Ellopják a medveszobrokat és nyomoz a negyedik Á...
Vajon milyen kalandokba keveredik ezúttal Vagánybagoly, és a (most már) negyedik Á? Olvass el egy részletet Bán Zsófia nagyszerű meseregényének, ha lehet, még szuperebb folytatásából, és megtudod!
Van egy város, ismeritek, amellett egy erdő, az erdő mellett iskola. Igen, igen, jól tudjátok! Ebben az erdőben lakik Vagánybagoly! És ebbe az iskolába járnak a híres-nevezetes negyedik Á-sok, akik tavaly persze még csak harmadikosok voltak. Emlékeztek még, ki mindenki jár ide?
Mimi néni névsorolvasását hallva még mindig ide jár:
Nemhanemka (a napló szerint Huszti Hanna),
Hirlemon Bonifác,
Nyúl Pál,
Pipacs Vili,
Biliboc Valentin,
Lakatos Sanyika,
Varga Liza,
Hardtmuth Kohinóorika,
Tordai Gézuka,
Kasza Blanka,
Pikinglis
és az Ifjú Plíz,
hogy csak a legközelebbi ismerőseinket említsük.
És persze az osztály bagoly barátját, Vagánybagolyt sem kell külön bemutatnunk, aki a szárnyával beszélni is tud, ami kétségtelenül több, mint amit a legtöbb bagolyról el lehet mondani. Sőt, még kitüntetése is van!
Most azonban nem érünk rá mindezt újra felidézni, mert azzal az aggasztó esettel kell foglalkoznunk, hogy tanévkezdéskor, egy napsütéses szeptemberi napon, mielőtt a gyerekek beléptek volna az iskola kapuján... valami furcsát észleltek.
Valami NAGYON furcsát.
Csak azt nem tudták, hogy mit.
Tekingettek jobbra, tekingettek balra, aztán meg kérdőn nézegettek egymásra.
Nagy Norbert illusztrációja– Te is érzed? – kérdezte Nemhanemka.
– Én is érzem! – vágta rá Pipacs Vili.
– Én is, én is, én is! – kiabálták a többiek, mire Biliboc Valentin csendre intette őket.
– Sssss! Ne kiabáljatok, nem tudhatjuk, hogy nem valami VESZÉLY leselkedik-e ránk!
– Igen, ssss! Nem tudhatjuk, hogy mit nem tudunk! – kontrázott Varga Liza, akiben, akárcsak Vagánybagolyban, kétségtelenül volt némi filozofikus hajlam.
Szinte beleszédültek a gondolatba.
Mert ha már azt sem tudják, hogy mit nem tudnak, az nemcsak VESZÉLYES, hanem bizony eléggé GÁÁÁZ – gondolta magában Kasza Blanka, aki az ijedségtől jobbnak látta, ha ki se nyitja a száját. Még szerencse, gondolta Blanka, hogy az iskolában Mimi néni, az osztályfőnökük (jaj, őt még nem is emlegettük, pedig Mimi néni nagyon is említésre méltó!) szinte mindennap mondott valamit, amiről kiderült, hogy nem is tudták.
Olvasd el Frindt Julcsi ajánlóját itt!
Például, hogy ötször hat az harminc. Ki gondolta volna? Vagy hogy a bálna emlősállat, pedig!!! Vagy hogy hányszor verte vissza Lúdas Matyi Döbrögin a gonosz döbrögéseit. Mindennap valósággal elképedtek azon, hogy mennyi mindent nem tudnak, pedig azt hitték, hogy de. Illetve azon, hogy a nap végére már mennyi mindent megtudtak. Valósággal kigyúlt a fejükben egy lámpa! De legalábbis egy aprócska villanykörte.
Volt olyan szülő, aki úgy gondolta, hogy minek a gyerekek fejét felesleges, furcsa dolgokkal tömni. Mint például, amikor az osztály terráriumát berendezték, Mimi néni elmesélte nekik, hogy a csigák és a földigiliszták gyakran kétneműek. Azaz egyszerre hímek és nőstények, fiúk is, lányok is! Mert a természetben mindenféle előfordul, mondta Mimi néni, és hogy mi, emberek is a természet részei vagyunk. És hogy minden, ami a természetben előfordul... – itt kérdőn kinézett a szemüvege fölött az osztályra, és a gyerekek kórusban felelték:
Nagy Norbert illusztrációja– Az TERMÉSZETES!
– Igen, drága gyerekecskéim, az természetes! – erősítette meg Mimi néni azzal a csodaszép, sugárzó mosolyával. – Örülök, hogy tudjátok!
Még mit nem, morgolódott egy apuka, majd a gyerekek eltanulják ezeket a furcsaságokat, aztán jól összezavarodnak! Amikor a gyerekek ezt Vagánybagolytól később visszahallották – aki nemcsak kíváncsi volt, de valljuk be, kicsit szeretett pletykálni is, hát ki nem? –, lett nagy jókedv és kacagás, mert akkor, ezek szerint, rikkantották a gyerekek, ők is királykisasszonyokká, varangyos békává, gonosz boszorkává, varázslókká, sőt, kampókezű tengerésszé, sőtissimo Johnny Depp-pé válhatnak, csak azért, mert hallanak róluk!
– Hát ez óriási! – gondolták ekkor.
– Hihihi, hahaha, király udvarába! – énekelték ekkor.
Azért az ilyen apukák eléggé fafejűek, gondolta szomorúan Vagánybagoly, amikor a szülői értekezlet alatt az ablaknál hallgatózott (noha tudta, hogy az nem szép dolog). Ekkor eszébe jutott a saját apukája, aki szintén eléggé fafejű volt, a fafejével viszont szépen beleolvadt az erdőbe. Kicsit hiányzott neki az apukája, idősb Eduárd, de a fafejűsége, az nem hiányzott.
Talán emlékeztek, születésekor Vagánybagoly tőle kapta a jól csengő Eduárd nevet, hogy az ősi családi hagyományt ő vigye tovább, pedig a vak is láthatta – erről majd később –, hogy a kis Eduárd valójában lány! Mindegy, gondolta Vagánybagoly, most már van rendes, saját neve, amelyet a negyedik Ásoktól kapott még az előző évben, és amelyet azóta büszkén viselt.
És így már minden rendben volt.
Nagy Norbert illusztrációjaHanem hagyjuk is ezt, mert ott tartottunk, hogy az iskola kapujában mindnyájan érezték:
VALAMI NINCS RENDJÉN!
– csak még azt nem tudták, hogy mi...
Forgatták a fejüket, néztek ide, néztek oda, Biliboc Valentin még a mutatóujját is felemelte, annyira koncentrált, de csak nem jöttek rá, hogy mi nem stimmel.
– Valami nincs a helyén! – suttogta Hirlemon Bonifác.
– Valamit nem látunk, amit látni kéne! – kontrázott titokzatosan Varga Liza.
– De ha nem látjuk, akkor honnan tudjuk, hogy látni kéne? – kérdezte kicsit zavartan az Ifjú Plíz. – We can’t see what we can’t see – tette hozzá, mert ő volt az osztályban a legjobb angolos.
– Onnan, hogy itt szoktak lenni! – kiáltott fel hirtelen Nemhanemka, és az izgalomtól, szokás szerint, szinte kigyúltak a szeplők az arcán. – A medvék! Nincsenek itt a MEDVÉÉÉK!!!
