdte zavarni a csend. Míg Martin is ott volt velük a könyvtárban, remekül elvoltak hármasban, sokat poénkodtak, kicsit húzták egymást, de komoly dolgokról is dumáltak, most viszont, hogy kettesben maradt Bettivel, képtelen volt kinyögni bármi értelmeset. Betti egy ideig próbált társalogni, de miután a fiú minden kérdésére maximum két szóban válaszolt, egy idő után feladta, és elkezdte visszapakolni a könyveket a polcra.

„Hát én tiszta hülye vagyok! Most Betti azt gondolja, hogy az Alföldi-Nagy tényleg egy nagyképű barom. Vagy hogy nem akarok vele beszélgetni… hogy nem érdekel. Pedig erre várok… mióta is? Kábé az első pillanattól fogva? Mióta bejött hatodik februárjában? És megkérdezte azzal a vicces akcentusával, hogy merre található a mellékhelyiség. Én hülye meg persze rögtön rávágtam, hogy olyan itt nincsen. Eskü, komolyan megijedt. De csak egy pillanatra, aztán rögtön visszavágott, hogy sejtette, hogy ez egy elmaradott ország, de nem hitte volna, hogy nincs vécé az iskolákban.

Aztán…”

De nem maradt ideje feleleveníteni az első, meglehetősen parázs vitájuk minden mondatát. Betti ugyanis odaugrott az ablakhoz, és kiabálni kezdett.

– Kende, Martint elkapták! Gyere, nézd! Egészen odaszorítják a fához! Legalább öten vannak!

A fiú azonnal ott volt az ablaknál, de a következő másodpercben már ugrott is az ajtó felé, és közben felkapta a deszkáját a földről. Most megbánják a nyolcadikosok, hogy valaha hetedikessel kezdtek! Mehetnek Lutzhoz nyafogni, amit most kapnak, azt megemlegetik! Őt biztos kirúgják egy ilyen után, de neki most már úgyis mindegy, épp most bénázott el mindent Bettivel. Legalább megmutatja a lánynak, hogy nem olyan, amilyennek Gitta beállította tegnap, és igenis törődik a barátaival. Martin meg fogja úszni, hiszen egyébként sem egy balhés gyerek, ő meg már úgyis utálja ezt a sulit.

Meg mindent.

Lerohant a lépcsőn, feltépte az ajtót, és ledobta a deszkát a földre. Közben megtervezte a támadást: az emléktábla lesz a rámpa, nem túl hosszú, de arra pont elég, hogy lendületet vegyen rajta, és kettőt rögtön elkaszáljon a nyolcadikosok közül.

Egy másodperc múlva már száguldott is a fa felé. Csak akkor nézett fel, mikor már a levegőben volt.

És csak akkor látta meg, hogy az utolsó nyolcadikos épp bevágja maga mögött a szemben lévő oldali bejárat vaskos tölgyajtaját. A fa mellett már csak Martin állt, és rémülten meredt a felé száguldó őrült deszkásra. Kende előrenyújtotta a kezét, hogy megkapaszkodjon az egyik kiálló csonkban, melyet állítólag maga észGörgey tábornok vágott le a kardjával Budavár ’49-es ostroma után, hogy a fa további pusztulását megakadályozza. Gondolta, ezzel is tompítja majd a becsapódást. De nem volt becsapódás. Illetve volt, csak nem olyan, amilyenre számított.

Mintha egy tornaszőnyegnek szaladt volna. Egy tornaszőnyegnek, ami előbb kicsit ellenáll, aztán megnyílik előtte, és elnyeli. Hogy néhány másodperc múlva már Martinnal együtt szitkozódva zuhanjon a vaksötétben.

Betti döbbenten állt az ablakban. Az előbb, amikor sikerült a nyolcadikosokat egyetlen jól irányzott mondattal elzavarnia (Gábor bácsi, tessék gyorsan jönni, valakik bántják Martint ott a fánál!), és a Földvári lányok meg a sleppjük úgy rohantak befelé az épületbe, mint mikor Kacziba tanárnő hatvanméteres sprintfelmérést csinál tornaórán, már azt hitte, hogy minden oké De nem volt minden oké.

Semmi nem volt oké.

Alig húsz másodperccel ezelőtt még rendben volt a világ. A hülye gyáva nyolcadikosok, akik csak akkor arcoskodnak, mikor legalább négyszeres túlerőben vannak, eltakarodtak Zeller Gabi neve hallatán. Martin hálásan nézett felfelé. A fatörzs, aminek nekitámaszkodott, szilárd volt, ahogy az egy fatörzstől elvárható.

Aztán két másodperc alatt fejre állt minden. Kende úgy rohant ki a suliudvarra, mint egy kifejezetten elszánt zsoldos Zrínyi szigetvári seregéből. A gördeszkája csattant a márványsima díszkövön, és őrült iramban száguldott a fa felé. A fiú fel sem nézett (talán előre eltervezte az egész mozdulatsort), csak lendületet vett az emléktáblán, ami egy pillanatra mintha felszikrázott volna, aztán repült, egyenesen a rémülettől mozdulni sem tudó Martin felé. Betti újra és újra visszajátszotta magának képzeletben, amit az elmúlt pár másodpercben látott. Aztán még egyszer, mintha lassított felvételt nézett volna.Martin az egyik karját védekezőn az arca elé emelte, a másikkal viszont belekapaszkodott a feje felett egy vaskos ágba. Kende azzal a kezével, amelyikkel nem épp a repülési ívet próbálta módosítani, a híres göcsört (ezt vágta le Görgey) felé nyúlt, hogy kitámaszthassa magát.

És akkor a fa törzse egyszerűen kinyílt a fiúk mögött.

Mint egy ásító cipzár (ásíthat egy cipzár egyáltalán?). Aztán amikor Kende és Martin eltűnt a fatörzsben, összezárult a nyílás, és a fa ugyanolyan egykedvűn állt az udvar közepén, mint bármikor az utóbbi egy évben (vagy ötszázvalamennyiben).

Állítólag.

Betti tudta, hogy nem képzelődik, és nem káprázik a szeme. Nem őrült meg, nem alszik, nem álmodik. Kendét és Martint elnyelte a fatörzs. És ezt rajta kívül nem látta senki.

Tehát akármi is történt a fiúkkal, ő az egyetlen, aki segíthet nekik. Lassú mozdulatokkal becsukta a könyvtár ablakát, aztán elhúzta a függönyt, helyére tette a még az asztalon heverő két kötetet, majd megfogta az iskolatáskáját, és elindult kifelé a könyvtárból. De két lépéssel később visszafordult a srácok táskáiért is. Lebattyogott a lépcsőn, de mielőtt kilépett volna az udvarra, bement a lányvécébe. Kinyitotta a klotyó ajtaját, és elmosolyodott, ahogy minden egyes alkalommal, mikor belépett a „mellékhelyiségbe”. Hogy megijesztette Kende tavaly ezzel a hülyeséggel! Egy pillanatra tényleg elhitte, hogy a magyar iskolákban nincs vécé!

Miután elvégezte a dolgát, átkutatta előbb Kende, aztán Martin táskáját is. A fiúknál mindig mindenféle hasznos dolog van, ami jól jöhet, ha egy emberevő fával nézünk szembe. Áttette a saját zsákjába Martintól a bicskát, a dinamós zseblámpát, egy kézzel kötött sapkát (nyilvánvalóan nagymamai ajándék, és biztos az anyukája tukmálta rá, mert reggelente már hideg van), aztán kis gondolkodás után a fiú bőrbevonatos tokban lévő fuvoláját is, Kendétől pedig az ő zsebkését (nahát,pont ugyanolyan, mint a másik fiúé, „Mátraderecske”felirattal!), egy elemes hangolósípot, és egy félliteres vizespalackot emelt el. Mikor becsukta volna Kendehátizsákját, megakadt a szeme egy titkos zseben. Kinyitotta. Egy ezüst kétszázast és egy fiatal nőt ábrázoló fényképet talált benne. Visszacipzározta a titkos zsebet, és a két fiú táskáját feltette az egyik vécé tetejére, aztán becsukta az ajtót,Kende bicskájával elfordította a zárat, és egy füzetből kitépett lapot tűzött a kilincs fölé, amire piros betűkkel ráírta, hogy „ROSSZ!!!”.

Csak ezután indult el a fa felé.

Egy másodpercre felmerült benne a kérdés, hogy hogy viselkedhet ilyen józanul. Nincs megijedve? Dehogy nincs! A szíve a torkában dobog, a gyomra gombócban. Egy titokzatos fa elrabolta két osztálytársát! Éppen azért ilyen nyugodt és hideg fejű, mert nagyon fél… De ezt az anyjától tanulta: hogy amikor baj van, nem szabad pánikba esni, hanem cselekedni kell. Megfontoltan, okosan, kimérten, de azonnal.

Kisétált a fához. Már kezdett sötétedni, az udvar teljesen néptelen volt. Telefon híján fogalma sem volt, mennyi lehet az idő, bár azt tudta, hogy mostanában fél öt felé megy le a nap. Tehát alig egy órája van, hogy megfejtse ezt a rejtélyt.

– Hogy is volt? – gondolkodott hangosan, miközben körbe-körbe sétált a díszkerítésen belülre szórt fehér murván. – Kende átgurult az emléktáblán. Szikra. Aztán neki a fának.

Kiment a platánnal szembe, oda, ahol az emléktábla miatt megszakadt a kerítés. A márványlap mellett ott árválkodott egy Fügés Mátyás, Bettinek most beugrott, hogy az egyik nyolcadikos fiú menekülés közben felkapta a többi süteményt, de ez kieshetett a zacskóból. Szórakozottan felvette és rágcsálni kezdte az édességet. A fogai alatt megcsikordult a csokiba ragadt homok, de mintha észre sem vette volna a kellemetlenséget. Rálépett a táblára, aztán elindult egyenesen a fa felé. De hiába nyomta határozottan a törzset, az nem nyílt meg.

– Persze ez így lenne minden filmben – magyarázott magának tele szájjal. – A HP-ban is így volt.

Ez így túl egyszerű. És ez itt most nem film, hanem a valóság. A valóságban is vannak titkos átjárók, gondoljunk csak a Vatikánra, amiről anyu mesélt, a párizsi csatornarendszerre, vagy akár Brindisiben a kocsmára, ahol a tükröt kell benyomni, hogy elforduljon egy ajtó.

Szóval… emléktábla, és azután mi? Igen! A göcsört!

Kezdjük elölről…

De hiába nyomogatta a göcsörtöt, vagy hiába próbálta elfordítani, semmi sem történt.

– Pontosabban kell emlékeznem! – sóhajtott, és felképzelte magát újra a könyvtár ablakába. Kende száguld, repül, Martin védekezik, és az ágba kapaszkodik…

Igen, az ág!

Újra kisétált az emléktáblához, de most nem rálépett, hanem végigsimított rajta. Fentről le, ahogy a büfés néni is csinálta délután. Azaz mégsem! Inkább újra, de nem fentről le, hanem lentről fel. Pont úgy, ahogy Kende gördeszkája haladhatott. Aztán odament a fához, megérintette a göcsörtöt, és belekapaszkodott az alsó ágba.

Meg sem lepődött, amikor a törzs megnyílt előtte.

Érdekel, hogy mi történt ezután? Rendeld meg itt és most Mészöly Ágnes könyvét, mrert A királyné violája nagyon izgalmas!

És persze itt találod az Abszolút Töri sorozat másik kötetét is, Az ellenállók vezérét, olvass bele ebbe is!