"Nem szabad gondolkoznod... Érezned kell!"

Részlet a Kepler62-ből

A Föld erőforrásai fogytán vannak, egyre kevesebb embernek jut élelem és lakóhely. Az emberiség küldetést szervez: a KEPLER62 bolygórendszerben találtak egy a Földhöz hasonló, lakható égitestet. De vajon mi köze ennek a Kepler62 számítógépes játékhoz, amit állítólag senki sem tud végigjátszani? Ari és Joni, ez a mindenre elszánt testvérpár megszerzi egy játékot, ami beszippantja a fiúkat... Vajon álomvilágba vagy rémisztő lázálomba vezet az út az utolsó utáni szinten? Timo Parvela a finn ifjúsági irodalom legnépszerűbb szerzője, számos könyve jelent már meg magyarul is... Most a Kepler62-be olvashatsz bele!

49. óra

Ari és Joni folyamatosan játszott. Az eltelt két nap során felváltva aludtak, és azt ették, amit a konyhaszekrényben találtak, főleg kukoricapelyhet.
A szemük égett, a karjuk sajgott. Ari mindkét hüvelykujján vízhólyag nőtt, de nem törődött vele.
A játék eleinte egyáltalán nem tűnt különlegesnek, csak a szokásos lövöldözős csihi-puhi. Ari és Joni felváltva játszott ugyanazzal a figurával. Egy kalevalai finn harcost választottak maguknak karakternek, Tierát. A feladatok egyszerűek voltak, jutalomként pedig még több fegyvert, még több varázsigét és egyebet kaptak, ahogy más játékokban is.
Az elején a pályák meglepően könnyűek voltak, a fiúk csodálkoztak is, hogyan állíthatta bárki, hogy ez a világ legnehezebb játéka. Az ötös szinten kaptak egy protonágyút, aminek, úgy látszott, semmi sem képes ellenállni.
A tizedik szintnél valami más lett. Mintha a két fiút beszippantotta volna a játék. Megváltozott a játék jellege is, ettől kezdve nem az volt a lényeg, mint máskor, hogy hogyan jutnak el az utolsó, legnehezebb ellenfélig. A játék egyfajta felfedezőúttá alakult át.
Arit egyre erősebben kerítette hatalmába egy furcsa érzés: hogy nincs egyedül. Mintha egy érzékeny és törékeny lény is ott lett volna mellette, akire vigyáznia kell. A kanapén fekvő Jonira pillantott. Az öccse mélyen aludt, mégis, mintha jelen lett volna a játékban. Az érzés egyszerre volt izgalmas és félelmetes.

keplerreszlet1.jpg

78. óra

99. szint. Ari és Joni zsákutcába jutott, ahogy állítólag mindenki más is. Joni csetelt a problémáról a többi játékossal. Senki sem találta a kiutat, annak ellenére sem, hogy milliók törték rajta a fejüket a világ minden táján.
Egy norvég user, Halfman-halfbiscuit05 azt állította, hogy már közel jár a megoldáshoz, de nem volt hajlandó megosztani senkivel, hogy mire jött rá. A képernyő szinte teljesen fekete volt. Valahol a sötétben ott rejlett a barlang bejárata, odabent pedig egy félelmetes lény lapult, amivel sehogy sem boldogultak. A két fiúnak egyszer sem sikerült a bejáratnál beljebb jutnia, mert az a valami hirtelen mindig ott termett, és lecsapott. Sejtelmük sem volt róla, mi az, vagy mivel lehetne felvenni ellene a harcot. Ari és Joni sorban kipróbálták a legjobb fegyvereiket a plazmapuskától a lézervetőig.
A 99. szint. Már csak egy próbálkozási lehetőségük maradt. Egyetlenegy. Utána a játék bezárul. Állítólag így járt az összes játékos. Joni mindenkitől azt hallotta, hogy a Kepler62 blokkolja önmagát, ha az utolsó próbálkozás is sikertelen marad. Ez történt a világ minden pontján. Az utolsó próbálkozás után a képernyő elsötétült. Nem lehetett elölről kezdeni a játékot, még akkor sem, ha valaki újra megvette, mert a program felismerte a játékost, és nem engedte belépni.
Az utolsó próbálkozás! Ari csüggedten nézett végig a fegyverkészletükön. Már csak a tőrt nem próbálták ki. Jelentéktelen fegyver, mindjárt a játék elején kapták. Egy tőr. Még egy nyomorult barlangi féreg ellen is kevés volna, nem beszélve a sötétben rejtőzködő fenevadról, mely minden eddigi próbálkozásukat meghiúsította. Ari
egy nehézgépfegyvert választott ki, amiből még minirakétát is lehetett lőni. Százas szint, századik próbálkozás. Ari mélyet sóhajtott.

keplerreszlet2.jpg
– Válaszd a tőrt!
A hang halk volt, de határozott. Ari hátrapillantott. Joni szeme lázasan csillogott, de valószínűleg csupán az izgalomtól.
– Aludj csak! Túl sok volt ez neked. Nem érdemes végignézned, hogyan ér véget az egész.
– A tőr! Higgy nekem! Különben semmi esélyünk!
– Mi?
– Eddig is együtt játszottunk.
Ari merev, sajgó hüvelykujja a startgombon pihent. Öccse sötét szemébe nézett, melyben visszatükröződött
a képernyő ragyogása. Joni komoly arccal nézett rá.
– Szóval a tőrt? – kérdezte Ari.
– És hunyd be a szemed!
– Micsoda?
– Ő gyorsabb, mint a szem. Nem szabad gondolkodnod. Érezned kell! Újra és újra ki kell térned előle! És amikor eljön a pillanat, azonnal cselekedned kell! Majd én szólok, mikor – suttogta Joni remegő hangon.
Őrültség! Ari habozott. Érezte a vállán Joni kezét. A gépfegyvert kicserélte a tőrre. Azután lehunyta a szemét. Itt vagyunk, sötétség! Most!