Az első lakók
Olvasd el, hogyan költöztek be Ákosék az új lakásba és az új házba!
2019-03-05 - Pagony
Czernák Eszter első mesekönyve, A világ legjobb játszótereminden kisgyereknek kötelező olvasmány! Ákos nem csak új barátokat szerez, de még egy vadonatúj játszóteret is!
Az összesen... izé... szóval az rengeteg lakás. Még akkor is, ha az Áfonya utca 6-12. a felnőttek szerint csak négy lépcsőházat jelent. A 6-ost, a 8-ast, a 10-est és a 12-est, csupa páros számút. A 7-est, a 9-est és a 11-est, a páratlan számúakat az utca másik oldalára építették.
A 6-os lépcsőház lakásai készültek el először, és nemsokára meg is érkeztek az első lakók: Ádám, aki szeptembertől már nagycsoportos lesz az óvodában, és a szülei. Egy szerdai napon költöztek be. Igen, biztosan szerda volt, mert az utca túloldalán lévő lépcsőház előtt – amelyik bizonyára egy páratlan számhoz tartozott – már kora reggel kint sorakozott a zöld kuka, a kék kuka és a sárga kuka. Márpedig az Áfonya utcában csakis szerdán jött mindhárom kukásautó.
Ádám apukája megállt a 6-os számú lépcsőház előtt az autójukkal.
– Megérkeztünk! – jelentette ki. – Gyertek, pakoljunk be!
Anya és apa lelkesen ugrottak ki az autóból, hogy beköltözzenek az új lakásba. Ádám jóval kevésbé lelkesen figyelte őket. Persze nem nekik kellett otthagyniuk a barátaikat meg az óvó nénit meg a kedvenc játszóterüket!
Szerencsére ekkor megérkezett a költöztetők autója is. Egy hatalmas teherautó, aminek a hátuljában elfért Ádám családjának összes bútora. Úgy tűntek el a rakterében a bútoraik, amiket kipakoltak a régi otthonukból, mint egy hatalmas krokodil szájában a pici halak.
Először a szekrények, aztán a kanapé, a könyvespolcok, az ágyak, a játékokkal, edényekkel, könyvekkel teli dobozok, a lámpák, és még a szőnyegek is. Az volt a legjobb móka az egész költözésben, amikor feltekerték az összes szőnyeget, és anya most még azért sem haragudott,
hogy Ádám kipróbálta, melyiken a legjobb ugrálni. Aztán a költöztető bácsik felrakták a szőnyegeket a vállukra, az egyik végét az egyik bácsi, a másikat a másik bácsi, és levitték a teherautóhoz. Azaz csak le akarták vinni, de a szőnyeg nem fért be a liftbe, így kénytelenek voltak a lépcsőn menni. A lépcsőházban viszont minden fordulóban nekiütközött szegény szőnyeg a falnak. Hiába próbálták megdönteni, a jobb vállukon vinni, aztán a bal vállukon, majd a jobb kezükben, aztán a bal kezükben, végül még állítva is, a hatalmas szőnyeg csak megakadt minden fordulóban. Ilyenkor aztán a költöztető bácsik csúnyán káromkodtak. És hát rengeteg forduló volt a harmadik emelet és a földszint között. Ott aztán megpróbálták begyömöszölni a szőnyegeket a sok bútor
tetejére, de anya már így is aggódva nézte a könyvespolcokat meg a szekrényeket.
– Biztos, hogy nem fognak felborulni?
– Ne aggódjon, majd a pók megtartja őket! – válaszolták a költöztető bácsik.
– Biztos, hogy nem fognak felborulni?
– Ne aggódjon, majd a pók megtartja őket! – válaszolták a költöztető bácsik.
Ádám rettenetesen elámult. Egy pók? Egy icipici pók fogja tartani a szekrényeket egész úton?
Így aztán amikor leparkolt a teherautó is az Áfonya utca 6. előtt, Ádám mégiscsak kiugrott az autóból, hogy jó alaposan megnézhesse azt a pókot, ami olyan erős, hogy elbír egy csomó szekrényt. A költözető bácsik felnyitották a teherautó hátulját, és... és nem látott semmilyen pókot!
– De hát hol van a pók? – kérdezte a bajuszos költöztető bácsit.
– Hogy-hogy hol? – nézett rá értetlenül a bácsi.
– Hol az az icipici, de nagyon erős pók, amelyik vigyáz a szekrényeinkre?
A bajuszos elnevette magát.
– Nézd csak, ez a pók! – mutatott egy piros zsinórra, amivel odakötözték a szekrényeket a csövekhez. – Ez egy gumipók. Ilyennel szoktuk kikötözni a szekrényeket, polcokat. Nagyon erős.
– Gumipók? De hát ez nem is hasonlít pókra! – mondta csalódottan Ádám.
