Nagypapa szeretett mesélni...
A kórházban fekvő nagypapa élete utolsó napján meséli el kisunokájának az életét. Kéz a kézben ülnek, a fiúcska pedig figyelmesen hallgatja a sok kalandot és csínyt, amelyeken a nagypapa keresztülment. A végén a nagyapó így von mérleget: „Többnyire szerencsés ember voltam.” Mindig erővel telve vetette magát a hétköznapokba, soha nem hátrált meg a nehézségek elől, és valójában sosem érte igazán nagy baj. Nem volt számára túl magas fa, túl magányos vidék vagy túl mély tó... Olvass tovább, ismerd meg a könyvet!
Felnőttként elérte a háború, a nélkülözés és az erőszak időszaka is. Mégis családot alapított, házat épített, és végül nagyapává vált. Most visszatekintve elégedetten szemléli az életét.
A könyvnek azonban ez csak az egyik fele. Jutta Bauer akvarelljei új dimenziót adnak a történetnek: megmutatják azt a láthatatlan igazságot, amely a sorok mögött rejtőzik. Az olvasó már az első pillanattól láthatja, hogy ki az, aki végig óvó tekintettel kíséri a nagyapát. A kőből faragott angyalfigura, amely mellett a férfi nap mint nap közönyösen elsétál, egyszer csak életre kel: körvonalai lassan kirajzolódnak, és kísérő-védelmező angyalként lép nagypapa mellé, és elkíséri őt az élet minden állomásán. A nagyapa soha nem említi, de az olvasó számára egyértelmű, hogy a megelevenedett kőszobornak hatalmas része volt nagypapa életében.
Lapozz bele a könyvbe ide kattintva!
Ez az angyal mindig jelen van: teljes odaadással lép közbe, amikor baj közeleg. Megállítja a buszt, megszelídíti a harapós kutyát, alámerül a mély 
tóba. A náci időkben eltereli az SS-tiszt figyelmét, és a lövészárokban átölelve védi a fiatal katonát. A könyv végén, amikor a nagypapa békésen álomba szenderül, az angyala gyengéden megsimogatja, majd kilép a szobából az unokával együtt a napfényes, biztonságos világba. Innentől fogva őt fogja oltalmazni.
Jutta Bauer műve különleges és szívmelengető módon emelkedik ki a többi angyalos könyv közül. Az ő angyala nem giccses, hanem rendkívül emberi, humoros vonásaival ragadja meg az olvasót. Ő maga is átéli a nélkülözést, néha fáradt, meglepett, sőt van, amikor sír is. De mindig ott van benne az emberek iránti végtelen szeretet. Ez az angyal bizalmat ébreszt. Az olvasó egy kicsit reménytelibben teszi le a könyvet. Talán saját életére is hittel, 
kíváncsisággal és bizakodással tekint majd, várva, mit tartogat még számára a jövő.
Jutta Bauer szeretetteljes, humorral átszőtt és nagyszerűen illusztrált könyve a bizalom témáját is egyedi módon ragadja meg. Kortárs, őszinte, és nem szépíti el a történelmi valóságot sem – a náci időket például kikerülés nélkül ábrázolja. Bár a nagypapa betegsége és halála komoly téma, a könyv hangulata végig megőrzi alapvetően derűs és optimista tónusát. A szöveg és a képek harmóniája adják a mű varázsát: a szöveg visszafogott, sok teret enged a fantáziának, hogy az olvasó maga képzelhesse el a nagypapa élményekben gazdag életét.
A Nagypapa őrangyala megmutatja, hogyan válhat egy vallásos, lelki, spirituális meggyőződés irodalmi élménnyé. A haldokló nagypapát láthatatlan „biztonsági öv” veszi körül, amit ő egyszerűen „szerencsének” nevez – Jutta Bauer viszont egy életen át kísérő angyal alakjában formálja meg.
Jutta Bauer a kortárs német illusztráció egyik legfontosabb alakja volt, egy életvidám, a jelen problémáira érzékeny, a fiatalokat mentoráló, nyitott ember, aki nemrég hirtelen, tragikus balesetben meghalt. Éppen most, amikor magyarul is megjelent végre az egyik különleges képeskönyve, a Nagypapa őrangyala. Olvasd el szerkesztőnk, Győri Hanna cikkét, amelyben Jutta Bauer munkásságára emlékezik itt.
A kötetet Nádori Lídia fordította.
A könyv az Európai Unió támogatásával jelent meg.
