Beszéd utca 3.

Illés Györgyi beszédtechnikával mesésen foglalkozó könyvéből olvashattok egy mesét és egy feladatsort az olvasósarokban. Ismerjétek meg a Beszéd utca 3-at!

Szeretettel ajánljuk a könyvet óvodapedagógusoknak, tanítóknak, logopédusoknak és érdeklődő szülőknek egyaránt.

Igor, aki a legfelső emelet hatalmas ablakú, világos műteremlakásában lakik, Moszkvában született, a Nagy Színház kelléktárában. (A kellékek azok a kis tárgyak, amiket a színészek használnak a színpadon. Művirágok, táskák, gyertyatartók és más elképesztően érdekes apróságok.) A kelléktár minden színházban különleges hely. Általában egy színpad melletti szűk szoba, ahová nem hatol be fény, mert még ablaka sincsen. Ha sok időt tölt itt valaki, nem is tudja, éjszaka van-e vagy nappal, csak a beszűrődő zajok adnak némi eligazodást az időben. Délelőtt, amikor a színészek próbálnak, élettel teli, könnyed, kacagós zaj hallatszik a színházban. Aztán csend következik, ez a délután.

Ilyenkor csak a kellékes kisasszony motoz, aki általában vakondszerű, szemüveges vénkisasszony. Nem tudni, mikor alszik, folyton különféle tárgyakat hoz és visz, rendszerez. Este aztán megváltozik a világ. Bár a kelléktárban ilyenkor is csend honol, a levegő vibrálni kezd, mintha egy erdő égne valahol a közelben. Izgalom és forróság önti el a környéket: kezdődik az előadás! A nézőtér szuszog és köhécsel, mint egy ébredező óriás. A kelléktárba ilyenkor izgatott, pirosra festett arcú kisasszonyok és izmos, friss illatú fiatalemberek szaladnak be, az asztalról felkapnak egy-egy gondosan előkészített tárgyat, és már futnak is, mintha tűzvész lenne. Két-három óra múlva ütemes taps hallatszik, aztán a színész kisasszonyok és fiatalemberek fáradtan beadogatják a kellékeket. Megint csend, itt az éjszaka.

A kellékes kisasszony fáradhatatlanul pakol, mosogat, rendszerez, majd előkészíti a próbához szükséges tárgyakat reggelre. Nem tudja, hogy kint tél van-e vagy tavasz, nap süt-e vagy vihar tombol. Ebben a különös kis világban a tárgyaknak is külön életük van. Vannak teljesen hétköznapi tárgyak és egészen furcsák is. Ha reggel egy álmos rendező vagy színész bekiált Vakond kisasszonynak, hogy „Mancika! Kérek egy piros széklábat, amelyik sárga virágot tart a kezében!”, vagy „Egy nagy hasú karnis kellene, piros pöttyökkel!”, akkor Vakond kisasszony nem lepődik meg, hanem csendben ezt dörmögi az orra alatt: „Épp tegnap tettem a jobb sarokba egy ilyet. Hol lehet?” A sok tárgy csendben üldögél a polcokon, várva, hogy néhány percet a fényben tölthessen, mielőtt megint visszakerülne a helyére. Ha már nem jók semmire, lomtalanításkor a szemétbe kerülnek, mert kell a hely az új, különleges tárgyaknak. Az utcán – talán a több éves bezártság miatt – a tárgyak megelevenednek, és elkezdik igazi életüket.Egy ilyen kelléktárban született Igor, az önfelfújódó operaénekes. Orra és szája helyén olyan szelep van, mint a modern matracokon. Egyszerűen csak kinyílik ez a két szelep, és Igor – anélkül hogy bármit csinálna – megtelik levegővel. Ilyenkor nagyon jól érzi magát, egyre nagyobb és nagyobb lesz, felfújódik, mint egy lufi, és felrepül a levegőbe. Boldogan száll a magasban, amíg úgy nem érzi, már nem fér bele több levegő. Ilyenkor énekelni kezd, puha, áradó hangja betölti a környéket. Egyre vékonyabb lesz, testét nehezebbnek érzi, mert a levegő kiáramlik a száján lévő szelepen keresztül, és végül visszaérkezik a földre. Minél hosszabban énekel, a következő levegővételnél annál több és több levegőt tud magába engedni néhány másodperc alatt. Első nagy sikerét Budapesten aratta, a Magyar Állami Operaházban. Borisz Godunov szerepében felröppent a levegőbe, és énekelni kezdett a közönség feje fölött. A nézők felhördültek a meglepetéstől, és az ária végén tapsvihar tört ki. Bár a budapesti Operaház nem szerződtette Igort, de azóta énekelt és repkedett már New Yorkban, Milánóban, Berlinben és születési helyén, Moszkvában is. Itt az ária közben berepült a kelléktárba, kezet csókolt Vakond kisasszonynak, és visszaszállt a színpadra.

Ha otthon gyakorol, kinyitja a műterem hatalmas ablakát, és felszáll a magasba. Gyakran látható a Beszéd utca 3. felett. Aztán gondol egyet, énekel valami szép, dallamos olasz áriát, és berepül egy kávéra Piri néni káposztáskertjébe.

 

Játssz velem! Kis Barátom! Igor vagyok. Mondd csak, szeretnél te is úgy repülni, mint én? Ha a valóságban ez nem is lehetséges, próbáljuk meg gondolatban, játékból!Képzeld el, hogy ugyanolyan szelepek vannak az orrod és a szád helyén, mint nekem. Ezek nagyon érdekes szerkezetek ám! Az embernek semmit sem kell tennie, csak pihenni, a levegő pedig teljesen magától beáramlik a testébe, és nagyon-nagyon könnyűnek érzi magát. Repülni kezd!Próbáljuk ki együtt! Feküdj le kényelmesen a hátadra, és hunyd be a szemed! Fújd ki a levegőt teljesen, érezd úgy, hogy egy csepp sem maradt benned! Ezután az orrodon és a szádon egyszerre engedd be a levegőt! Nem kell erősen beszívni, csak lassan, nyugodtan hagyni, hogy beáramoljon.
Akkor csinálod ügyesen, ha elsőként a pocakod emelkedik meg, és nem lehet hallani a levegő hangját. Némán megtelik az egész tested, és úgy érzed, könnyebb leszel, majdnem lebegsz, mint egy lufi. Ezután hosszú „sz” hangot adva fújd ki a levegőt, közben érezd, hogy egyre nehezebb és nehezebb leszel, végül a levegő elfogy, és leérkezel a földre! Most körülbelül annyi ideig repültél fel, mint amennyi idő alatt leérkeztél. Ha már nagyon ügyesen megy a „repülés”, kipróbálhatod, hogy a felrepülés egyre rövidebb és rövidebb lesz, a légvétel néma és laza marad, az „sz” hang pedig egyre hosszabb.Ezután állj fel, és próbálj meg így is felrepülni! Lazán állj, engedd el magad, mintha a Balatonban a puha homokba süppednél, miközben a derekadig ér, és simogat a víz! Orron-szájon át engedd be a levegőt,megint a hasad környékén teljen meg először a lufi, így a tested kissé megemelkedik, a talpad szinte nem is érinti a puha talajt. Ezután énekelve, halkan engedd ki a levegőt! Énekelhetsz egy olyan dalt, amit jólismersz, de ki is találhatsz egy dallamot. Az a lényeg, hogy ne kelljen gondolkoznod rajta.
Olyan szépen zengjen a hangod, mintha nem csak te énekelnél egyedül, hanem én is ott állnék mögötted, és segítenék neked. Halld az én hangomat is a sajátoddal együtt! Ugye, szép? Közben a talpad újra puhán süppedjen a homokba!

Kapcsolódó könyvek

Kapcsolódó cikkek