Szörnyen rossz kedve volt. Nincsenek itt a barátai, az összes játéka dobozokban, és még a szuper erős pók sem létezik!
– Gyere, Ádám, menjünk fel az új lakásba! – hívta anya vidáman.
Ádám lemondóan sóhajtott, és elindult a 6-os lépcsőház felé. A lift hamar felért a második emeletre, de sajnos a szőnyeg ebbe sem fért bele. Szegény költöztető bácsik valószínűleg nem ismertek már több káromkodást, mert mindig ugyanazokat ismételgették, méghozzá jó hangosan, visszhangzott tőlük az egész lépcsőház.
Míg Ádám apukája az ajtó előtt az új kulcsát keresgélte, Ádám körbenézett.
Fura érzés volt beköltözni egy üres házba. Egyik ajtó előtt sem feküdt lábtörlő, és a névtáblákat sem szerelték még fel. Senki nem tett virágokat a folyosóra, és a falra nem ragasztgattak a lakók üzeneteket.
– Fura szag van itt! – jegyezte meg Ádám, amikor apa végre kinyitotta az új lakás ajtaját.
– Festékszag – válaszolta apa. – Csak nemrég festették ki a lakásokat, jól ki kell majd szellőztetnünk.
Minden szobában kinyitották az ablakokat, de ahelyett, hogy enyhült volna a festékszag, csak egyre erősebb lett. Kiderült, hogy
a szomszéd lépcsőházban, a 8-asban éppen most festik a lakásokat.
A szemben lévő lépcsőházban, a 10-esben pedig nekiálltak fúrni, hogy majd meg lehetett süketülni! A 12-esben meg valami fura dolgot csináltak, amitől csak úgy szállt a por.
– Inkább csukjuk be az ablakokat! – sóhajtotta anya. – Majd később kiszellőztetünk.
Közben a költöztető bácsik felértek az első szőnyeggel, és végre megkezdhették a kicsomagolást.
– Gyere! – fogta kézen apa Ádámot. – Ez a te szobád! –és megálltak az egyik üres szobában. De
az biztos nem Ádám szobája volt. Ott a falakon elefántok, oroszlánok és zsiráfok meneteltek körbe-körbe, ezek a falak viszont fehérek voltak. A régi otthonukban a szőnyeg kék színű volt, rajta egy nagy folttal, ahová Ádám kiöntötte a málnaszörpöt, amikor még kicsi volt, és egy nagy lyukkal, ahonnan Ádám kitépkedte a szálakat, amikor még kisebb volt. Ebben a szobában viszont sehol
egy foltos-lyukas szőnyeg. És a másik szobájában a sarokban állt az ágya, ami régen rácsos ágy volt, de apa leszerelte az egyik oldaláról a rácsokat, amikor Ádám már elég nagy lett hozzá. Ebben a szobában a sarokban nem volt semmi! Nem, ez határozottan nem Ádám szobája!
–Arra gondoltunk, hogy ha már úgyis elköltözünk, cseréljük le a régi képeket a falon, meg a foltos szőnyeget, és kapsz egy szép új
ágyat is. Egy olyan nagyfiúsat! – mondta anya mosolyogva.
– De én nem akarok nagyfiús ágyat! – görbült le Ádám szája. – És nem akarok másik szőnyeget, meg másik képeket sem!
Anya tanácstalanul nézett apára.
– Tudod, mit? Mit szólnál, ha megnéznénk, milyen az új szőnyeg, ha már a költöztetők felhozták a lépcsőn? – javasolta apa.
– Hát, jó – bólintott Ádám, mert megsajnálta a költöztető bácsikat, akik annyit káromkodtak, miközben a szőnyeget felhozták az emeletre, hogy már nem jutott többféle az eszükbe. Szívesen tanított volna nekik néhány újat, amit az oviban hallott Lacitól, aki nagyon csúnyánbeszélt, de félt, hogy anya nem örülne neki. Majd később!
A bajuszos lerakta az új szőnyeget a padlóra, apa pedig kigördítette.
Egyszer csak egy hatalmas város terült el a lábuk előtt színes házakkal, parkokkal, autóutakkal, parkolókkal és játszóterekkel.
– Húúú! – kiáltott fel Ádám. – Ez szuper!
– Tetszik? – kérdezte anya megkönnyebbülten.
– Igen, nagyon – bólintott Ádám, és lehasalt a szőnyegre, hogy alaposabban szemügyre vegye.
Közben a költöztetők felhozták a többi bútort és a dobozokat is, anya meg apa pedig elkezdtek kipakolni. Végre előkerültek a lámpák, a törülközők és a játékok is. Ahogy azonban Ádám nézegette az új szőnyegét, hirtelen eszébe jutott valami.
–A játszótér! Apa, a játszótér!
– Mi van a játszótérrel? – kérdezte apa zavartan.
– Nem néztük meg a játszóteret!
Valóban, arról egészen el is feledkeztek. Pedig Ádám csak azért törődött bele ebbe az egész költözés-dologba, mert apa megmutatta neki a ház terveit, ahol a belső udvaron a világ legjobb játszótere állt!
Az egyik végében óriási kalózhajó, ahonnan függőhídon lehet átjutni a várba, körülöttük pedig hatalmas homokozó volt a tenger. Még egy barlang is rejtőzött a vár tövében, ahová be lehetett bújni. Kötéllétra vitt fel a kalózhajó árbócára, ahonnan be lehetett látni az egész udvart. Ádám napok óta csak arra várt, hogy végre kipróbálhassa a világ legjobb játszóterét.
Anya azonban sajnálkozva ingatta a fejét.
– Egy picit még várnod kell, kicsim, előbb hadd pakoljanak be a költöztetők!
Ádám már nagyon türelmetlen volt, de aztán eszébe jutott, hogy feltétlenül ott akar lenni, amikor elbúcsúznak a költöztetőktől. Amíg apa kifizette a költöztetést a bajuszosnak, anya pedig megköszönte a segítségüket, Ádám gyorsan odaszaladt a másikhoz, és a fülébe súgott valamit. Az annyira, de annyira elkezdett hahotázni, hogy hirtelen mindenki felkapta a fejét.
– Köszönöm, kis haver, ez igazán kedves tőled! – mondta, és még
akkor is vigyorgott, amikor már messze jártak a teherautóval.
– Most már megnézhetjük a világ legjobb játszóterét? – kérdezteÁdám elégedetten.
– Sajnálom, szívem, de éppen most érkezett meg a pizza – rázta a fejét anya. – Arra gondoltam, hogy mivel még nem pakoltuk ki
a konyhai dobozokat, piknikezhetnénk az egyik szobában. Ehetnénk dobozból a pizzát, szalvétán. Majd később megnézzük, ne aggódj!
Ebben a pillanatban Ádámnak megkordult a gyomra. A nagy költözködésben el is felejtette, hogy ő tulajdonképpen nagyon éhes.
Rendben, még annyi időt kibír, amíg megeszik a pizzát, de egy perccel sem többet!
De utána sajnos megjött a gondnok, hogy ellenőrizze, mindent rendben találtak-e, aztán aludni is kellett egy kicsit ebéd után, meg
megkeresni a dobozokban az ágyneműjét, a pizsamáját, a fogkeféjét, és persze a kedvenc játékait, mielőtt besötétedne.
Valahányszor figyelmeztette apát és anyát, hogy meg kell nézniük a világ legjobb játszóterét, mindig olyanokat mondtak, hogy még
várnod kell, majd később, majd utána, nemsokára, mindjárt, még egy pillanat. Ádám nem értette, miért van a felnőtteknek ennyi szavuk arra, hogy nem. Nem és nem. Senki nem akart vele lemenni és megnézni a játszóteret, és közben besötétedett.
Ádám nagyon elszomorodott, de apának támadt egy mentőötlete.
– Mit szólnál, ha megnéznénk az ablakból? Egy ekkora játszóteret biztosan jól lehet látni az ablakból is.
Csakhogy hiába néztek ki az ablakon, semmit sem láttak. Mivel ők voltak az első lakók, akik beköltöztek, a többi ablak még sötét volt a házban, és a belső udvaron sem készült még el a világítás, nem tudták megfejteni, melyik árny lehet fa, és melyik kalózhajó.
– Sajnálom, kicsim, tényleg szerettem volna megnézni veled azt a szuper játszóteret, de ma folyton közbejött valami. Viszont megígérem, hogy holnap ez lesz az első dolgunk! – vigasztalta apa.
–A legeslegelső? – szipogott Ádám.
– Igen. A legeslegelső! – bólogatott apa komolyan.
De Ádám biztosra akart menni.
– Reggeliznem sem kell előtte?
– Nem, farkaséhesen fogunk lemenni!
– És felöltöznöm sem kell majd előtte? – makacskodott Ádám.
– Nem, pizsamában és papucsban megyünk! – biztosította apa.
– És a fogmosás? Meg a mosakodás? – sorolta Ádám a szokásos kifogásokat.
– Nem, éhesen, pizsamában, büdösen fogunk lemenni megnézni azt a különleges játszóteret! És nagyon remélem, hogy közben nemtalálkozunk majd senkivel! – nevette el magát apa.
Ádám végre megnyugodott, és lefeküdt aludni. Még egy kicsit hiányzott neki a régi szobája az elefántokkal, oroszlánokkal és zsirá-
fokkal meg a régi ágyával, de az új szőnyeg nagyon tetszett. Ráadásul volt egy titka is, amiről még anya sem tudott: evés közben véletlenül lecsöppent a ketchup a pizzájáról, így már ezen a szőnyegen is virított egy folt!
