Fenyő D. György, Marék Veronika és a Pagony
Ezen a héten Fenyő D. György köszöntőjét olvashatod. Elmeséli, milyen szálak kötik a Pagonyhoz, honnan ismeri Kovács Eszter és Sárdi Dóra tulajdonosokat (sokkal fiatalabbak voltak, mikor találkoztak, mint gondolnád!), és azt is, mivel foglalatoskodtak Marék Veronikával a Könyvhéten.
Történet a nagy fáról, az égből leszálló asztalról és egy kicsiny pagony-kuckóról
Ha képzeletben egy derékszögű háromszöget rátennénk Budapest térképére, annak a hegyesebb sarka a Berzsenyi Gimnáziumnál lenne, annál az iskolánál, amelyben huszonegy évig tanítottam, amit nagyon szerettem, és ahol megismertem két nagyon tehetséges diákot, Kovács Esztert és Sárdi Dórit – persze sok-sok más kiváló gyerek között. A háromszög másik sarka a Radnóti Miklós utca egyik házánál lenne, ahol tizenöt éven át laktam, és amit igazán a sajátomnak éreztem. A derékszög pedig a Pozsonyi út és a Radnóti Miklós utca sarkánál lenne, a Pozsonyi Pagonynál.
A megnyitón már ott voltam, és éreztem, hogy valami fontos történik: megnyílt Magyarországon az első gyerekkönyvesbolt! Aztán egy évvel később, 2002 őszén a Pagony tulajdonosai megkérdezték, nem lenne-e kedvem gyerekfoglalkozásokat tartani náluk. Hát hogy ne lett volna! Már csak azért is, mert akkor jöttem el az Berzsenyiből, és – mivel annyira szerettem ott lenni – két évig nem helyezkedtem el sehol. Havonta két mesét mondtam a kicsiknek, egyszer olvasóklubot tartottam alsósoknak, és szintén havonta egyszer versíró foglalkozást szintén alsósoknak.
A bolt gyönyörű volt, amilyen kicsike, annyira sok minden elfért benne. Így a beugróban volt egy hatalmas nagy fa, aminek a törzsére leültem, megkérdeztem a gyerekeket, miről meséljek nekik, aztán belevágtam. A fára rá lehetett feküdni, az aljába be lehetett mászni, és bárhová lehetett feküdni abban a kis, mégis védett, biztonságos és szép kuckóban.
A legnagyobb csoda az asztal volt, ami a plafonon lógott, és kötéllel, csigákkal le lehetett ereszteni. Eköré telepedtünk le a nagyobbakkal, harmadik-negyedik-ötödikes gyerekekkel, olvastunk el és beszéltünk meg különböző könyveket, frisseket, érdekeseket, gyerekeknek szólókat. Meg verset írtunk, és hoztam a példákat és a feladatokat, ők meg nagy lelkesen alkottak. A mesemondáson mindig változott a csoport, a nagyobbak viszont rendszeresen, kitartóan jártak. Andris, Lili, Andris, Zsófi, Lonka, Iván, Zalán – ők alkották a törzsgárdát, és bár gyakran bekapcsolódott még ez és az, de ők másfél éven át kitartottak.
A Pagonyban ismertem meg személyesen Marék Veronikát is, aki a Pagony kiadó első szerzője volt. A Könyvhéten volt egy sátrunk a Liszt Ferenc téren, mi ketten ültünk ott Veronikával, ő dedikálta a könyvét, és rajzolt az arra járókkal, én mesét mondtam nekik. Talán a Jó éjszakát, Annapanni! volt az első kötet, amit a pagonyos újrafelfedezés során kiadtak, mindenesetre izgalmas volt együtt üldögélni azzal a szerzővel, akinek a könyveit magam is gyerekként annyira szerettem.
Tartottam még néhány – úgy rémlik, izgalmas – könyvbemutatót ott, a kicsiny Pagony-kuckóban; beszélgettünk A sötétben látó tündérről Bagossy Lászlóval és Pogány Judittal, A pecsenyehattyú és más mesékről Parti Nagy Lajossal, de az az intenzív korszak, hogy minden héten egy délutánt a Pagonyban töltöttem, 2004 őszén lezárult. A kapcsolat, sőt, mondhatni, a barátság megmaradt, és néhány éve, amikor a Pagonynak szerzője lettem, más dimenziót kapott. De néha még ma is, automatikusan, Pozsonyi Pagonyt mondok, és sokszor látom magam előtt a kicsiny pagony-kuckót a nagy fával és az égből leszálló asztallal.
2003-ban jelent meg Marék Veronika Jó éjszakát, Annipanni című mesekönyve. Eheti fókuszkönyvünk ez a mára már klasszikus kötet.
