Róka és Egér hegyekben

Egy téli mese A nagy utazás című könyvből

cimkék: #Folyt. köv.

Paulovkin Boglárka mesekönyvében Egér és Róka útnak indulnak, hogy új otthonra leljenek. kalandos útjuk során a téli hegyekbe is eljutnak, ahol megismerkednek a síelés örömeivel.

Olvassátok el ezt a most igazán aktuális mesét, a könyvet keressétek a boltban!

–Andriskám, igazán segíthetnél összecsomagolni! – szólt ki az udvarra Andris anyukája.

Róka, Egér és Andris egy hatalmas hólabdát görgettek a belső udvaron.

Picur közben lelkesen kergette az óriási hópelyheket.

–Most hóembert építünk, Anyu! – kiáltott vissza Andris.

–És amint kész, felmész segíteni, igaz, fiam? – szólt a kertre néző kis konyha felől Pali bácsi. Valami ócska edényt keresett épp, amit majd a hóember fejére tehetnek. Intett Andris anyukájának az első emeletre, hogy majd felküldi a fiút.

–Hát persze, Pali bácsi, amint kész leszünk, megyek – mondta Andris. – Megyek mindjárt, Anyu! Jó?

–Elutaztok? – kérdezte vékonyka hangon Egér.

–Még nem is mondtam? – kérdezett vissza Andris.

–Síelni megyünk! A hegyekbe! Holnap délután indulunk.

Róka és Egér elcsendesedve görgették tovább a második óriási hógolyót.

–Jó lehet síelni – szólalt meg aztán Róka. – Mindig szerettem volna kipróbálni.

–Szépek lehetnek a hegyek – tette hozzá ábrándosan Egér. – Mindig is szerettem volna megnézni őket.

Andris elgondolkodva nézett rájuk. Ahogy már annyiszor, eszébe jutott egy remek ötlet…

–Eljönnétek velünk síelni? – helyezte a két hatalmas hógömbre a harmadikat, fejnek. Az öreg épp akkor ért oda a piros fazékkal meg a sárgarépával.

–Pali bácsi! Eljöhetnek? – kérdezte Andris.

–Pali bácsi! Elmehetünk? – kérdezte Róka és Egér.

Miután a helyére került a fazék-kalap és a répa-orr, nemcsak Andris rohant összekészülni a nagy útra, hanem Róka és Egér is!

Az autóbusz a Liget melletti nagy parkolóban várta őket.

A buszvezető a hatalmas alsó csomagtartókba tette a nagy utazótáskákat és a bőröndöket. Alkonyodott, mire elindultak.

–Trolibusz! – mutatta Egér.

–Villamos! – fordult balra Róka.

–Ott a Gellért-hegy! – mondta Andris.

–Az meg ott a Szabadság-szobor! – vágták rá egyszerre mind.

De aztán lassan elfogytak az ismerős dolgok. Kiértek a városból. Hosszú ideig csak néztek ki az ablakon, bámulták az elsuhanó tájat.

–Ezek már a hegyek? Megérkeztünk? – mutatott a távolba Egér.

–Dehogy, még nagyon sokat kell mennünk – mondta Andris.

Így aztán elővették és megették a szendvicseket. Azután előkerültek a kisautók, és az üléseken, a karfákon meg a lábukon száguldoztak és ugrattak. Koromsötét volt már, amikor újra megállt a busz.

–Ott vagyunk már? Megérkeztünk? – tudakolta Egér.

–Nem, ez csak egy benzinkút – felelte Andris anyukája.

Így aztán elővették a kártyát és lejátszottak néhány kört. De a busz csak ment, csak ment a sötét éjszakában, úgyhogy végül elaludtak mindannyian. Egér arra ébredt, hogy nagyot zöttyentek.

–Már egész biztosan megérkeztünk – dünnyögte, és oldalba bökte Rókát.

–Itt a szállásunk? – dörzsölte a szemét Andris.

–Nem egészen – grimaszolt a buszvezető bácsi –, de busszal sajnos nem tudunk továbbmenni. Olyan sok hó esett itt az éjjel, hogy az út járhatatlanná vált.

–Hűha! Itt ragadtunk a hóban? – ráncolta a szemöldökét Róka.

–Mi lesz most velünk? – görbült sírásra Egér szája.

Andris már látta is a választ.

–Odanézz, Egér! – mutatta. – Hómobilokkal megyünk tovább!

A motoros szán a fák között kanyargott velük, a holdfényben szikrázott a havas hegyoldal. Összebújtak, mert hideg volt az arcukba fújó szél. Kapaszkodtak, mert jókorákat huppant a buckákon a jármű.

Amikor megérkeztek, gyorsan elfoglalták a szobájukat. Andris félálomban úgy érezte, hogy soha nem fogja elfelejteni ezt a varázslatos éjszakai utazást.

