Anyu mostanában gyakran hallott kaparászást az előszoba felől: hol a cipősszekrény mögül, hol a táskák meg a szét-

hagyott pulcsik közül.

– Ti nem halljátok? – kérdezte a gyerekeket.

De hiába hívta be a kertből Andrist és Julit, ők nem hallottak semmit.

– Csinálj valamit! – kérte aput.

Apu hagyta az olvasást, és utánanézett a kaparászásnak. Ő sem talált semmit. Pedig még a cipősszekrényt is kihúzta,

a földön heverő táskákat, pulcsikat is a fogasra akasztotta. Hiába! Semmi, de semmi. Így aztán anyu megnyugodott, és tovább főzte az ebédet. Andris és Juli visszaszaladt a kertbe a homokozóhoz, apu pedig visszahuppant a kanapéra a könyvével. Ám alig telt el néhány perc, anyu megint fülelni kezdett.

– Megint hallom! – szólt oda apunak. – Kérlek, csinálj valamit!

Így hát apu megint hagyta a könyvét, megint pakolászott, majd megint megrázta a fejét.

– Semmi.

Anyu még háromszor hallotta a kaparászást, apu pedig háromszor csukta be a könyvet, kelt fel a kanapéról, és pakolta át az előszobát – de hiába. Közben Andris és Juli a kertben nyomoztak, hogy vajon mi vagy ki kaparászhat. A homokozóban túrtak, a kisházban keresgéltek, kotorásztak, és amikor megunták, átkukucskáltak a szomszédba. Cecília, a macska

épp ott sütkérezett a nyugágyban.

– Cecília! – kiáltott neki Juli. – Gyere, Ceci cica!

– Cic-cic! – hívogatta Andris is.

Cecília egy darabig még úgy tett, mintha nem hallaná a gyerekeket, de aztán nyújtózott egy nagyot, alaposan meg-

mosakodott, és kiugrott a nyugágyból. Megkereste a lyukat a kerítésen, és átbújt Juliék kertjébe.

Először Juli lábához

dörgölőzött, aztán Andriséhoz. Andris az ölébe vette, úgy simogatta, Cecília pedig elégedetten dorombolt.

– Most add ide nekem is! – szólt Juli, de mivel Andris úgy tett, mintha meg sem hallotta volna, Juli beszaladt a házba.

– Én is simogatni akarom a cicát, de Andris nem adja oda!

Anyu most nem törődött Juli óbégatásával, mert el volt foglalva az ebéddel, meg azzal a nyugtalanító kaparászással. Apu viszont ledobta a könyvét, felpattant a kanapéról, és kiszaladt a kertbe. Cecília tudta, hogy apu nem szereti őt, így amint meglátta, hogy apu feléje viharzik, kiugrott Andris öléből, és már majdnem odébb állt, amikor apu felkapta, és elindult vele a ház felé. Andris és Juli csodálkozva követték. El sem tudták képzelni, mit akarhat a cicától. De amikor apu letette a macskát az előszoba közepére, a gyerekeket pedig az ajtó másik oldalára terelte, megértették, mi történik. Apu azt akarja, hogy Cecília keresse meg, kicsoda-micsoda kaparászik náluk.

Sokáig nem történt semmi. Apu a kanapén olvasott, anyu kevergetett-kavargatott, Andris a legóval játszott, Juli pedig

rajzolgatott. Ám egyszer csak:

– I-i-i-iiii! – jött az előszoba felől. – I-i-i-iiii!

Mindenki az ajtóhoz futott. És akkor meglátták a kaparászóst. Egy egér állt a sarokban, szemben Cecíliával.

– Ááááá! – sikított anyu.

– I-i-i-iiii! – kiabált az egér.

– Nyau – nyávogott nagyot Cecília, majd az egeret jobbról is, balról is megpofozgatta.

– Ki fél jobban, az egér vagy anyu? – nevetett apu, de akkor Juli elsírta magát.

– Szegény egérke!

– Csinálj valamit, apu! – kérte Andris, Juli és anyu egyszerre.

Így hát apu kilépett az előszobába, újra megfogta Cecíliát, és kitette a kertbe. Aztán pedig csinált egy olyan egérfogót, amitől nem ijed meg az egérke.