A régi hinta, Manósapók
Ismerd meg Rutkai Bori varázslatos, karácsonyváró mesekönyvét, a Mandulka és a Karácsonyvárt! Készülj együtt a manókkal az ünnepekre! Olvasd el, hogyan kezdődik a mesefüzér!
A régi hinta
Nyik-nyek, nyik-nyek, nyikorgott a kerti hinta. Mandulka elgondolkozva hajtotta magát. Néha olyan magasra felrepült, hogy túllátott a kőkerítésen, és így föl-le repdesve gyönyörködött az ôszi tájban. A nap éppen a Tyűha-hegy és a Hűha-hegy közötti völgy végében búcsúzkodott, arany- és barackszín felhők kísérték esti útjára.
Ha éppen akkor mi is arra járunk, azt látjuk, hogy egy ágasbogas diófán egy kipirult arcú manóanyó hintázik. Ezt a diófát is manónyi méretben képzeljétek el, akkora diókkal, mint egy-egy borsszem. Az apró diók már mind lepotyogtak. Mandulka egész délután gereblyézte, szedegette őket, majd végül kosarakban hordta fel a termést a padlásra. Nemrég fejezte be a kerti munkát, és most pihenésképpen felült a régi hintára, ami gyerekkora óta ott lengedezett az egyik erős ágon.
Tedd kosárba!
Ahogy nőtt a fa, a hinta is egyre magasabbra került, persze Mandulka is növögetett, de most már azért kellett egy kicsit pipiskednie ahhoz, hogy fel tudjon rá kapaszkodni.
Hogy hány éves volt Mandulka? Azt talán ő maga sem tudta. A manóknál ez már csak ilyen. Lehetnek akár több száz évesek, mégis úgy ugrándoznak, mint a mezei szöcskék, fürgén rohangásznak, mint a gyíkok, és általában ugyanúgy szeretnek játszani, táncolni, és ahogy látjátok, hintázni is, mint a manógyerekek.
Már egészen beesteledett, és ő még mindig kint nyekergett a hintán, elábrándozva.
Úgy érezte, mintha egy hatalmas, sötétkék dióban lengene egy végtelen nagy fa ágán a csillagerdőben. Eszébe jutott egy gyerekkori téli este, amit a Karácsonyvárban töltött. Az a vár nem hasonlított semmilyen más palotára, nem voltak zordon bástyái, sem zászlókat lengető, szélkakasokat forgató tornyai. Először úgy tűnt, mintha ezüstfehér, csillogó hókristályokból épültek volna a falai, aztán lassan kiszínesedett, mint egy jégkocka, ami magába szívja a szörp színét. Színes függönyök keretezték a díszes ablakokat, árkádos erkélyek és szivárványosan csillogó hógömbkupolák rajzolódtak ki rajta. Mindennap más és más mese sejlett fel ablakai mögött, és karácsony napján kipattant az ajtaja is. Mandulka visszaemlékezett arra az elvarázsolt estére, amikor a meseszobákat végigjárva belátott a Karácsonyvár titkaiba.
Talán ott kezdődött minden. Azóta gyűjti, szedegeti ő is a meséket úton-útfélen, mint más manók a csipkebogyót vagy a málnát. Nem olyan csilivili meséket persze, amik hétfejű sárkányokról, gonosz boszorkákról vagy bűbájos hercegnőkről szólnak. Csak egyszerű, hétköznapi történeteket, amikkel jól be lehetett fűteni a szívben lévő kis kályhába. Kellett is egy kis melegség, hiszen közeledett a tél. És hogy a fejek se fázzanak, Mandulka színes sapkákat horgolt a manóbarátoknak mesélés közben.
Olvasd el a kötetről szóló ajánlónkat is!
Manósapók
Pókfüttyfalva északi csücskében, a Bableves utca 7.-ben lakott Mandulka egy gombafedeles házikóban.
Ha egyszer el szeretnétek kirándulni arra, akkor a Nagykobak-hegy után forduljatok jobbra a Sziklabütyök irányába, aztán végig a Sóska-patak partján menjetek el, egészen a Pöfiig. A Pöfi egy alvó vulkán, békésen szunyókál, csak néha álmában pöfög egy kicsit. Ha már arra jártok, érdemes felmenni a hűha-hegyi kilátóba. Onnan nézve olyan ez a vidék, mint egy végtelenbe nyúló, hepehupás, kockás ágytakaró.
Mandulka, mintha a tájat horgolta volna meg, hegy, domb és bucka alakú sapkákat készített. Ahogy beköszöntött az esős idő, és nem kellett naponta locsolnia a kertet, több ideje maradt a fonalaira. Kiült a verandára, és belehorgolta az őszi napfény melegét és a kert színeit a sapkákba.
Délutánonként Borsó és Tóbiás, a két manógyerek jött hozzá látogatóba, ilyenkor együtt főzőcskéztek, játszottak a kertben vagy a faluszéli erdőben kószáltak.
Közeledett a tél. A Hűha-hegy felől érkező hideg szél gesztenyéket és tobozokat pörgetett az erdei ösvényen. Milyen jó kis manókalapok lehetnének ezek!
Mandulka otthon barna és zöld fonalat vett elő, hogy Borsónak horgoljon egy gesztenyesapit, Tóbiásnak meg egy tobozsityakot. A gyerekek kitalálták, hogy ők addig karácsonyi mézeskalácsot fognak készíteni.
– Gyertek utánam! – szólt Mandulka, és a gombolyagok engedelmesen követték, mint a pórázra kötött kiskutyák. A manótesók a fonalakat utánozva ugrabugráltak utána a konyhába. Az asztalhoz ülve a mézeskalács-szaggatók között válogattak, és sok olyan furcsa formát találtak, amiknek sehogyan sem volt közük a karácsonyhoz. Volt elefántos, kishajós, tevés, még pálmafás is. Mandulka ezeket nyáron használta, amikor vakációra indult, és lekváros aprósüteményeket készített az útra.
Borsó és Tóbiás elkezdtek játszani, bábozni a szaggatókkal, elindították a kishajót a gyúródeszka-tengeren... és a hajóval együtt útra kelt az első mese is.
Itt rendelheted meg a mesekönyvet és az azonos című, fonogram-díjas karácsonyi lemezt!
Hallgass bele a Rutkai Bori Banda karácsonyi dalaiba itt!
