Mi ez a felhajtás az olvasás körül?
A Pagony Kiadónál tavaly hatalmas fába vágtuk a fejszénket – úgy döntöttünk, hogy régi vágyunkat beteljesítve a rengeteg külföldön látott, nagyon különleges, nagyon fontos könyv közül egy nagyobb adagot megmutatunk a közönségünknek, méghozzá jól kitalált koncepcióba rendezve, egy európai pályázattal megtámogatva. Ezek a könyvek – az Üveggolyó Könyvek – cseppet sem lógnak ki a Pagony kínálatából, hiszen a magyar szerzőinktől bőven jelennek meg hasonlóan művészi, kísérletező könyvek, csak éppen a támogatásnak köszönhetően most kisebb kockázattal próbálhatunk ki pár rég vágyott külföldi címet is.
Hogy miért Üveggolyó a könyvek összefoglaló neve? Mert az üveggolyó a világ kicsi mása, a távolság leképezése („ha megkapod, óriás leszel, csak hunyd le kis szemed...”). Színes, játékos, érdekes, fantáziálásra és megismerésre hív. Épp, mint ezek a könyvek, amelyeket nem az életkor, nem is a könyvek kialakítása köt össze, mint egy hagyományos sorozat esetében, hanem az a nyitottság, mélység, ami párosul a szöveg és a kép művészi színvonalával.
És ami a legfontosabb: a gyerekeknek, a gyerekek perspektívájában szólalnak meg ezek a képek-szövegek, nem akarják sem a gyerekeket, sem a szülőket nevelni, felvilágosítani, okítani. Inkább játszani hívnak, mint az üveggolyó – közös játékra, hogy belépjünk a könyvek terébe, a közelség és a távolság hintajátékába. Nagyon érdekes lépés ez: egyszerre lép az olvasással, mesével közelebb magához az ember, és lép el a saját világától, és jut közelebb a másik megismeréséhez. Mindegy, hogy Boribon vagy József Attila, hogy kétévesen vagy harminckét évesen tesszük meg – ugyanez történik, és milyen fontos lépés ez!
Amikor ugyanis elkezdünk olvasni egy kisgyereknek, vagyis amikor együtt olvasunk egy kisgyerekkel, rengeteg minden történik. A legeslegfontosabb: együtt vagyunk. Érdekes, és – nem vicc! – tudományos kísérletekkel is alátámasztott jelenség, hogy a meseolvasástól a felnőtt ugyanúgy megnyugszik, ellazul, mint a gyerek. (Nem teljesen mellékes tény: nagyon sok olyan felnőtt van, aki a maga kedvére – már – szinte soha nem olvas, nem ér rá, nem akar „semmit tenni”, de a gyerekének esténként igen. Számukra a gyerekirodalom a mindennapi találkozás az irodalommal. Tulajdonképpen valószínűleg a legtöbb ember, életkorra való tekintet nélkül, a gyerekirodalmon keresztül találkozik leggyakrabban a művészettel.) Ebben az együttlétben a felnőtt és a gyerek együtt teszi meg ezt a nagy, kalandos lépést (kicsit olyan, mint amikor Mary Poppins és a gyerekek beugranak a krétával rajzolt képbe), és ettől a lépéstől rengeteget kap.
Persze nem csak az a lényege a mesének, hogy együtt vagyunk benne. (De az a legfontosabb!) Olvasás-mesehallgatás közben csakúgy szikráznak az idegpályák, izzanak az agytekervények: elképzelünk mindent, a szavakból mentális képek lesznek, érzetek és érzelmek (sírunk, borzongunk, a gyerekek belekiabálnak a mesébe, hogy ne csináld, vagy ezt csináld!). Átmossuk az egész napos ingervihar és érzelmi stressz után a lelkünket és agyunkat, megéljük az örömöt, a bánatot, a dühöt. Erre való az irodalom – katharsis, megtisztulás. A saját és mások érzelmeit elfogadóbb embereket csinál belőlünk.
De itt nincs vége. Sokszor még másnap, harmadnap is beszélgetnek a gyerekek fejben a mesék hőseivel, átalakítják a történetet: fejlesztik a kognitív képességeiket, kritikai gondolkodásukat, elemzik a történteket.
Arról nem is beszélve, hogy majd az iskolában, az önálló olvasás tanulásakor mekkora előny lesz ezeknek a gyerekeknek, hogy „csak” az olvasás technikáját kell megtanulniuk. A szövegértés, a szókincs már jó alapokon nyugszik. A stabilan olvasó és jó szövegértéssel rendelkező gyerek információhoz, tudáshoz való hozzáférése pedig összehasonlíthatatlan jobb, mint a nehezebben olvasó társaié. Ebből is látszik, hogy nincs egyszerűbb (és valószínűleg olcsóbb) módja a társadalmi egyenlőtlenségből származó hátrányok csökkentésének, mint az olvasásra szoktatás.
De nehogy azt higgyük, hogy amikor megtanult olvasni egy gyerek, akkor el kell engedni a kezét! Egyrészt: felolvasni bármilyen idősen lehet, szabad és jó érzés. A közös olvasás ugyanolyan értékes közös idő, mint a kirándulás vagy a mozi vagy bármi egyéb. Ráadásul az olvasás mindig szociális tevékenység. Akkor igazán élvezetes, ha van kivel megbeszélni, továbbgondolni, megvitatni az olvasottakat. Az Üveggolyó Könyvek nagyobbaknak szóló kötetei, és a hozzájuk kapcsolódó színházi előadások éppen erre buzdítanak: csupa beszélgetésre hívó téma, kép, történet! Családban, közösségben.
Ne hagyjuk abba az olvasást és a beszélgetést – nem érdemes megfosztani magunkat ettől az emberi élménytől, ami annyit ad, és olyan keveset kér, igaz, valami olyat, amit ma nagyon nehezen adunk: a figyelmünket és a nyitottságunkat a másik felé.
Győri Hanna szerkesztő cikkét olvastad
Az Üveggolyó Könyvek az Európai Unió társfinanszírozásával jelennek meg.
