Tündérszárnyak, cipőfűzők

Gimesi Dóra: Csomótündér, Pagony, 2013, Illusztrálta Gyöngyösi Adrienn

cimkék: #jó könyv #tündér #Pagony #8-12

Honnan tudhatjuk, kiket teremtettek valóban egymásnak? Legyőzheti-e a szerelem a fizikai távolságot, az önbizalomhiányt, a házsártosságot, a társadalmi és mindenféle más különbségeket? Minden rendes mese felnőtt problémákat feszeget: élet-halál kérdéseket, halál komoly szerelmeket, világmegváltást, áldozathozatalt, ilyesmit. Ettől persze lehet humora – szerencsére. Ezek a mesék épp ilyenek. Ha ehhez még azt is hozzáteszem, hogy a képek és a betűk is szépek, akkor már igazi bértollnoknak tűnök. Mit tegyek? Nagyon szeretem őket. Tündérmesék kisebb-nagyobb olvasóknak. - Szombati Enikő ajánlója

Tudnak-e Önök, kérem, meztelencsigára házat építeni? Eseteg szitakötőt kötni? Az ökörnyál-köpést már meg se merem kérdezni. Ha netán mindezt nem tudják, jóllehet volt gyerekszobájuk, akár nevelőnőjük is, akkor bizonyára nem tetszettek tündér mellett, igazi szoros barátságban vagy szerelemben felnőni. Ez pedig most, hogy megismerkedhettem Gimesi Dóra könyvével, pótolhatatlan veszteségnek tűnik. Irigylem, akinek ez a közelség megadatott. Legalább annyira, mint a szomszéd kislány pörgős szoknyáját ötévesen.

Van ugyan ez a Csomótündér, aki felnőttek körül szorgoskodik, de nekem sovány vigasz, már az ő hatáskörén is kívül esek. Ő elsősorban szinglikre szakosodott, nagycsaládosokkal nemigen foglalkozik. Cipőfűzők összebogozásával teremt eltéphetetlen szálakat nagyobbacska, egyetemista királyfiúk és királylányok között. Ritkán hibázik, örökcsomókat köt. Ilyenkor magától értetődő, hogy gyerek is lesz, ahogy Menyuséknál.  A gond csak az, hogy a sokdioptriás csomótündér annak idején Pannival csomózta össze Menyust, mert a Fanni nevet, fájdalom, félreolvasta. (Mentségére legyen mondva, voltak azért más félrevezető momentumok is, például szegény Panni királylány is rajongott az olyan filmekért, amelyekben földönkívüliek támadják meg a bolygót, akárcsak Menyus.)  Mindenesetre kiderül a tévedés, jön a melodráma meg a reklamáció az illetékes hivatalban. Most akkor mi legyen? A huszonegyedik században élünk: mozaikcsalád, természetesen. A szereplők újrarendeződnek, kettő helyett négy szülő lesz, azaz kettő igazi, meg két nevelő, de mind szerető, hál’isten.

Ifjabb Menyus azonban az idill ellenére eszes gyerek: meg is kérdezi, hogy „akkor ő most tényleg tévedésből született-e erre a világra”, amit a mamája (az igazi) úgy válaszol meg: „ha tévedés is volt, ez volt a legeslegcsodálatosabb tévedés, és örökké hálásak leszünk érte”. Menyus pedig felnő, elvégzi a Királyi Egyetemet, még a Királyi Kék Űrsiklót is feltalálja. A szülők büszkék, születik még pár fél- és mostohatestvér, mindenki boldogan él, míg meg nem hal. Fair(y) tale!

A második mese egy angyalföldi tízemeletesben lakó óriás reménytelen szerelmének története. A mai óriások ugyanis ilyen helyekre költöztek, mióta az erdők megfogyatkoztak, s „lábuk belegyökerezett a földbe, gerincük lépcsőház lett, szemük ablak, mutatóujjuk villámhárító”. A nagyobbaknak Manhattan vagy Chicago, esetleg egy berlini húszemeletes jutott, Jankónak meg Pest. Szerelmének viszont Óbuda. Köztük meg a Duna. A megoldást egy kislány együttérzésének és találékonyságának köszönhetjük. Sok szerelmetes sírás-rívásból fakadó csőtörés és földrengésszerű rázkódás meg áramkimaradás után végül minden elrendeződik, ha hétországra szóló lakodalom nincs is, idilli élettársi közösség alakul Angyalföldön, s gondolom, mindkét házban az idők végezetéig zavartalanul közlekednek a liftek.

A következő sztorin bizony elcsodálkoztam. Ha maradt is némi fantáziám kiskorúságom idejéből, nem sejtettem eddig, hogy a margitszigeti víztoronyban egy igazi Frász néni lakik, egy „gyalogtündér”, aki nem tud repülni. Foglalkozására nézve postahivatal-vezető, a postáskisasszonyok és galambok réme, egy igazi rendmániás, megsavanyodott vénkisasszony. Jóllehet feladata igencsak magasztos: szélnek eresztett  „szívmelengető bókokat”, „szonettkoszorúkat”, „titkos vallomásokat” és hasonlókat gyűjtenek itt össze, majd kézbesítenek szomorú novemberestéken, felvidítva ezzel „lógó orrú villamosvezetőket”, „sápadt tanító néniket”, minket. Hess kisasszonyt, a házsártos kisposta-vezetőt persze semmi fel nem vidítja, le nem lazítja, míg meg nem találja a szerelem, hogy hogyan, azt hadd ne fedjem fel most.

Urbanisztikai szempontból a másik említésre méltó tény, hogy a Földtani Intézetben, a Stefánián is szerelmespár lakik. Egyikük ásványok tudósa, aki érti a kövek nyelvét, és soha el nem hervadó virágainak, a kristályoknak köszönheti hölgye szerelmét.

S ha mindez nem volna elég, végül még egy minden emberi mértéket meghaladó szerelmi történet, ami akadályt nem ismerve ember és tündér között szövődik a Klauzál téri hintáknál. Az ilyesminek nagy a tétje, (ha máshonnan nem, minimum A gyűrűk urából kell, hogy tudjuk): az emberi élet bizony véges, de a tündérek másképp vannak ezzel. Aki emberi szerelemért áldozza hosszú, tán véget sem érő életét, valóban mindent odaad. Az utolsó mese egy ilyen szerelemről szól. Az ember-fiú megpróbálja ballonkabátja segítségével röptetni a tündérlányt, ami a házasodás feltétele tündérkörben. Ebből persze a traumatológia következik elsőre, de végül együtt bicegik végig a nekik adatott hetven évet, s „boldogan éltek, amíg le nem járt az idő”, ami „egy szeles, októberi napon járt le”, s végül csak sikerül: mégis messzire repíti őket az a régi ballonkabát.

Ha valaki mindezek után gyanút fogna, hogy ez egy túl felnőttes mesekönyv, hát nem: ez egyszerűen csak egy jó könyv, felnőttnek, gyereknek is működik, nem kell hozzá fordítóprogram, de nem is a szülőre kikacsintó, egyébként meg mást beszélő, általam leginkább utált, álszent fajta. Egyetlen, tiszta, jól érthető, helyenként egészen költői, de le nem butított nyelve van, humorral, amit mi is, ők is fogunk, amikor kell. S ha valamit a kisebbek mégsem értenek, akkor is értelmes rész marad, nem baj, ha néhány dolog később tisztul ki majd. Jut is, marad is.

A tudományos vizsgálat során egyébként a hatéves tesztalany a Tíz emelet boldogság, a tizenkét éves a Tündér ballonkabátban című történetet szerette legjobban.

Én meg tündér híján csak abban bízhatok, hogy közönséges földi halandók mértéke szerint gombfociban, korcsolyában, vagy legalább cifra káromkodásban vihetem még valamire, ha ebbe a fránya szitakötő-kötésbe bele is bukom. 

Az illusztrációk Gyöngyösi Adrienn munkái.

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek