Pálcika, ha elindul

Részlet a Magvető Kiadó könyvéből

cimkék: #olvasósarok

Darvasi László Trapitijét nem nehéz megszeretni, hiszen nála jóravalóbb és kedvesebb titkos királyfi kevesebb van a magyar meseirodalomban. Arról nem beszélve, hogy trapitizni a legjobb dolog a világon, és még a tökfőzelék is egész pozitív színben tűnik fel a mese végére (azért nem kóstoltam meg). Pálcika egész más figura: egy vékony kis alak, aki bármi lehet, mindenféléhez hasonlít, vándorol, felfedez, bejárja a világot - és afféle kifacsart pálcikaszempontból meg is ismertet vele. Épp ez a pálcikaszempont, ez a gyerekesen rácsodálkozó, de felnőttesen ironikus hangvétel teszi annyira szórakoztatóvá a szöveget - miközben muszáj gondolkodni, hogy mi köze is a rutinos világhoz ezeknek a pálcika-aforizmáknak vagy pálcika-félsztoriknak. Olvassatok részletet a könyvből! Mert egy Pálcika, ha elindul...

Pálcika bemutatkozik

Vörös a haja, mint a parázs, vékony is, de bumbi orrú, vastag talpú, nagy bakanccsal fut ide és oda a világban. És dagi hátizsákja is van. És giriguri kerékpárja is van. És sok, sok rokona éldegél erdőn, mezőn, vízparton és városban, akik szintúgy pálcikáznak, dalolásznak, horkolásznak. Hú, milyen népes rokonság ez, nem is gondolnátok, amikor éppen gondolkodtok. És sok, sok meséje van Pálcikának, például Daru Dénesről, vagy a rettenetes Fűrész úrról, Gyuszi Nyusziról, a Szalonna Rablókról, és még sok más furcsa és kedves alakról!

Bumbi orrú

Pálcika kedvenc cipője igazából nem is cipő volt, hanem egy kopott orrú csizma. Bumbi orrú, vastag talpú, bumbi bakancs. Leginkább ebben járt-kelt, lótott és futott, pálcikázott. S hogy miért szerette Pálcika ezt a bumbi csizmát? Nem azért, mert annyira kényelmes lett volna. Nem is azért, mert hétmérföldes volt, hogy egyik királyságból át tudott ugrani egy másik királyságocskába. És nem is azért, mert nem ázott be, ha Pocsolya uraság méltatlankodó hátára lépett. Azért szerette, mert ha fölhúzta a pálcikalábára, még inkább pálcikának nézett ki. Ugyanis Pálcika nagyon szeretett pálcikának lenni.

A hős

Pálcika hőstettet hajtott végre, ahogy azt egyszer Süni vitéz megjövendölte. Ez pedig úgy esett, hogy egy szegény fogpiszkáló beszorult egy salátafüggő nyuszi metszőfogai közé. Pont oda, középre. – Tyuszi vagyok – selypített a nyuszi, mert a fogpiszkálótól nem tudta kimondani, hogy Gyuszi. – Tyuszi vagyok, Tyuszi vagyok. Pálcika véletlenül arra járt, arra pálcikázott. Amikor meglátta a jajgató Fogpiszkálót, hipp-hopp, nyomban kihúzta a nyuszi fogai közül. – Na, végre, Nyuszi Gyuszi vagyok, és nem Tyuszi – kiabálta boldogan a nyuszi. – Van valakinél egy kis saláta? Vagy egy kis répa? Jöhet egy karalábé is. Mert azért az étvágya az nem ment el. Tényleg, hogy megy el egy étvágy? Elballag? Elsétál? A kertek alatt? Vagy a főutcán?A Fogpiszkáló hálálkodott Pálcikának, ölelgette, lapogatta, a kezét rázta, és örök barátságot fogadott. Attól kezdve Pálcika gyakran telefonált Fogpiszkálónak. Ilyenkor komolyan fecserésztek nyuszikról, Gyuszikról, Tyuszikról, répákról, retkekről és salátákról. De még a káposztákról is! És Pálcika gyakran figyelmeztette Fogpiszkálót, máskor jobban vigyázzon a salátafüggő nyuszival. Inkább salátaevés előtt találkozzon vele.

Óriási frizura

Pálcika egyszer elvonatozott a kék, mikor meg zöld, mikor pedig sárga hullámos Balatonhoz. Pálcika persze többször járt már nagy tónál, ám ezúttal igazán csuda dolgot látott. Régóta tetszett neki a fehér kardigános hattyú, Csípős Hajnalka. Vagy Zelóta Hápi, a zöld mellényes kiskacsa. Meg a fehér zakós vitorlások, azokkal a gyönyörű, ágaskodó vitorlarudakkal! A dagi, nagyokat dudáló komp! Vagy a kicsi, aranyszínű fátyolruhába öltöztetett keszegek. De őket már ismerte. S egyszerre kit pillantott meg?Hohó, egy fantasztikus frizurás pálcikát. Olyan fantasztikus, mint egy strandlabda, és színes volt, sárga, piros meg kék. Hú, egy hippi pálcika?! És egy dibegő, dobogó, irgő-forgó forró fémdobozban készült az a nagy haja. De jó lenne neki is ilyen frizura, gondolta Pálcika vágyakozva. Hopp, most meg mit látott? Egy kisfiú enni kezdte a pálcika haját. Hamm, mekkorákat harapott! Hamm, harapott újra. Már piros a szája, az orra, de csak harapott, hamm, hamm, hamm. A kisfiú befalta a nagy gyönyörű pálcikának a gyönyörű haját, aztán egy szemeteskukához sétált, és a pálcát beledobta. Na, ettől fogva Pálcika nem akart soha többé ilyen színes, ragadós frizurát.

A Szalonna Rablók

Amikor Pálcika egyszer újra az erdőben bandukolt, a végzete összehozta a Szalonna Rablókkal. Ezek a fickók nagyon ravaszak és kegyetlenek voltak, mert csak szalonnát raboltak. Szalonna Ilona szerencsétlen rokonságát fosztogatták. De még a kolbász vagy a virsli se kellett nekik. Ragyoghatott a szalonnák mellett aranykarkötő vagy ezüstnyaklánc, gyé-mántos kitűző, smaragdos fülbevaló, a legfinomabb svájci csoki, kisautó, nagyautó, kisbaba vagy nagybaba, a Szalonna Rablók csak a szalonnát rabolták el. Sitty, sutty, már dugták is a zsákjukba a betyárok, és iszkiri, iszkiri. Amikor Pálcika találkozott a Szalonna Rablókkal, jókedvükben találta őket. A zsiványok kurjongatva sütögettek szalonnákat egy tisztáson. Meg is kínálták Pálcikát, de ő köszönte szépen, nem kért a sült szalonnákból.

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek