A 666-os csatorna

Olvass bele a János vitéz-kód című új Abszolút könyvbe!

Mi köze egymáshoz a mateknak és az irodalomnak? Hogy kerül egy plusz szereplő a János vitézbe? Megannyi kérdés, amikre mind választ kaptok Szabó Borbála legújabb regényében, A János vitéz-kódban. Azok a gyerekek, akiket eddig untattak a kötelező olvasmányok, most biztosan másként fognak rájuk tekinteni! Egy igazán mai, hihetetlenül vicces és kalandos sztori, az Abszolút könyvek legújabb tagja.

9. fejezet - A 666-os csatorna a_janos_vitez-kod_borito_300px.jpg

A tévé képernyőjén erősen sminkelt, csinos lány jelent meg mikrofonnal a kezében. Igyekezett túlkiabálni az iskolai hangzavart.
– Szép reggelt kívánok a kedves nézőknek, szervusz, Gábor, a stúdióban! – harsogta a kamerába. – Faragó Fanni vagyok a Hatszázhatvanhatos csatornától, és a Petőfi Sándor általános Iskola és óvoda épületéből jelentkezem. Ahogy itt körbenézek, a színes falakról aranyos gyerekrajzok, számegyenesek, papírból kivágott – mik ezek? – nem is tudom, napocskák, holdacskák pillantanak le rám. Pedig még három nap sem telt el azóta, hogy súlyos tragédia rázta meg e boldog, színes falakat. Nehéz most megszólalni, kedves nézőink!
Megremegtette rúzsos száját, és úgy tett, mintha nehéz lenne neki. De aztán mégis sikerült.
– Ebből az iskolából hétfőn egy tanuló nyomtalanul eltűnt. Az ötödikes Turchányi Albert napja átlagosan kezdődött: felkelt, iskolába ment, tanult, játszott a pajtásaival, megette az uzsonnáját, majd nem tért haza soha többé. Vajon mi történt vele? Hová indulhatott ahelyett, hogy szerető családja körébe tért volna haza? Vajon mi vezette: kétségbeesés, lázadás, netán bűncselekmény? És még fel sem ocsúdhatott az ország a megdöbbenésből, máris jött a még hihetetlenebb új hír… Nos, az ember beleborzong, kedves nézőink, olyan kísérteties az egész, de úgy tűnik, egy több száz éves irodalmi műalkotásban, méghozzá a János vitézben találták meg a pár napja eltűnt kisfiút!
Jól hallották, egy könyvben találták meg! A jelenséget felfedező irodalomtörténész, dr. Kucsor Klára, az ELTE BTK irodalomtudományi intézetének professzora arra is rámutatott, hogy nem csupán a mű egy-egy példányában történt meg a különös változás, hanem sajnos a mű összes kiadását érinti a jelenség: azaz önök akármelyik János vitéz-kötetet leveszik most a polcról, abban az ismerős szereplők, Jancsi, Iluska, a Mostoha, a Francia király és a haramiák mellett immár Turchányi Albert ötödik osztályos tanuló is szereplője a halhatatlan műnek. A gyermek szülei érthető okokból egyelőre nem kívántak nyilatkozni, de itt van velünk a rendőrség képviseletében Révész Ferenc főhadnagy, most hozzá fordulok.
Merev tartású egyenruhás alak lépett be a képbe. A tévénézők talán nem ismerik, de mi, olvasók, már találkoztunk vele: éppen ő az a rendőr, aki a kihallgatásokat vezette Berti ügyében, és akinek éppen mostanában kezdett elege lenni ebből az egész felhajtásból. Nem kedvelte ezeket a tévés szerepléseket, az ilyesmi megterhelőbb volt számára bármilyen komplikált nyomozati munkánál. Most is leizzadt egy pillanat alatt.
– Főhadnagy úr, itt van velünk! – emlékeztette Faragó Fanni a rendőrt, aki ezt láthatóan szerette volna elfelejteni.
– Igen. Hogyne, természetesen. Jó reggelt kívánok a kedves nézőknek! – mondta a főhadnagy, és bátran szembenézett az ellenséges mikrofonnal.
– Ön egyetért azzal, hogy meglehetősen furán hangzik, hogy egy ma élő embert egy több száz éves irodalmi műalkotásban látunk viszont?
– Elnézést, hogy ki kell javítanom, de inkább: „olvasunk viszont”. Elvégre csupán a személyleírás, a ruházat, illetve természetesen a név alapján valószínűsíthető, hogy T. Albert eltűnt kiskorúról van szó az irodalmi műben.
Fanni nem szerette, ha kijavítják. Mosolya ettől enyhe vérszomjas árnyalatot kapott.
– Na jó, de azért ez ön szerint is eléggé kirívó eset, nem? Vagy gyakran találkozik irodalmi művekbe szorult gyerekekkel a munkája során?
– Nem, természetesen ritkán. Ez teljesen példátlan eset.
– Igen, erre mondtam én az előbb, hogy fura. Hol látták utoljára Albertet?
– Az iskolai könyvtárban, délután négy óra magasságában.
– Hagyott-e maga után bármilyen nyomot a kis szökevény, ami seg.thet a keresésben?
– Nos, erről a nyomozás hatékonysága érdekében egyelőre nem adhatok tájékoztatást.
– Naaa, rendőr úr! – nyávogott Fanni, és a műszempilláit rezegtette. – Áruljon el legalább csak egy iciripiciri nyomot a nézőknek!
Révész Ferenc zavarba jött. Ritkán fordult elő, hogy hatósági személyével szemben ilyen jellegű fegyvert vetettek volna be, mint a szempillarezgetés. Nem volt felkészülve rá, ezért véletlenül mégis kiadta az információt.
– Amíg a János vitézt olvasta, állítólag valamit firkálgatott. De azt nem tudjuk, mit írhatott, nem találtuk nyomát semmilyen üzenetnek vagy búcsúlevélnek.
– Ó, ez az a nyom, amiről nem adhatott tájékoztatást?
– Igen. De most mégis kiadtam – zavarodott össze teljesen a rendőr.
– Jaj, de nagylelkű, köszönjük! És esetleg ahhoz is adna nekünk valami támpontot, hogy a műnek pontosan mely helyein található meg Albert?
– Egyelőre úgy tűnik, hogy a harmadik felvonás környékén mozog, de jól láthatóan halad előre.
– Ének! – kiáltott fel Fanni diadalmasan. – Már elnézést, hogy kijavítom, de a költeményekben énekek vannak, nem felvonások. És nem is félidők, mint a focimeccseken.
– Bocsánat, nem ez a szakterületem – izzadt a rendőr. – Mindenesetre mindenkit megnyugtathatok, hogy irodalmi szakértőink folyamatosan figyelik az eltűnt személy mozgását, és mindenről tájékoztatjuk a hatóságokat. Szeretnénk arra kérni a lakosságot is, hogy aki teheti, olvassa újra a János vitézt, és kövesse az események alakulását.
– Még egy utolsó kérdés: ön már újraolvasta a János vitézt?
Révész Ferenc lesütötte a szemét.
– Sajnálatos módon még nem volt rá időm. De este nekiveselkedem.

Tedd kosárba most!

Kapcsolódó cikkek

  • Ha ilyen lenne a magyar, többet olvasnék!