Akkor van vége, ha úgy döntünk...

Kamaszkritikus kerestetik! - Cseh Noémi Angéla pályázata

Két idegen összetalálkozik a manhattani éjszakában, ahogyan egyre jobban megismerik egymást, mindinkább bevonják az olvasót is a történetben...
Cseh Noémi Angéla, új kamaszkritikusunk pályázatát olvashatjátok.

Rengeteget olvasok. Ha pedig olvasok, idézeteket gyűjtök közben, olyan mondatokat, amik visszaadják egy könyv hangulatát vagy csupán egy pillanatnyi helyzet iróniáját. Néha pedig magával ragad néhány sor egy regényből, és emiatt ülök neki a történetnek. Pontosan így éreztem Rachel Cohn és David Levithan Nick és Norah végtelen éjszakájának hátsó borítóját olvasva:

„Mikor ér véget egy éjszaka? Ha elkezd felkelni a nap, vagy amikor már felkelt? Akkor, amikor végre elmegy az ember aludni, vagy amikor rájön, hogy muszáj? Amikor bezár a klub, vagy amikor mindenki hazamegy? Általában ezeket a kérdéseimet megtartom magamnak. De most megkérdezem Norah-tól.
– Akkor van vége, ha úgy döntünk – mondta. – Mikor azt mondod, vége. A többi csak arról szól, hol jár épp a nap az égen. Semmi köze hozzánk.”

Ehhez képest a regény felütése kevésbé volt filozofikus hangvételű, inkább azt a hangulatot kaptam, amit egy manhattani éjszakától vár az ember. Zajok, nyüzsgés, alkohol. Olyan hely ez, ahol semmi sem lehetetlen, ahol előfordul, hogy két addig egymásnak idegen fejest ugrik egy öt percesnek induló románcba. Így kezdődik Nick és Norah története.

Néha már-már rózsaszínes árnyalatú felhők között lebegnek, néha viszont érezhető a távolságtartásuk, ami részben az ismertség frissességéből fakad, részben viszont abból, hogy még egyikük sem tudta elengedni korábbi szerelmét.

Eleinte prózai egyszerűséggel fogalmaznak a szerzők, az egyes szám első személyben íródott fejezetek ellenére egyfajta objektív látásmódot kapunk. Aztán az idő előrehaladtával mindinkább bevonják az olvasót is, egyre emberibbek a karakterek, ahogy különböző apró részletek derülnek ki addigi életükből és egymáshoz való viszonyukról. Nem egyszer kell szinte teljesen újraértékelni némely szereplő viselkedését. Briliáns kivitelezés ez olyan szempontból, hogy arra sarkallja a befogadót, ne csak olvasson, értelmezzen is.

A történet folytonosságát számomra a számtalan fiktív vagy valós személy, dal és apró utalás akasztotta meg. A tényleg létező számok és énekesek említése külön hozzáad a történet hangulatához olyanok számára, akinek ismerősek. Ellenbe, ha valaki úgy kezd neki az olvasásnak, hogy mit sem tud róluk, inkább frusztrálóak, akárha egy belsős poén kívül rekesztettjei volnánk. Mégis meg tudom érteni a rengeteg zene felsorolását, ugyanis a kötet eredeti címe Nick and Norah’s Infinite Playlist. Tényleg ilyen érzést keltett bennem a könyv, mintha egy végtelen lejátszási lista lenne.

A 16+ korosztályi besorolása ellenére a stílus és a főszereplők miatt inkább a 14-16 éves korosztálynak ajánlanám. A zene megszállottjainak; egy könnyedebb olvasásélmény reményében vagy akár olyannak is, aki szeretne ennél mélyebbre ásni, ugyanis több szintje is van a regénynek.

Ami számomra a történet „tanulsága” úgymond: annyi, de annyi dolog van, ami csupán rajtunk áll, a mi történeteinknek is akkor van vége, ha úgy döntünk…


Olvasd el Angéla bemutatkozó levelét itt!

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek