Különleges újdonságok a Mórától

A miniszörnyektől Lukrécia papucsáig

Egy csokorba gyűjtöttünk a Móra Könyvkiadó érdekes és kalandos köteteit, az egészen kicsiknek szóló könyvektől a tizenéveseknek szánt történetekig. Olyan könyvek közül válogathatsz, mint Réz András filmkritikus első ifjúsági regénye, a Lukrécia papucsai, a Sárkány Akadémia kötetek, Csudi, a pacsirta történetei vagy éppen Zalka Csenge Virág csíki népmesék gyűjteménye. Olvass tovább!

3770996.jpegJátékos böngészők az egészen kicsiknek

A Bringára fel! című játékos képeskönyv lapjait böngészve a gyerekek nemcsak a keresés örömét élhetik át, hanem számos érdekességet is felfedezhetnek. A hét oldalpáron feltűnik minden, amit bringázás közben láthatnak a városban, a tóparton és az erdőben. Különböző állatokat, növényeket és tárgyakat ismerhetnek fel, és menet közben titkos cicás érméket is gyűjthetnek. A könyv leköti a figyelmet, fejleszti a koncentrációt és tanítja az érdeklődő gyerekeket.

A sorozat másik kötete a tanyát mutatja be; az ott élő állatokat, a kertben termesztett zöldésgeket, gyümölcsöket és a kerti munkához szükséges eszközöket. Ebben a könyvben is elrejtőzött pár titkos érme. Megtaláljátok őket együtt?

1-3 éves korig
Itt találod a könyveket!

3824713.jpegBrúnó bemutatja Budapestet

Buda, Pest és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára elkészült egy olyan szórakoztatóan informatív könyv, amiben Bartos Erika jól ismert karaktere, Brúnó kíséri végig a gyerekeket Budapesten.

Te mit néznél meg a fővárosban, ha csak néhány napod volna a városnézésre? A kötelezőket járnád végig vagy az eldugott érdekességeket keresnéd? Az építészmérnök végzettségű meseíró a Brúnó Budapesten-sorozat fejezeteiből készítette ezt az ünnepi kiadást, és megmutatja benne a kedvenc helyszíneit.

Láthatjátok belülről az Országházat, megismerhetitek a Milleniumi emlékmű szobrainak nevét és a Margitszigeti Víztorony történetét is.

3-6 éves korig
Ide kattints a könyvért!

csudi2_a_pacsirta_a_tel_megmenteseb1.jpegCsudi, a pacsirta 1-2.

Csudi nem átlagos kis erdeipacsirta-fióka: ő bizony megtanulta az emberek nyelvét, hogy megmentse az erdőt, ahol él! Ebben segítségére van sok érdekes erdei barát is. A Csudi a pacsirta - A lehetetlen csak egy szó című első könyvből a gyerekek megtanulhatják, miért ne ítéljenek a külsőségek alapján, hogyan bízhatnak önmagukban és miként tartsák meg a reményt.

A tél megmentése című kötetben pedig sok-sok fejezeten keresztül kalandozhatunk Csudival, hogy fény derüljön arra, miért nem érkezett még meg az erdőbe a tél. Csudi meséit minden nagyobb ovisnak és szülőnek ajánljuk a hosszú téli estéken kuckózós felolvasásokra.

3-8 éves korig
Csudi történeteit itt találod!

3824789.jpegMesetorna

Napjainkban sokkal többeknél és sokkal fiatalabb korban jelentkeznek olyan mozgásszervi elváltozások, melyek komoly negatív hatással lehetnek a gyerekek egész életére. Ezek a betegségek viszonylag könnyen orvosolhatók vagy megelőzhetők a megfelelő gyakorlatok elvégzésével. De ezeket egy kisgyereknek nem mindig könnyű vagy szórakoztató megcsinálni.

Ebben segít a Mesetorna című könyv, amiben két, egymástól távol eső téma talált egymásra. A mesék, a játék megkönnyítik a néha nehéz gyakorlatok elvégzését, szórakoztatóvá teszik a monoton, de fontos és szükséges ismétléseket. Ha macskaként, kismajomként, pingvingyerekként gondolunk magunkra, sokkal könnyebb elvégezni a gyakorlatokat, egyiket a másik után.

3 éves kortól
Kattints ide a könyvért!

3824745.jpegHétlábú paripák és jó boszorkányok

A Pagonyban mindenki szereti ajánlani Zalka Csenge Virág mesegyűjteményeit, mert egészen egyedi módon látja és láttatja más tájak és korok népmeséit. A Hétlábú paripák és jó boszorkányok című gyűjtés Csíkszentdomokos mesevilágából ad izgalmas válogatást.

Az eredeti történeteket az 1940-es években gyűjtötték Erdélyben, majd 2013-ban Estefia, Éjfélfia, Hajnalfia címmel váltak hozzáférhetővé, de elsősorban kutatók részére. Zalka Csenge Virág mostani válogatása azonban a szélesebb közönséghez szól, és ír a mesékhez kötődő ma ismert szokásokról is. Felolvasáshoz, idősebeknek pedig saját olvasásra is ajánljuk.

4-8 éves korig
Ide kattints a könyvért!

9793094_5.jpegMinden, amit a miniszörnyekről tudtál, hamis

Nem kell tőlük feltétlenül irtózni, sokkal jobb, ha inkább megpróbáljuk megismerni őket. Az olyan rovarok és más apró élőlények, mint a százlábúak, a méhek, a csótányok, az imádkozó sáskák vagy a ganajtúrók több érdekes tulajdonsággal rendelkeznek, mint gondolnád. Egy harmadik-negyedik osztályos gyerekkel együtt olvasva ez a könyv egyszerre informatív és szórakoztató.

Átforgatva a Minden, amit a miniszörnyekről tudtál, hamis című könyvet megtudhatjátok, mi igaz abból, amit ezekről az állatokról általában hallani. Hogy a csótány tényleg elpusztíthatatlan-e, vagy a százlábúnak száz lába van? Olyan fiatal természetbúvároknak ajánlott ez a könyv, akik szeretnék jobban megismerni a rovarok és bogarak világát.

5 éves kortól
Itt találod a könyvet!

3824716.jpegSzép álmokat! - Ötperces mesék

A mesélés segíti a nap lezárását és az ellazulást, hogy a gyerekek könnyedén beléphessenek az álmok világába. Ehhez azonban pihentető történetekre van szükség, amelyek felejthetetlen szereplőkkel, érzelmekkel és varázslatokkal teli kalandokkal szórakoztatnak.

Ebben a kötetben, melynek már a borítója is hívogató, nincsenek rémisztő vagy szomorú történetek. Az öt perc alatt elmesélhető kalandok főszereplői ravasz és mókás állatok, akik mulatságos kalandokba keverednek. Ha ezt a könyvet veszitek le a polcról, könnyebb lesz az elalvás és az álmok is nyugodtabbá válnak.

6 éves kortól
Az ötperces meséket itt találjátok!

3405613.jpegSárkány Akadémia 1-2.

Ha már túl vagytok a Zabaszauruszokon, és a Harry Potter első pár kötetét is elolvastátok, de a sárkány-rajongás egyre csak növekszik, akkor biztos, hogy a ti könyvetek lesz a Sárkány Akadémia sorozat.

Ez a fantasy-sorozat egy izgalmas, akciódús és varázslatos történet, az elismert ifjúsági szerző, Alastair Chisholm fiatalabbaknak szóló sorozatának első két kötete. A történetek közös pontja, hogy a cselekményt és a főszereplőket a pozitív élmények, a megerősítés, a biztatás és az elfogadás viszik előre.
A Sárkány Akadémia 1. részében Tomast ismerjük meg, akiről kiderül, hogy képes megidézni a rég elveszettnek hitt sárkányokat, ezért meghívást kap a Sárkány Akadémiára, hogy ott fejleszthesse tovább a képességeit. A Sárkány Akadémia 2. részének főszereplője Kiara, aki egész életében egyedül volt. Bár szintén bekerül az akadémiára, de az évek során olyan bizalmatlan lett másokkal szemben, hogy nagyon nehezére esik a beilleszkedés.

7-14 éves korig
Itt találod a könyvet!

fold_kerdesek_es_valaszok_300.jpegFöld - Kérdések és válaszok kíváncsi gyerekeknek

A 8 éves kortól ajánlott könyv tényleg szinte az összes fontos, a Földünkkel kapcsolatos kérdésre választ ad. A mókás rajzokkal illusztrált kötetben megtudhatjuk milyen forró a bolygónk belseje, és miért kell vigyáznunk rá. Melyek a világ legöregebb fái, és mi történik akkor, ha egy tehén pukizik.

A Föld című könyv felkészítés lehet a természettudományi órákra, a szülőknek pedig segíthet megmagyarázni néhány szokatlan kérdést is, például azt, hogy miért fúj a szél, és hová megy a pisi?

8 éves kortól
A kötetet itt tudod megrendelni!

3815357.jpegLukrécia papucsai

Réz András filmesztéta tudja, milyen a jó animációs film, ami egyaránt leköti a gyerekeket és a szülőket is. A Lukrécia papucsai is olyan, akár egy rajzfilm, pörgős, kalandos, és pillanatok alatt beszippant a világába. Réz András könnyedén és viccesen ír a leghétköznapibb dolgokról és a drámai történésekről egyaránt.

A Bukottak – 7 diák, akik megbuktak év végén természettudományból – és Lukrécia többszörösen világmegmentő kalandja aranyos, vicces és elbűvölő. És nemcsak a története miatt, hanem mert a sorok között is érezni, hogy az író megérti a gyerekeket és együttérez velük.

9 éves kortól
Itt találod a könyvet!

Kapcsolódó termékek