A szabad olvasás vágya

Menyhért Anna nyári tervei

Ezen a nyáron is időről időre megmutatjuk neked, hogy szerzőink hogyan, mivel töltik a hosszú szünetet, milyen könyveket olvasnak most, vagy miket szerettek gyerekként. Menyhért Anna legnagyobb vágya, hogy végre ne csak a munkája miatt olvasson, hanem szabadon barangolhasson a könyvek között álmait-vágyait követve, ahogy ezt egyik főszereplője, Vándorlány is teszi.

matenger1.jpg
- A nyár öt szóban mit jelent neked?

- Tenger, kíváncsiság, kaland, pihenés, kert.

- Hogyan telik a nyaratok?

- Igyekszem előre megtervezni, aztán közbejön valami, és máshogy alakul. Velencén van egy faházunk, az iskolaév végétől péntektől hétfőig ott vagyunk, a hét középső napjain pedig Pesten. A munkáimat a hét közepére sűrítem, Tomi pedig ilyenkor teniszre jár, a nagyszüleivel van. És szeretnénk majd elmenni a tengerhez is.

- Dolgozol-e nyáron, ha igen, akkor épp min?

- Szeretném befejezni a felnőtteknek szóló regényemet Erdős Renée-ről, és közben már a következő mesekönyvemen is gondolkodom, hogy mire odajutok, már nagyjából készen legyen a fejemben.

- Van-e valami tipikusan nyári olvasmányotok, amit csak ilyenkor olvastok a gyerekkel?

matenger2.jpg- Tomi már önállóan olvas, és nagyon jó tempóban. A feladatom inkább az, hogy olvasnivalóval ellássam. Ami megtetszik neki, azt nagyon gyorsan elolvassa, de van, amit visszautasít néhány oldal után, mint a kis gyerekek az ételeket. Mondtam neki már, hogy ilyenkor lapozzon bele a könyvbe másutt, nézze meg a közepét, a végét, hátha kedvet kap hozzá mégis. (Csak zárójelben: egy felnőtt kreatív írás csoportban volt erről szó, és meglepetésként ért, hogy sokan ezt nem teszik meg, sőt, úgy érzik, ilyenkor nem tisztelik a könyvet eléggé: az elejétől a végéig akarják olvasni, és ha nem tetszik, unják, akkor abbahagyják, de nem néznek bele a közepén, a végén. Szerintem ennél szabadabban lehet bánni a könyvekkel, olvasóként lehet annyi szabadságom, hogy bizonyos részeket kihagyok.) Volt már olyan könyv, amit Tomi a tanácsom után kiolvasott, és a végén még az elejére is visszatért. A kedvence mostanában egyébként a Rosszcsont Peti-sorozat, és a Ruminit is nagyon szereti.

Tomival könyvtárba is járunk, saját kölcsönzőjegye is van. Velencén is be fog iratkozni. Én magam leginkább arra vágyom, hogy szabadon olvashassak, amit szeretnék, ne csak munka miatt. Jelenleg Erdős Renée-t olvasok, illetve kézirattári anyagokat, leveleket, a készülő regényemhez. Ha ezzel készen leszek, akkor lesz időm saját örömömre olvasni.

- Te miket olvastál gyerekként annak idején? Volt-e kedvenc vagy meghatározó nyári olvasmányod?

- Külön nyári olvasmányra nem emlékszem. Tudom, hogy sokáig minden évben újraolvastam az Egri csillagokat. Gyerekkoromban nagyon sokat olvastam, nyáron néha egész nap. Kb. 10 éves koromtól csináltam rendszeresen azt, hogy a gyerekkönyvtárból kihoztam két olvasójegynyi könyvet (az öcsémére is), 12 darabot, és azokat kb. 2 hét alatt olvastam el, vagyis minden nap egyet. Ezt iskolaévben, délutánonként. Kamaszkoromra némileg csökkent a tempó, de még akkor is nagyon sokat olvastam. Már a felnőtt könyvtárba jártam, emlékszem, anyukámnak el kellett velem jönnie, mert a könyvtárosok nem akartak kikölcsönözni nekem bizonyos könyveket, az Alexandria négyest, ha jól emlékszem. Anyukám eljött, és mondta, hogy szerinte mindent olvashat az ember kamaszkorában, ha nem érti, vagy sok neki, majd félrerakja. Hát így szereztem kamaszkoromban az olvasottságomat.

- Mit ajánlanál másnak, hogy feltétlenül olvassa el?

- Nagyon tetszik a Kossuth kiadó Népek meséi sorozata, sokszínű, szép könyvek, a 7-12 éves korosztálynak kitűnő olvasmány. Van belőle most már indián, afrikai, indiai, zsidó, orosz, kínai, északi népek meséi, legalábbis mi ezeket olvastuk.

ma3.jpg

Szlovénia, Bled - a tó közepén van egy sziget, a szigeten kis templom, ott meg lehet húzni a harangot, és aki meghúzza, teljesül a kívánsága…