Szikrázó napsütés ébresztette őket. Mindnyájan ott tolongtak az ablaknál, mindent látni akartak.

–Micsoda gyönyörű hegyek! – lelkendezett Egér.

–Négyüléses sífelvonó! – ujjongott Andris.

–Nekem most már nagyon korog a gyomrom – mondta Róka.

Abbahagyták a nézelődést, gyorsan felöltöztek, és rohantak az étterembe.

–De jó! Svédasztal! – örvendezett Andris.

Andris anyukája egy asztalhoz terelgette őket.

–Hozok innivalót mindnyájunknak. Azután választhatunk majd reggelit.

–Miért svéd az az asztal? – kérdezte csodálkozva Róka.

Andrisból kipukkant a nevetés.

–Jaj, nem úgy svéd az asztal… – magyarázta.

–Svédasztalnak hívják, amikor mindenki annyit vehet az ételekből, amennyit csak akar.

Látjátok? Ott középen mindenféle finomság van.

Azzal el is indultak megszedni a tányérjukat. Volt mindenféle zöldség, gyümölcs, péksütemény, felvágott, sajt, lekvár, de még virsli és tejbegríz is!

Christian és Vicki, a két síoktató már várta őket a szálloda előtt. Egy lankás gyakorlópályához vezették őket, ahol megtanulták a síelés alapjait.

–Á, a pizzát nagyon szeretem! – mutatott a hasára Róka mindjárt az első gyakorlatnál.

De Christian valami másra gondolt, amikor a pizzát emlegette. Kiderült, hogy a sílécekkel pizzaszeleteket is lehet a hóba rajzolni!

–Értitek? – adta tovább barátainak Andris.

–Ha meg akarunk állni, akkor így kell tartanunk a léceinket.

Christian és Vicki széles mosollyal bólogattak. Mindhárman nagyon ügyesen formázták a pizzaszeleteket a hóban, vagyis álltak hóekébe.

A következő dolog a vonatsín volt. De itt sem vonatra kellett szállni, mint ahogy először Egér hitte!

–Ahhoz, hogy egy kisebb emelkedőn felmenjünk – tolmácsolta Andris –, így kell tartanunk a lábunkat. Mintha vonatsíneket akarnánk rajzolni a hóba. Így kell felfelé lépkedni – mutatta.

Most már tudtak annyit, hogy kipróbálhatták a lesiklást. A két oktató megmutatta, hogyan dőljenek előre, és fogják meg a térdüket, hogy szépen lecsússzanak.

Ezzel telt el az egész délelőtt: térdfogás, lesiklás, pizzaszelet és felmászás. A lecke végén legszívesebben ott helyben elaludtak volna a hóban fekve, úgy elfáradtak!

De ekkor egy ismerős alak csúszott melléjük.

–Szevasztok! Kipihentétek az utazás fáradalmait?

–Hiszen ez a buszvezetőnk! – ismerte fel Andris.

–Bizony. Gyuri bácsi a nevem.

–Én Andris vagyok, és ezek itt a barátaim, Róka és Egér. Épp most ért véget a síóránk.

Gyuri bácsi elkísérte őket a szállásukig. Alig győzték elmesélni Andris anyukájának, hogy mennyi mindent tanultak!

Másnap délelőtt az oktatók új helyre vitték őket.

–Odanézzetek! – kiáltott Róka.

A pálya szélén egy mozgó kötél húzta fel a lejtő aljáról a tetejéig a gyerekeket.

Azonnal ki akarták próbálni! De ehhez először le kellett csúszniuk ezen a meredekebb, hosszabb pályán. Vicki és Christian megmutatták nekik, hogyan tudnak a léceikkel kanyarodni, és hogyan fordítsák lesiklás közben a vállukat. Megmutatták, hogyan lehet lassítani, ha kell. Megmutatták, hogy kígyókat is lehet a hóba rajzolni!

Christian állt előre, mögötte Andris, Róka, Egér, végül Vicki. Christian hátranézett, hogy mindenki rendben van-e, és intett a kezével. Az ötösfogat megindult. Szebbnél szebb kígyókat rajzoltak a léceikkel!

Ám amikor leértek, Egér elpityeredett.

–De hiszen én el sem érem a felvonó kötelét! – kesergett.

–Ne sírj, Egér, majd én a lábaim közé veszlek, és úgy megyünk fel! – vigasztalta Róka.

Nem is volt semmi gond, remekül működött a páros felvonózás.

Órákon át csak lecsúsztak, és felvonóztak!

–Menjünk le a nagy felvonóval a faluba! – kérlelte az óra után Andris az anyukáját. – Úgy szeretném kipróbálni!

Róka és Egér is nagyon szerette volna, így aztán a síbakancsot túrabakancsra cserélték, és elindultak a felvonóhoz.

–Jó, menjünk, úgyis meg kell venni a bérleteteket! – mondta Anya.

De kiderült, hogy csak Andrisnak kell síbérlet, amit mind a hárman használhatnak majd. Száz alkalomra elég! Egeret felvette Róka, és odaálltak a kapuhoz.

Amikor Andris odatartotta a kártyát a gép elé, pittyent egyet és kinyílt a kapu. Előre mentek, és várták a beforduló négyes ülést.

–Nagyon izgulok! – súgta Egér.

–Á, semmi az egész – súgta vissza Andris, de azért nagyon megkönnyebbült, amikor sikeresen belehuppantak az ülésekbe.

Anya lehajtotta a korlátot, és megkezdődött a libegés.

–Milyen szépek a hegyek! – áradozott Egér.

–Szebb, mint képzeltem – mondta Róka.

–Csuda klassz itt! Olyan, mintha repülnénk! – lóbálta lábait Andris.

Lenn a völgyben kiszálltak. Alig pár utca volt csak a falu, közepén aprócska

tér templommal. Sok pici bolt várta a turistákat. Még egy cukrászdát is találtak.

–Én rétest kérek! – jelentette ki rögtön Andris.

–Én meg fagyit! – mondta Róka.

–Fagyit?! – csodálkoztak mind a hárman. – Hát nem elég neked az a hideg, ami idekinn van?

–Na jó, akkor egy rétest is kérek hozzá – mondta Róka.

De végül mindannyian almásrétest ettek vaníliafagyival, mert itt ez volt az egyik helyi különlegesség.

Lassan felgyulladtak az utcai lámpák.

–Ajjaj! Igyekezzünk, mert mindjárt leáll a felvonó! – figyelmeztette őket Andris anyukája.

Persze elérték. És ezúttal kipróbálhatták a felfelé libegést is.

Másnap Andris büszkén mutatta Christiannak és Vickinek a síbérletét.

–Mehetünk ma a tárcsás felvonóval? – kérdezte az oktatókat.

Így aztán egy komolyabb kék pályán gyakoroltak aznap, ami mellett tárcsás felvonó húzta fel a síelőket. Róka a lába közé akarta venni Egeret, de Christian intett, hogy ez most nem lesz így jó.

–Hogyan tudok akkor majd felvonózni? – szontyolodott el máris Egér.

Kár volt megijednie, mert a síoktatók sokkal jobbat találtak ki. Andris Christiannal szállt a liftre, Vicki pedig Rókát állította a sílécei közé. Egér az egész utat Christian hatalmas vállain ülve tette meg!

Már nagyon sok kört mentek az új gyakorlóterepen. Egyre ügyesebben kanyarogtak a hegyi lejtőkön.

–Hóha hó! Sízni jó! – hallották egyszer csak hátulról.

–De hiszen ez Gyuri bácsi volt! – kiáltott fel Andris.

–Megismerem a kabátját – helyeselt Róka.

–Megismerem a sapkáját – mondta Egér.

–Utolérjük? – mosolygott Christian.

–Igeeeen! – rikoltották mindhárman, és már suhantak is.

A pálya végén mégsem Gyuri bácsival találkoztak először, hanem Andris anyukájával. Ő is épp akkor ért le a szomszédos piros pályáról.

–Nahát, milyen ügyesen csúsztok már! – mondta őszinte elismeréssel. – Holnap talán már ti is a piros pályákon síeltek!

–Ugye mehetünk holnap a piros pályán? – fordult Andris az oktatóikhoz rögtön.

–Ugye mehetünk holnap a piros pályán? – kérdezte Róka és Egér is.

Vicki és Christian összenéztek, és bólintottak. Andris nagyot rikkantott örömében.

Vacsoránál Gyuri bácsinak is elmesélték, mi mindent tudnak.

–Hűha! Ez igen! – dicsérte őket a buszvezető. – Tehát holnap már együtt is síelhetünk?

–Naná! – vágta rá Andris. – Ma is majdnem utolértünk!

Aztán észrevették, hogy Egér már el is szundított Róka ölében. Elbúcsúztak hát Gyuri bácsitól, és elindultak a szobájuk felé. Már a lépcsőnél jártak, amikor Andris hirtelen visszaszaladt.

–Gyuri bácsi! Megtanultam ám!

–Mit, kisfiam? – csodálkozott a férfi.

–Hát a csatakiáltást!

–Vagy úgy! Hóha hó, sízni jó! – kapcsolt Gyuri bácsi is. – Bizony jó! Tanítsd majd meg a barátaidnak is! – veregette meg Andris vállát kedvesen.

Andris alig várta, hogy másnap legyen, és újra síeljenek. De most csak annyit mondott:

–Viszontlátásra! – és már szaladt is a többiek után.

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek