"A komfortzónából való kilépés nélkül nincsen kalandregény"
Megjelent a Panthera 2. - A küldetés! Ennek örömére a korábbi interjú után újra elbeszélgettünk a pszichológusból lett lett írónővel,a sikerről, az írásról, a regényekről, az olvasásról. Tehát ha igazán érdekelnek a hógömbön kívüli és belüli kalandok, akkor tarts velünk és ismerd meg a küldetést te is!
- A Panthera 1.- A hógömb fogságában hihetetlen sikeres lett...
- És mi volt az olvasók véleménye?
- Kaptam néhány nagyon megható visszajelzést. Különösen azok estek jól, amikor az anyukák-apukák elmesélték, hogy nehezen olvasó, vagy olvasni nem szerető kamasz gyermeküket beszippantotta a könyv. De az is aranyos, amikor kissé mogorva kamasz fiúk jönnek oda hozzám, és vigyázva, nehogy túl kedvesnek tűnjenek, olyasmit dünnyögnek, hogy „amúgy jó volt a Panthera”. Ezek nagyon fel tudnak dobni.
- Miközben írtad a második részt, folyamatosan újabb és újabb ötletek jutottak eszedbe be, vagy fejben már az egész, több részes sztori benned volt?
- Mi volt a legnehezebb ebben a folyamatban?
- Két új főszereplőt hoztam be a történetbe, az ő népeik egymás esküdt ellenségei a hegyen. Nehéz volt úgy ábrázolnom őket, hogy ne derüljön ki, a szövetségük igazi, vagy árulással végződik majd. Így érezheti magát egy krimi író: utalásokat rejt el a szövegben, meg néha ellentétes utalásokat is, hogy jól összezavarja az olvasót, és fokozza az érdeklődését: vajon mi sül ki ebből? A másik nehézség az időzítéssel volt. Megint több szálon fut a cselekmény, hiszen Kismukkék újra felbukkannak, és vannak új, külvilági szereplők is. Utólag aztán kiderült, hogy a napokkal elég lazán bántam írás közben, úgyhogy a legvégén sok időt eltöltöttem a napok, órák utólagos számolgatásával, egységesítésével.
- Nekem Aura a nagy kedvencem, bár nem biztos, hogy belebújnék a bőrébe. Az ő ellentmondásos személyiségének az ábrázolása hálás, ugyanakkor nagy kihívást jelentő írói feladat volt. Úgy éreztem, hogy az ő személyében rejlik az a dinamika, ami valójában az egész történetet mozgatja. De a többieket is mind nagyon szeretem. Talán még Eszes Bátor az, akiről nagyon szerettem írni. Ebben a történetben egyébként csupa jóság ütközik össze egymással. Próbáltam a gonosz cselekedetek hátterét is úgy árnyalni, hogy bizonyos nézőpontból az a motiváció is megérthető, méltányolható legyen.
- Mit csinálnál legelőször, ha kiderülne, hogy a világ, amiben élsz, csupán egy hógömb?
- A Panthera világa egy univerzális leírást csepegtet az olvasók elé a világegyetemről. Kik voltak rád a legnagyobb hatással?
- Milyen kalandregények példaértékűek? Milyen szerzők-szövegek vannak rád hatással?
- Nekem az segít az írásban, ha nem gondolok mások könyveire, teljesen kikapcsolom az összehasonlítgatás kényszerét, és minden szerénység nélkül az egómat, a saját ötleteimet tolom előtérbe. Ez nem jelenti azt, hogy a történeteim nem emlékeztetnek más könyvekre, de amikor nekikezdek az írásnak, mindig törekszem erre a „tiszta lap” érzésre. Egyébként a kérdésedre kapásból a Harry Potter jut eszembe, mint annak a magasiskolája, hogyan lehet egy világot következetesen felépíteni, kibontani, egészében és részleteiben egységessé tenni számtalan kalandon keresztül. De Berg Judit Rumini-je is nagyon jó példa erre.
- Hogyan kell írni egy 8-10-12 éves gyereknek, aki már "megtanult olvasni", de még sok erőfeszítéssel jár egy szöveg befogadása és értelmezése?
- A kulcsszó szerintem az érdeklődés fenntartása. Egy kalandregényben ezt a sodró cselekménnyel, feszült helyzetekkel, és a folyton változó-alakuló emberi kapcsolatokkal lehet leginkább elérni. Ha a gyerekek azonosulásra alkalmas karakterekkel találkoznak, az újabb vonzerőt jelent. És nem utolsósorban, ha az ábrázolt konfliktusok, nehézségek olyan jellegűek, amilyeneket ők maguk is átélhetnek a saját mindennapi életükben (még ha nagyon más körülmények között is), az szintén fokozhatja az érdeklődésüket.
- Visszakanyaropdva a Pantherára: fokozatos a két sorozat nehezedése? Összetettebb a második rész, mint az első?
- Érdekes jelenség, hogy a folytatások elkezdenek hosszabbodni, bonyolódni. Én sem értem pontosan, hogy miért van ez így, de a Pantheránál is így alakult. Néha el is gondolkodtam azon írás közben, hogy vajon nem bonyolítom-e túl a sztorit? Mégis bízom abban, hogy a kamaszok értékelni fogják a történet összetettségét, és nem bánják, hogy sok szereplő sorsát kell párhuzamosan nyomon követniük.
- Hány rész van még a fejedben?
- Nehéz jóslásokba bocsátkozni, de most úgy érzem, hogy egy harmadik, befejező résszel le tudnám kerekíteni a Panthera történetét. A trilógia amúgy is nagyon jól hangzik, és most, hogy belekóstoltam ilyen nagyobb lélegzetű könyvek írásába, úgy érzem, az embernek jól kell tartalékolnia, beosztania az ötleteit, energiáit, hogy ne merüljön ki a történet. Meg az író se annyira.
Az interjút Hajdu Zsanett készítette, a könyvet rendeld meg itt és most!
