Amit eddig nem is sejtettünk

Olvass bele az elismert karikaturista első gyerekkönyvébe!

A gonosz törpekommandósok világuralmi terveinek csúf bukása egyetlen eseményteli csütörtök délután. Már a cím sem mindennapi, hát még a történet! Olvass bele a Zseblámpás könyvek legújabb részébe!

a_gonosz_torpekommandosok_borito_1000px.jpg
A gonosz törpekommandósok világuralmi terveinek csúf bukása egyetlen eseményteli csütörtök délután

Írta, rajzolta, (és egyszer majd kísérőzenét is komponál hozzá, amint jut rá ideje): Marabu


1. Rész

Amit eddig nem is sejtettünk

(Azok a tanulni vágyó olvasók, akiket a könyvekből csak a tanulság érdekel, ebből a könyvből csak ezt a részt olvassák el, a többit már nem fontos, ugyanis ami majd később jön, az úgyis csak mindenféle kaland meg akció, a tanulságot ide írtuk le, az elejére)

Tedd kosárba!

Előrelátóak? Na persze!

kepernyofoto-2021-07-29-161651.pngMarabu illusztrációjaSejtelmem sincs, hogy a messzi űrlények mit gondolnak az emberiségről, amikor néha szuper látcsöveiken át egy-egy pillantást vetnek a Földre. Elismerően csettintenek, hogy ejha? Vagy csak legyintenek, és keresnek maguknak érdekesebb néznivalót? Nem tudom. Azt tudom csak, hogy az emberiség mit gondol saját magáról. Leginkább azt, hogy mi emberek okosak, megfontoltak, precízek, előrelátóak vagyunk. Ezt gondoljuk. Na de mekkorát tévedünk!

Az emberiség sorsát ugyanis nem az előrelátó megfontoltság, hanem a véletlenek sora alakította.

Példák a véletlenekre

kepernyofoto-2021-07-29-161359.pngMarabu illusztrációjaPéldául a tűz felfedezése is véletlenek sorának köszönhető. Aznap (pár százezer évvel ezelőtt) véletlenül épp száraz kánikula volt, és nem nedves, esős nap. A villám véletlenül a kiszáradt szavannába csapott bele, és nem a sáros, mocsaras dagonyába. Donga-Bonga véletlenül éppen arrafelé sétált, és nem a dombok túloldalán. Donga-Bonga véletlenül kíváncsi természetű volt, ezért közelebb jött megtekinteni a sistergő, szikrázó lángokat. Egy kipattanó szikra véletlenül pont Donga-Bonga fűszoknyájára hullott, Donga-Bonga fűszoknyája tüzet fogott. Donga-Bonga hiába szaladgált visítozva föl-alá, azt tapasztalta, hogy a fűszoknyáján a tűz mindig jön vele.

– Nocsak – tűnődött el a jelenségen.

Így fedezte föl az emberiség véletlenül a tüzet.

Újabb fontos véletlenek

kepernyofoto-2021-07-29-161541.pngMarabu illusztrációjaAz is véletlen volt, hogy idén Lufi néni, a Lila Iskola tanító nénije éppen csütörtökre tűzte ki a jelmezes osztályfarsang dátumát. Délutánra. És még az is, hogy a gonosz törpekommandósok mindenre elszánt Főparancsnoka véletlenül SZINT N csütörtökre tűzte ki a Rettenetes Hatalomátvétel napját. Délutánra. Íme, újabb véletlenek, amik az emberiség további sorsára voltak hatással! Sőt, ezek a véletlenek még a gonosz törpekommandósok sorsát is befolyásolták, úgyhogy dupla volt a hatás.

Szóval, tessék: nem győzöm hangsúlyozni a véletlenek szerepét a történelmi folyamatokban.

Mindenki vegye komolyan a véletleneket!

Tudj meg többet a regényről itt!

Kapcsolódó termékek

Kapcsolódó cikkek

  • Cérna és Dugasz megmentik a világot!