Egy rendhagyó anyák napjára

Ajándékötletek egy anyától

Senkinek sem egyszerű ez az időszak, de apró örömszerzéssel meg lehet színesíteni ezt az ünnepet is. Éppen ezért fogadjátok szeretettel egy anyuka szubjektív, pagonyos válogatását arról, hogy ő minek örülne, illetve mivel készül örömet szerezni az anyukájának ezen a szép napon!

Ez a tavasz nagyon más, mint a többi. Lakás mélyéről szemléljük a természet ébredését, ablakból napozva gyűjtjük be a D-vitamint, és a nálunk hagyományos, kertben szétszórt húsvéti ajándékok felfedezése helyett, a négy fal közötti csokitojások keresgélése maradt csupán. Más az idei, mégis emlékezetes. 2020 tavaszát senki nem fogja elfelejteni, mert most sokkal jobban kell figyelnünk egymásra. Örömünkre, bánatunkra, hiányzó dolgokra és a vágyainkra. Biztos vagyok benne, hogy a közeledő anyák napja is sokkal érzékenyebb lesz idén. Van akinek azért, mert el van zárva idős édesanyjától, másoknak azért, mert össze vannak zárva vele. Van, akinek azért, mert a home office-os, távoktatásos, egész nap családot kiszolgálós üzemmódban kimerült anyává válik, vagy mert ebben a bizonytalan, sokszor nagyon félelmetesnek tűnő világban picurka gyereke van, netán éppen most várja első gyermekét.

01.jpgAmikor első gyermekemet vártam, illetve kicsi totyogósaimmal voltam 24 órában elfoglalva, a vágyaim is a gyerekeim körül forogtak. Az okozott örömet, ha valami nagyon szépet tudtam beszerezni a kölykeimnek. Már csak azért is, mert ilyenkor olyan dolgokat is megkívánhattam anyák napjára hivatkozva, ami egy szürke hétköznapon luxusnak számított. Hiába nőttek meg a gyerekeim időközben, máig szívesen befogadnék a lakásomba például egy ilyen szivárványt. Nagyszabású ajándék, de valahogy magában foglal mindent, amit egy szivárványnak tudnia kell. Ragyogó színeivel egyszerűen örömöt lop a szobába. Ha baba lenne a pocakomban, egy hintaszékből nézegetném, és ábrándoznék, hogy később milyen vidáman fogjuk múlatni vele az időt. Ha kicsi gyerkőcöm lenne, órákat szöszmötölnénk a fából készült szivárvány darabkáinak rakosgatásával, hadd fejlődjön az a kisember anyukája legnagyobb örömére.

02.jpgHasonlóan ábrándozós ajándék a Little Dutch Játszószőnyege pink és menta színben. Ez a pihe-puha babaszőnyeg, amin hullámok között ficánkoló halacskák, rákok, medúzák és kagylók vonják magukra a figyelmet, nemcsak a babusnak csodálatos, hanem a mellé kuporodó szülőnek is. Egy ilyen játszószőnyeges kuporgás intim szépségére 20 év múlva is elérzékenyülve gondolhatunk vissza.

03.jpgHa mégis ki szeretnénk szakadni a gyermekeink bűvöletéből, akkor is találhatunk nagyon csábító dolgokat a Pagonyban. Olyanokat, amiknek egy anyuka sem tud ellenállni. A Djeco noteszei, titkos naplói (Elodie, Lucille), de akár a titkos napló mágikus tollal (Fanny, Owen) kiegészítve is boldogságot okozhat. Mint ahogy az egy valamirevaló Djeco-terméknél lenni szokott, szemetgyönyörködtető a dizájn. A kicsi jegyzetfüzetek (cicák, unikornis, Martyna, Misa, Lucille, madarak) elmaradhatatlan kellékei egy női táskának; a titkos naplók remek befogadói lehetnek a kedvenc családi recepteknek vagy akár egy terápiás jellegű naplóírásnak is.

04.jpgHa valamikor, akkor anyák napján vágyakozhatunk a Kivibag trendi uzsonnás- vagy szendvicstáskái után. A különböző méretű, cipzáros, csatos, rengeteg féle színű, mintájú tasakok azon túl, hogy nagyon tetszetősek, rendkívül hasznosak is. Úgy tudsz uzsonnát csomagolni benne magadnak, hogy nem termelsz felesleges szemetet. A Kivibagek ugyanis moshatóak és újrahasznosíthatóak. Az egyetlen nehézség csupán az, hogy nagyon nehéz közülük választani. Keresd itt mindet!

05.jpgÉs ha már az evésnél vagyunk, maradjunk is ott. Sokszor kapom rajta az anyukákat itt a boltban, hogy előbújik belőlük a gyermeki én. Ahogy én, úgy szerintem sokan mások is örülnének egy olyan uzsonnás doboznak, amin egy barátságos medve, bagoly vagy róka néz ránk vissza. A doboz nemcsak jól néz ki, de hermetikusan zár is. Ráadásul belül négy rekeszre van osztva, így különböző ételeket is tudunk szállítani benne.

06.jpgElőbb-utóbb kiszabadulunk majd a szobafogságból. Ha pedig ez megtörténik, akkor nagyon sokat fogunk menni a szabad ég alatt. Akár kirándulunk, akár sportolunk, akár csak munkába megyünk, a legjobb útitársunk egy menő kulacs lehet. A 24 Bottles kulacsok vagy a keepcupok pedig hét nyelven beszélnek. Annyiféle van belőlük, mint kertben a virágok. Színesek, szépek, nagyon jó minőségűek. Egy nagy, gyorsan elhervadó csokor virágot kiváltani képes ajándék lehet, amitől tuti minden anyuka boldog lesz. Nézd, itt vannak!

Természetesen kedves apróságokat is adhatunk a virágcsokrok mellé. Eszméletlen szép, felnőtteken különösen jól mutató, vadonatúj, Djeco- s tetoválások érkeztek hozzánk, arany, kék és nyárias színekben pompázva. Nyilván ez utóbbi a bevállalósabb anyukáknak lehet ajándék opció, azoknak viszont nagyon.

Közeledik a nyár, az egyre forróbb napok. Ilyenkor praktikus és szépséges ajándék lehet egy rózsaszín Djeco legyező. Egy kánikulai napon csak elővesszük a kis helyet foglaló eszközt, és már enyhíthetünk is a forróságon. Ráadásul az a személy juthat róla mindig az eszünkbe, akitől ajándékba kaptuk.

Ugyan gyerekkönyvesbolt vagyunk, mégis vannak olyan gyöngyszemeink, amelyek tökéletesek lehetnek erre az alkalomra.

07.jpgSzimbolikus cukiság Az én anyukám című könyvecske, amelyben James Brown kedves versikéjét olvashatjuk Varró Dani fordításában, vagy az Én című könyvecske, amiben egy ellenállhatatlan mackó szeretetről szóló vallomását lapozhatjuk végig. Nem lehet nem a hatása alá kerülni. Akárcsak az Amikor az életemben először megszülettem című rajzokkal és kevés szöveggel mesélő könyvnek, amelyben egy nő megszületésétől az anyává válásig legfontosabb stációit örökítik meg a francia szerzők. Ez a könyv tele van humorral, ötlettel, költészettel, a végére pedig garantált a pityergés is. Elsősorban lányos anyukák figyelmébe ajánlom.

Közös emlék és jó móka lehet az Anyu és én – kreatív emlékkönyv, amelyben az anyukák a gyermekeikkel együtt összedolgozhatnak. Csupa olyan feladatot kapnak, ami mindenki számára szórakoztató lehet, sok-sok év múlva pedig élmény lesz újra lapozgatni.

08.jpgNe feledkezzünk meg a nagyikról sem! A Mindent tudó nagymama az újdonsült nagyszülőknek készült zsebkönyv, amiben összegyűjtve kaphatunk tippeket a szupernagyivá alakuláshoz. Hiszen nemcsak anyává, hanem nagymamává is válni kell. Az unokavárás csodás dolog. Remek elfoglaltságot adhat a Nagymama naplója - unokáimnak című könyv, ami vonalvezetéssel segíti az emlékek, a fontos történések lejegyzetelését. Adjunk könyvet mi az édesanyánknak, hogy aztán majd ő adhassa vissza a gyerekeinknek azzal a sok-sok értékes gondolattal, "befőzött" aprósággal, ami minden kinccsel felér.

a_macskaherceg_kilencedik_elete__-_copy_4.jpgAz én anyukám a szépen illusztrált, művészi mesekönyvekért rajong, így idén is azzal lepem meg. Nagy kedvencei Rofusz Kinga (Otthon) és Szegedi Katalin illusztrációi. Az ő rajzaik pedig mindig csodálatos mesékhez kapcsolódnak. A rajzaikat Gimesi Dóra és Máté Angi történeteihez kedvelem a legjobban (A macskaherceg kilencedik élete, Irijám és Jonibe).

Remélem tudtam segíteni! Boldog anyák napját mindenkinek!