Itt a legendás Vagánybagoly folytatása!
Bán Zsófia ezúttal a Vagánybagoly második részével jelentkezik, melyben a harmadik Á-sok immár negyedik Á-sok lettek, minden más maradt a régiben! Nemhanemka, Hirlemon Bonifác, Biliboc Valentin, Hardtmuth Kohinóorika, Pikinglis, az Ifjú Plíz, Mimi néni és persze Vagánybagoly is visszatér, hogy újabb izgalmas kalandokkal szórakoztassa az olvasókat, és irányt mutasson nekünk emberségből. Olvasd el Frindt Julcsi ajánlóját!
A negyedik Á-sok tanévkezdésre gyűltek össze az iskola előtt, ahol hirtelen mindenkinek rossz érzése támad. Gondolkodnak, mi lehet ez a mindenkit átjáró, nehezen megfogalmazható érzés, ami veszélyt jelez, rossz dolgot sejtet. Egyszer csak Nemhanemka felkiált, hogy tudja a megfejtést, eltűntek a kapuból az iskola nevét is fémjelző kőmedvék. Az első kaland így adott, a negyedik Á-soknak meg kell találnia a csoportidentitásukat jelképező szobrokat, természetesen közös erővel.
Kattints ide és szerezd meg most!
Az első fejezet magában foglalja azt a két fontos vezérfonalat, amelyek átszövik a cselekmény egészét, és más-más oldalról mutatnak rá egyazon problémára. A Vagánybagoly világa előkelő helyre emeli az intuíció szerepét (azaz a tapasztalataink vagy velünk született tudásunk alapján gyorsan a tudatunkba kerülő gondolatokat), mint alapvető (és hasznos) emberi képességet. A történet főszereplői gyerekek, akiknek az analitikus gondolkodása még nem olyan fejlett, ezért többet támaszkodnak intuícióikra.
„Tényleg nem tudta hová tenni az egészet. Kicsit tartott is ettől a furcsa fiútól, ugyanakkor valahányszor meglátta, valami különös, megmagyarázhatatlan melegség öntötte el a szívét, mintha rokonok vagy legalábbis barátok lettek volna. Pedig még soha egy szót sem váltott vele.”
Természetesen lehet hibás egy intuíció is, hiszen automatikus válasz tapasztalatainkból összegyúrva, mely nem feltétlen helyes, így érdemes kritikával élni, mielőtt alkalmazzuk. Azonban a Vagánybagolyban megjelenő intuíción alapuló egyéni döntések mind válaszok egy társadalmilag elfogadott téves narratívára. Arra világítanak rá, hogy sok esetben természetünk szerint máshogy döntenénk, tudjuk, mi lenne a helyes viselkedés, de a társadalmi nyomás miatt inkább lemondunk erről, és betagozódunk a tömegbe. Bán Zsófia jó érzékkel mutat rá ilyen jelenségekre, mindezt nem didaktikusan, a mese eszközeivel, néhány – gyerekeket is érintő – aktuálpolitikai utalással.
Jól példázza ezt a könyvben az iskolai fotópályázat is, melyen a gyerekek közösen indulnak, de egyénileg készítenek fényképeket azonos kontextusban. Izgalmas végigkövetni, ki mit ragad meg alkotása tárgyaként ugyanabban a témában, és hogy az egyedi, eltérő művekből hogyan születik egy összefüggő, egységként is értelmezhető alkotás.
Az intuíció fontosságára való figyelemfelhívás és a diverz csoportok produktivitására való reflektálás is arra hívja fel az olvasó figyelmét, hogy bár sokszor nagy a társadalmi nyomás, nem muszáj egyetértenünk a többséggel (vagy a leghangosabb üzenettel), hiszen annak nem mindig van igaza. Ha mindenkit kritizálunk, elítélünk és kizárunk a társadalomból, aki „más”, éppen azt öljük ki a társadalomból, ami előreviszi. A kreativitást, sablonmentességet, az újító gondolkodást, vagyis: a haladást. Itt az ideje elfogadni: nincs olyan, hogy valaki „más”. Mindannyian különbözünk egészében, és mind hasonlítunk részben.
A Vagánybagoly köteteket felolvasásra, de önálló olvasásra is bátran ajánljuk hat év feletti olvasók számára, rövid mondatai és könnyen követhető történetei miatt.
Frindt Julcsi ajánlóját olvastad.
