Olvass bele a legújabb Időfutárba!

Hannáéknak majdnem sikerül hazamenniük Budapestre, a 21. századba. De – az olvasó legnagyobb szerencséjére – a dolog úgy alakul, hogy egy ideig még Londonban maradnak, és egy szelíd tekintetű fiatalember és törvényen kívüli barátai vendégszeretetét élvezhetik. No meg I. Erzsébetét. Vajon sikerül találkozniuk Shakespeare-rel is? De persze a nagy kérdés az, hogyan zökkentsék vissza az időt?

Rabosítva

idofutar_8_borito_a_visszazokkent_ido_500px_1.jpg A Tabard Inn emeletén működő fogadóban Sürge aszszony mindig fenntartott egy szobát a törzsvendégeknek. Május 19-én, szombat délután Sir John is ide vonult viszsza, hogy kipihenje a délelőtti sörözést és felkészüljön az esti tivornyára. Már erősen alkonyodott, amikor magához tért. Nagyot nyújtózkodott, majd kezében egy teli éjjeliedénnyel kilépett az erkélyre. London fölött rózsaszín felhők úsztak, a levegőben édes virágillat terjengett: olyan szép volt a kora este, hogy Sir John legszívesebben szonettet kanyarított volna róla. Eszébe is jutott két vagy három egészen tisztességes jambikus sor, miközben a kübli tartalmát a kor szokásainak megfelelően laza mozdulattal kilöttyintette az utcára. „Vagy lásd az alkonyt bennem, nap lementén / Mely egyre jobban sápad nyugaton…” Valóban, egészen tűrhető verssorok – gondolta Sir John, és már vette a levegőt, hogy papírt és pennát kérjen, amikor egy elképzelhetetlen sebességgel száguldó szekér tűnt fel a semmiből, és fékezett le a Tabard Inn előtt. Sir John remegő kezéből kiesett a kübli, és nagyot koppant a földön. 
− Hó! – kiáltotta a bakon ülő, vörös üstökű kamasz. 
A kocsiról hárman ugrottak le: egy pestisdoktor csőrös maszkban, egy apácaruhás fiatalember és egy pendelyes kisasszony, kezében egy skatulyával, melybe egy ijedt fiú arca volt bezárva. A skatulyából folyamatosan dőlt a szó. 
− És akkor Bujdosóné hozzám vágott egy dossziét, és becsapta az ajtót – fejezte be a történetet Tibi.
− Ez nagyon durva – mondta Hanna, az utóbbi tíz percben legalább huszadszor.
− Kapjuk el a dementort! – lelkesedett Benedict. 
− Jó, csak előbb köszönjünk el Webstertől, és vonuljunk fedezékbe, vagy valami! – javasolta Bulcsú, és a bognár fiához fordult.
– Mondd meg a tesóidnak, hogy… tudod… jó fejek, meg minden. És Doktor Butch üzeni, hogy étkezés előtt mindig mossanak kezet! − Ja, és kösz a fuvart! – nyújtott kezet Benedict. – Úgy vezetsz, mint egy állat!
− Gyertek már, mindjárt itt lesz Búné! – sürgette a fiúkat Hanna.
– Webster, köszönünk mindent. Igazán nagyon sokat segítettél.  A lány gyors puszit nyomott Webster arcára, aki ettől tetőtől talpig elvörösödött. Életében először tapasztalta, hogy vannak barátai. Korábban megvetette az efféle érzelgést, de most úgy érezte, megszakad a szíve, ha örökre el kell válniuk egymástól. 
− Veletek maradok, amíg el nem indultok – Webster leugrott a bakról. – Sokkal nagyobb biztonságban lesztek, ha van itt valaki, aki ismeri a terepet. 
Az időutazók összenéztek. Mivel senkinek sem volt kifogása, együtt indultak el a kocsma bejárata felé.
− És velem mi lesz? – szólalt meg egy hang a szekérről.
− Basszus, róla totál elfeledkeztünk. Mi legyen? – kérdezte Hanna.
− Hát… szabad vagy! – Benedict a fogoly felé fordult, és olyan mozdulatot tett, mintha legalábbis ő lenne V. Henrik. 
A Tibi helyett megmentett, szelíd tekintetű fiatalembernek nem volt több kérdése. Villámgyorsan leugrott a szekérről, és egy szempillantás alatt eltűnt a kocsma mögötti erdőben. 
− Na, egy gonddal kevesebb – konstatálta Benedict. – Már csak Bujdosónét kell összeszedni.
− Nem lehetne, hogy egyszerűen otthagyjátok? – javasolta Tibi, aki még mindig vonalban volt. Hanna Bulcsúra nézett, és pontosan tudta, hogy egyre gondolnak. Egy boldog, nyugodt, dementormentes világra. 
− A hadron aksija már nem bírja sokáig – mondta a dalek. – Lehet, hogy nem lesz más választásunk.
És különben is, ő akart a 16. századba jönni. Hanna egy percig komolyan eljátszott a gondolattal, de aztán győzött a józan esze. − Nem hagyhatjuk itt. A végén még belekavarna a múltba, és kiirtaná az emberiséget. De nagyon meg fogja bánni, hogy így átvert minket. A lány nosztalgikus mosollyal emelte fel a Sir John által elhajított küblit, és belépett a kocsmába.  Nem sokkal később a Tabard Inn felé vezető utca végén felbukkant Bujdosóné. Szaporán szedte a lábát, hogy időben odaérjen a megbeszélt találkozóra. Ekkor még nem sejtette, hogy perceken belül nem Shakespeare-rel fog megismerkedni közelebbről, hanem egy küblivel.

Rendeld meg itt!

Kapcsolódó termékek