Dinók és gyerekek

Interjúnk Kőszeghy Csillával

Péntekre ellepik a Pagonyt a dinók. Megérkezik a Két kis dinó folytatása, amit már olyan sokan keresnek a boltban, és Lila Prap Dinók?! című könyve, amiből tudományos ismereteket szerezhetünk a dinók életéről és törzsfejlődéséről - persze a rá jellemző szórakoztató formában. A boltban és a weben is érdekes cikkek, játékok és akciók várnak téged dinó témában.

Trikó és Nyamm ugyanis megérkeztek Budapestre és barátságot kötnek egy kisfiúval, Matyival. Megismerik a várost és mai életünk fő kiegészítőit, úgy is mint fagyi, gumicukor, villamos és tévé. Iskolába is elkezdenek járni, és közben kisebb-nagyobb kalandokba keverednek, míg végül egy öreg balatoni vulkán kráterénél kötnek ki.

A kötet illusztrátorát, Kőszeghy Csillát kérdeztük a munkájáról.

- A Két kis dinó már ismerős terep volt. Az új könyv rajzaiban még több a humor, mint az elsőben. Neked könnyebb volt az ismerős világba belehelyezkedni?

- Igen, már sokkal könnyebb, ha ki vannak dolgozva a karakterek, a jellemvonások, stílus és helyszínek. Persze ebben a részben is sok új szereplő és helyszín tűnt fel.

- Ebben a kötetben főszerepe van két gyereknek is. Milyen karakterek szerinted Matyi és Zizi?

- Matyit egy igazi "okostojás" kisfiúnak képzeltem el, aki végtelenül jóindulatú és hűséges a barátaihoz, megvédi őket az ellenségtől, pedig ott lenne a lehetősége a hencegésre. Zizi, a mindenlében kislány, mindig fülig ér a szája, és egy kis energiabomba. Szerintem nagyon jó gyerekkarakterek voltak a könyvben, volt olyan, akit igazi személy alapján mintáztam meg, például a Dömper figuráját.

matyi.jpg

- Nagyon jó képek vannak Budapestről: a kicsi dinók mögött azért látszik a nagy város. Hogy oldottad meg a kicsi és a nagy problémáját?

- Egyrészt azokat a helyszíneket, járműveket választottam, amiket nap mint nap látok, vagy utazok azokon a járműveken. Volt amit légi felvételek, fotók alapján készítettem el. A dinókat gyakran előtérbe helyeztem, és messzebb, madártávlatban, vagy háttérbe illesztve tettem bele a város képeit. Emlékszem, hogy vettem egy zacskó gumicukrot is, hogy részleteiben meg tudjam rajzolni, hozzájuk próbáltam arányosítani a dinókat. Utána megettük a modellt, mint a Picasso kalandjaiban Picasso az almát:).

dino_oroszlan.jpg

- A műanyagdinók igazi létező dinókból készültek?

- Igen, őket egy boltban kapható kollekció ihlette. Tényleg sok neonszínű, kitalált dinót árulnak, valószínűleg nem sok közük van az eredetikhez.

dinok2_2.jpg- Voltál dinós múzeumban, ahol igazi dinócsontvázak vannak?

- Igen, voltam a londoni Természettudományi Múzeumban, ahol fel van építve egy hatalmas tirex, ami mozog és ordít is. Félelmetesnek néz ki, csak a fogai 15 cm hosszúak. Ugyanitt láthatók dinótojások és csontvázak is óriási mennyiségben. Most van egy dinókert nevű kiállítás a Magyar Természettudományi Múzeum kertjében is, aminek a dinóit szobrászművészek készítettek. A dinókutatásban egyébként fontos szerepet játszottak a gyerekek, sok leletet ők találtak meg, sőt, az első teljes csontvázat egy Mary Anning nevű 12 éves angol kislány találta meg a tengerparton a XIX. század elején. Ma ő a szülővárosának leghíresebb tagja, egy napot is elneveztek róla, amikor megemlékeznek róla és ünnepelik. Gyönyörű könyveket készítettek az emlékére.

- Milyen technikával készültek a képek?

- Krétaceruzával készítettem a kontúrokat, szénnel a textúrákat, majd a számítógép segítségével raktam őket össze és színeztem ki.  A szén és kréta felületek szerintem jól illenek a témához, oldják a számítógép gépiesebb színkitöltő hatását.

Kapcsolódó termékek